A mai teve ősei 40 millió évvel ezelőtt még Észak-Amerikában éltek, és a feltevések szerint onnan a pliocén korszak közepén, az Alaszkát Csukcsfölddel összekötő Behring-földhídon jutottak át Ázsiába, majd végül Afrikába. Eredeti élőhelyükön, Észak-Amerikában kihaltak, Ausztráliában pedig csak vadon élnek. Noha Dél-Amerikában sincsenek tevék, ott megtalálhatók a rokonaik: a teveféle lámák, alpakák, vikunyák és guanakók. A ma is élő két tevefajta - az egypúpú dromedár és a kétpúpú, rövidebb lábú baktrián - Ázsiában alakult ki.
A tömjén-kereskedők több ezer éve, mintegy 4000-4500 évvel ezelőtt szelídítették meg a tevét, és szoktatták őket arra, hogy málhás állatként megtegyék a Dél-Arábia és a Közép-Kelet északi részei közötti hosszú, kimerítő utat. Feltehetően már abban az időszakban nevezték el a tevét, a sivatag hajójának. A régi arabok körében teherhordó állatként használták, de az izraeliek hátas állatként is hasznát vették. Az ókori keleten a tevét gyakran, mint harci állatot vették igénybe. A teve a sivatagi lakosok számára egyre nélkülözhetetlenebbé vált, a szállítás, a tej, a hús, a gyapjú és a bor elsődleges forrása lett. Vérét áldozati szertartásnál használják: Kenya és Szomália egyes részein, a telihold ünnepe idején, vagy ha esőért fohászkodnak, engesztelő áldozatként leölnek egy tevét, melynek vérével a klán minden tagjának, valamint a csorda tevéinek a fejét meglocsolják.
Az Ószövetség a tevét, mint tisztátalan állatot említi, akinek húsából enni bűnös cselekedet volt. Az Újszövetségben ugyancsak több helyen találkozhatunk e hasznos állattal. Keresztelő János ruhája teveszőrből készült; Jézus az egyik mondása szerint, könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába. Jézus Krisztus ezzel azt fejezte ki, hogy nagyon nehéz megtérnie annak az embernek, akinek a szíve földi gazdagságon csüng. A hasonlat értelmezéséhez tudni kell, hogy a keleti városok falain rendszerint voltak kis kapuk, amelyeken a főkapu bezárása után a későn érkező utasokat bebocsátották. Ezeket „tűfoknak” nevezték; ahhoz, hogy a teve ezen átjuthasson, le kellett térdelnie, terhét le kellett venni róla, és úgy csúszott át rajta.
A tevék azon kevés lények közé tartoznak, amelyek szoros kapcsolatot alakítottak ki az emberrel. Közép-Kelet, Közép-Ázsia és Észak-Afrika számos vidékén a hagyományos életvitel a teve nélkül, sohasem alakulhatott volna ki. A helyváltoztatás és a szabadság, melyet a teve biztosított a sivatagi arabok számára, nagyban hozzájárult független kultúrájuk kialakulásához és önállóságukhoz. Ezek a nomád népek az emberek gazdaságát nemcsak a tevéik számával, hanem azok sebességével, életerejével és kitartásával is mérték.
A modern időkig a teve volt a karaván kereskedelem gerince, Afrika és Ázsia nagy részében a gazdaság központi pillére. A lakott területeken a karavánszerájok a városok külterületein helyezkedtek el, üzleti központokként funkcionáltak, és információforrást nyújtottak a városlakóknak a külvilágról.
A tevék öt-hét napot is kibírnak étlen-szomjan, és a testsúlyuknak a negyedét is elveszíthetik anélkül, hogy ez bármilyen jelentősebb kihatással lenne életfunkcióikra, károsodna egészségük. Miközben a katasztrofális aszályok idején a pásztorok az összes marhájukat, birkájukat és kecskéjüket elvesztették, addig tevéik 80 százaléka túlélte a szárazságot, azon képességüknek köszönhetően, hogy tartalékolni tudják a vizet, és jól tolerálják a dehidratációt. A teve néhány hónapig megvan víz nélkül, ha nem kell dolgoznia, és a tápláléka elég nedvességet tartalmaz. Még a sós vizet is megissza. A teste néhány perces ivás után rehidratálódik, 5-10 perc alatt több mint 100 liter vizet képes elfogyasztani. A szomjas teve a normális mennyiség ötödére képes csökkenteni a vizeletét, és olyan száraz ürüléket produkál, melyet a pásztorok tűzgyújtásra tudnak használni. A tevetrágya fűtőértéke nagyobb, mint a fáé, ráadásul kevésbé füstöl.
