A kampós csőrű - főleg halakkal táplálkozó - albatroszok a legnagyobb úszóhártyás lábú madarak. Egyes fajainak szárny-fesztávolsága eléri a 3 és fél métert. Elsősorban a déli félteke óceáni területein élnek. Tekintélyes méretük, remek állóképességük és bámulatos repülésük révén az albatroszok a fáradhatatlanságot és a messzi óceánokat szimbolizálják. Lélegzetelállító látvány, ahogyan a hajókat követik. A szárazföldön meglehetősen esetlenek, csak költeni (a költéshez fészket rakni), udvarlás és párosodás céljából mennek oda, egyébként folyamatosan az óceánok fölött köröznek. Remekül használják ki a különféle légáramlatokat, így - miután jól teleették magukat - gyakran órákig képesek mozdulatlan szárnyakkal siklani a levegőben. Valószínűleg emiatt hihették régen, hogy repülés közben is tudnak aludni. Az ivóvíz sem jelent problémát, mert a tenger sós vize is megfelel számukra.
A vitorlás hajók korában az óceánon a hajók fölött kőröző albatrosz a szélerősödés és a rossz idő közeledtének előjele volt. Úgy tartották, hogy a hajótörés során odaveszett tengerészek nyugtalan lelkeit albatroszok vették magukhoz. Ezért, ha a vitorlás hajót albatroszok követték, a legénység tagjai biztonságban érezték magukat, mert abban a hiszemben lehettek, hogy halott társaik figyelik őket, és vigyáznak rájuk. Ennek alapján nem meglepő, hogy még az albatroszok ürülékét sem merték eltávolítani a fedélzetről, mert egyfajta védőtalizmánnak tartották a tenger haragja ellen. Az albatrosz elpusztítása, csapdába ejtése pedig a legsúlyosabb bűnnek számított, és balszerencsét, bűnhődést vont maga után.
Hokkaido (Japán) őslakói, az ainuk szent madárként tisztelik, mert a tengerek hatalmas istenének szolgálójaként tekintenek rá. A megjelenését szerncsés ómennek tartják. A betegek az albatrosz fejét bálványozták, a porrá zúzott csőre és a koponyája, meleg vízzel, efogyasztva hatékony orvosság volt. A madár feje fétisként szolgált a betegségek ellen.
Jól mutatja az egykori babonás hiedelem mély beágyazottságát, hogy Samuel Taylor Coleridge, az Ének a vén tengerészről című epikus költeményében egy albatrosz megölésének (lenyilazásának) példáján keresztül mutatja be a bűn, a bűnhődés és az isteni megbocsátás folyamatát. Tőle ered az angolszászok körében ma is használt „nyakam körül albatrosz csüng” szólás, mely azt jelzi, hogy a szerencsétlen embernek súlyos terhet kell cipelnie. „Óh jajj! hogy szúrta szemembe szemét a fiatal s a vén! / Nyakam körül az Albatrosz csüngött a kereszt helyén.” (Tóth Árpád fordítása)
Álomban az albatrosz a tudattalan figyelmeztetése a közelgő nehéz időszakra, lehetséges rossz döntésekre vagy balszerencsére. Azt jelzi, hogy valami rossz, valamilyen veszély leselkedik az álmodóra.
Más értelmezésben általában jót jelent, ha albatrosszal álmodunk, veszély csak akkor van, ha a madarat megsebesítették, lelőtték vagy csapdába ejtették.