A tevék kedvenc eledele a datolya, a fű és a különböző magvak, mint amilyen a búza és a zab, de kietlen tájon, ahol kevés a táplálék, megeszik a szúrós, tüskés bokrok leveleit, a tövises növényeket, vagy bármit, amit találnak, így a csontokat, magvakat, száraz füvet, sőt olykor még a gazdájuk sátrát is!
Még ma is elég sokan hiszik el azt a tévhitet, hogy a teve vizet tárol a púpjában, s ezért bírja oly sokáig ivóvíz nélkül. Valójában a teve púpjában nem víz, hanem zsírszövet van, amelyet bőség idején elraktároz, ínséges időben pedig lebontja. A zsírok biológiai lebontásakor nemcsak energia keletkezik, hanem melléktermékként víz is, s ebből az állat fedezni tudja vízszükségletét. Sokkal hatékonyabb a raktározás, mint folyékony víz formájában, ráadásul a zsírral tömött púp hőszigetelő hatású is, ami nagy előny a kontinentális sivatagokban, ahol a felülről tűző nap heve elől nemigen van hova elrejtőznie.
A teve alkalmazkodóképességének fontos eleme az izzadásának a minimalizálása. A finom bolyhos szőrzete jól szigeteli a testét, és csökkenti a hő felvételét. A teve teste 41 °C-ra is felmelegedhet, mielőtt izzadni kezdene. Ez csökkenti a hőmérséklet különbséget a teve és a környezete között, aminek következtében a felvett hő és a vízveszteség kétharmadával csökken. Mivel a teve testhőmérséklete általában alacsonyabb a levegő hőmérsékleténél, a pihenő tevék azzal is védekeznek a hőség ellen, hogy egymásnak támaszkodva, szorosan egymás mellé állnak. Ahol télen tartósan hidegre hűl a levegő, ott vastag bozontos szőrt növesztenek, melyet kitavaszodván levedlenek.
A teve fejésével és főleg a tejével kapcsolatban számos babona és hiedelem él. Mivel a tevetejnek gyógyító és misztikus hatása van, ennek érdekében a tevéket csak bizonyos kiválasztott családtagok legeltethetik. Indiában a tevetejet használják a vízkór, a sárgaság, a lép betegségei, a tuberkulózis, az asztma, az anémia és az aranyér gyógyítására. A népgyógyászok azt mondják, hogy aki tevetejet iszik, lefogyva visszanyeri jó alakját. De nemcsak a fogyni akaróknak adnak tevetejet, hanem a betegeknek, az öregeknek és a gyermekeknek is, egyrészt azért, mert egészséges, másrészt a tevetej erősíti a csontokat, elősegíti a csontképződést.
A Sínai-félsziget beduinjai minden belső betegség gyógyítására alkalmas tartják a tevetejet. A tevetejről feltételezik, hogy erőt ad, és az összes baktériumot kiűzi a testből. Ez azonban csak akkor igaz, ha a teve meghatározott, a különböző gyógyírék készítésére használt bokrokkal és növényekkel táplálkozik. Annak a tevének a teje, amelyik csak száraz füvet, szalmát eszik, nem rendelkezik ezekkel a gyógyhatásokkal.
Szomáliában a pásztorok között az a hiedelem járja, hogy varázslatos hatású az előző napot követő éjszakán fejt tevetej, amikor a teve hosszú szomjazás után először ivott. Úgy vélik, hogy aki ebből iszik, képes eltávolítani a lábába fúródott tövist, még akkor is, ha az már a gyermekkora óta ott van.
A Szaharában még ma is él az a szokás, hogy az idegent egy kiválasztott teve tejével kínálják meg, arra az esetre, ha az illető esetleg rontást okozna, csak azt a tevét érintse az átok, melynek a tejéből fogyasztott.
A Kenya keleti, valamint Szomália déli részén élő rendille törzsbéliek ma is hisznek az előjelekben, különösen azokban, melyek állataikkal kapcsolatosak. Például azt, hogy a kiválasztott tevebika melyik irányból közelíti meg a táborhelyük, jó vagy rossz előjelként értelmezhetik. Egy másik hiedelmük szerint a sátortáboruknak abba a sarkába, mely felől az ellenség támadását vélik, egy jóindulatú tevét kötnek ki, hogy védelmet nyújtson számukra.
A tevével kapcsolatban számos erotikus hiedelem is kialakult. Etiópiában a tevetejet régóta hatásos afrodiziákumnak vélik. Muhammad an-Nefzawi, a 15. században élt író az arab szerelmi kultúráról szóló Illatos kert című könyvében azt javasolja a férfiaknak, hogy a teve púpjából kiolvasztott zsírral kenjék be hímtagjukat, közvetlenül az egyesülés előtt. Így csodákra lesznek képesek, és a nők áldani fogják őket. Egy másik „receptje” szerint, aki a teve tejét mézzel elkeverve rendszeresen fogyasztja, annak csudamód megnő férfiúi ereje, és hímtagja éjjel-nappal készenlétben áll. De ajánl gyógyszert a meddőség kezelésére is, ehhez a nőnek a teve púpjának velejével kell bekenni a no vulváját, miután elvégezte a havi vérzést követő tisztálkodást.
A sivatagi népek körében, ahol a tevére – az életkorától, nemétől, színétől, hangulatától, mozgásának sebességétől stb. függően – több tucat elnevezés létezik, számos vele kapcsolatos szólás és közmondás forog kézen-közön. Ezek elsősorban az arabok, az afrikaiak körében ismertek, de vannak köztük ázsiaiak is. Az arabok, ha úgy látják, hogy valamilyen rossz szokás van kialakulóban, azt mondják: „Óvakodj a teve orrától!”. (Ez esetben a teve orra egy metafora, mellyel arra utalnak, hogy az orra után az állat többi testrésze jön, vagyis az apró kellemetlenség hamarosan elviselhetetlenné válik.)
Azok a szólásaik – miszerint: a tevének és vezetőjének különbözőek a céljaik; aki elcsen egy tojást, az el fog lopni egy tevét is; ha a teve bedugja az orrát egy sátorba, hamarosan a teste is követi; vagy, hogy az utolsó szalmaszál töri fel a teve hátát – kiváló teve- és emberismeretükről árulkodnak. Ebbe a sorba illeszkedik a muzulmánoknak szóló - „Bízz Allahban, de jól kösd ki a tevédet!” – jó tanácsuk is.
Egyiptomi megállapítás, hogy a kutyaugatás nem fenyegeti a teveháton ülő embert (ezzel egyébként a berberek is egyetértenek), a szolga pedig arról ismerszik meg, hogy felmászva a tevére, mindkét púpját meg akarja ülni.
A teve értékét mutatják a libanoni példabeszédek. Egykoron a jó tanács egy tevét ért, most, amikor ingyen van, senkinek sem kell. Ha szerelembe esel, szerelmed legyen egy szép leány; ha lopnod kell valamit, az egy teve legyen.
Ghánában és Guineában ismert közmondások, hogy a teve sosem viccelődik egy társa púpja láttán, és nem bámulja meg a saját púpját.
Nigériában az igazságot tartalmazó megfigyelés járja, hogy az elefánt lábnyoma eltapossa a tevéét.
Az irániak bölcs meglátása szerint a teve nem aprózza el az ivást, vagyis egy teve sohasem iszik kanállal, és azt is mondják, hogy ahol egy tevét egy tumánért adnak, ott a szamár fabatkát sem ér.
Egy kurd közmondás szerint könnyebb rávenni a tevét a vizesárok átugrására, mint a bolondot az ésszerű gondolkodásra.
Az afgánok, amikor azt mondják, hogy ha tevét akarsz tartani, jó nagy ajtóra van szükséged, az állat méretére hívják fel a figyelmet.
A hinduk bölcsen azt javasolják, hogy akkor becsüljük meg a teve magasságát, amikor még a hegy lábánál van, s a jó ember szerintük olyan, mint az édességeket hordozó teve, aki töviseket eszik.
A törököknél és az Arab-félszigeten a halált a fekete tevével azonosítják, mely minden ajtó előtt letérdel, és előbb-utóbb fel kell rá ülnie az embernek.
Számos magyarázata van a „teveálomnak” is. Az álomfejtők szerint, ha az ember tevével álmodik, nagyobb óvatosságra van szüksége, mert feltehetően túl sok terhet cipel a vállain. Az ilyen személy hajlamos magába fojtani az érzelmeit. Meg kell tanulnia felejteni és megbocsátani. Ugyanez az álom más értelmezésben nagy problémák megoldására, akadályok leküzdésére való képességet jelez. A következő variáció szerint álomban tevét látni, indulatot és frusztrációt jelent, mert a megoldottnak vélt problémák visszatérnek. Áruval felmálházott tevével álmodni azt jelenti, hogy az erőfeszítés és a gondosság elnyeri jutalmát. Ha valaki „tevegel” (tevén lovagol) álmában, az arra utal, hogy az álmodó szeretné, ha mások is felelősséget vállalnának a tetteiért. Aki tevevásárlással álmodik, annak a befektetései, üzleti tranzakciói sikeresek lesznek. Az üzbégek babonás értelmezése szerint viszont, aki fehér kígyóval vagy tevével álmodik, gazdag lesz.
Mindezeken túl, az álomfejtők arra is felhívják az érdeklődők, hogy figyeljék meg, a teve mivel van megpakolva, és mi látszódik a környezetében, mert a teve az ember személyiségét és emlékeit is reprezentálhatja.
