A+ A A-

Tizenöt, Istár és a nyolcadik szefirot, valamint a gyarló test bűneinek száma

  • Közzétéve itt: A számok jelentése, misztikuma és szimbolikája


A tizenöt a lunáris energia tetőpontját jeleníti meg, és kapcsolata a holddal, a „kicsi hold, holdtöredék” jelentésű Mandel régi német mértékegységből ered, amelyet 15 apró cikk, például tojás vagy dió megjelölésére használtak.

A tizenöt egyidejűleg matematikai és vallási értelemmel is bír, ugyanis az első öt egész szám összege, illetőleg a két szent szám, a három és az öt szorzata (1+2+3+4+5=3x5=15.)

Egykoron Istár szent száma volt, talán azért, mert a még fontosabb Istár-számból, az ötösből származhatott, de az is lehet, hogy amiatt, hogy pontosan egynegyede a hatvannak, a leghatalmasabb babilóniai égi isten számának.

Az ősi Ninivébe, Istár városába 15 kapun át lehetett bejutni, és a Hatalmas Ida Anyát (vagyis Istárt) szolgáló papok száma ugyancsak 15 volt. Valószínűleg a babilóniai tradícióból eredően 15 tagú bizottság (quindecimviri) feladata volt a rómaiaknál a szent Sibylla-könyvek őrzése és értelmezése.

magikus-negyzetA tizenöt fontos szerepet játszik az egyik legismertebb mágikus négyzetben, mely a szent öt köré épült, és minden irányban tizenöt a benne lévő számok összege. Bár a legenda kínai eredetűnek tartja ezt a négyzetet, a valóság az, hogy már Babilonban ismert volt, ahol Istárral hozták összefüggésbe.

15 volt a száma az isteni Aeon-pároknak (syzygies) vagy szent alapelveknek Valentinus gnosztikus rendszerében. A gematria szerint 15 a nyolcadik szefirot, Hod száma. A jeruzsálemi szentély előcsarnokából 15 lépcső vezetett fel a nők udvarába, melyeken végighaladva mind a 15 zsoltárt elénekelték. A 15 isten nevének, Jah-nak a száma.

A szerelem, az örömteli kikapcsolódás ünnepe a zsidó hajadonok számára Ab hónap 15. napja volt. Ezt a napot mindmáig igen kedvezőnek tartják a házasságkötés számára. Az Özönvíz 15 könyök vastagságban lepte be a hegyeket, vagyis ennyivel emelkedett a víz a hegycsúcsok fölé. A régi időkben a zsidó fiúknak 15 éves korukban kellett elkezdeniük a Gemóre (Gemára) tanulmányozását.

A tizenötös sajátossága, hogy a tökéletes háromdimenziós kifejezést (3 x 5) reprezentálja. Szent Jeromos (347 - 419 v 420) szerint e szám a tudomány teljességét jeleníti meg, míg Cornelius Agrippa (1486 - 1534 v 1535) számára a spirituális felemelkedés biztosítéka. Karl von Eckartshausen (1752 - 1803) értelmezésében pedig a spirituális újjászületés, a parancsolatok és a generációk száma.

Isten 15 évvel hosszabbította meg a halálos beteg Ezékias életét (És 38:1,8). Pál apostol a galatákhoz (galíciaiakhoz) írt levelében (Gal 5, 19) a gyarló test 15 bűnét sorolja fel. Hóséa próféta 15 ezüstsékelért vásárolta vissza prostituált feleségét.

Augusztus 15-én ünnepeljük Szűz Mária mennybemenetelét, és - Maria Valtorta (1897 – 1961) látomása szerint - 15 éves volt, amikor Gábriel, az angyalok fejedelme leszállt hozzá a mennyekből, hogy hírül adja neki Ézsaiás próféciájának a megvalósulását (7:14): az ő méhében indítja el a Szentlélek által Isten a Megváltó földi életét. María de Jesús de Ágreda (1602 – 1665) víziói szerint Krisztus keresztje 15 láb hosszú volt.

A zsidók 15 zsoltárt énekelve másztak fel Salamon templomához, melynek kapujához 15 lépcső vitt, mint ahogyan a mennybe 15 erény vezetett. Állítólag 15 titkos szenvedést kellett Jézusnak átélnie a két őrtől a jeruzsálemi szentély börtönében, ahová a fariezusok záratták be őt.

A Szent Brigitta kilenced 15 imából áll, melyek szövegét a hagyomány szerint Brigitta kapta a római Szent Pál-templomban, amikor Jézus megjelent neki. A Szent Brigitta kilenced 15 imából áll, melyek szövegét a hagyomány szerint Brigitta kapta a római Szent Pál-templomban, amikor Jézus megjelent neki. Az egyházi előírások szerint a pápa halála után 15 nappal meg kell kezdődnie az új pápa megválasztására hivatott konklávé ülésének, ahol a kardinálisok (bíborosoknak) új pápát kell választaniuk. Miután megválasztották, az új pápa egy nevet választ magának, kifejezi tiszteletét a bíborosoknak, és áldását adja Rómának és a világnak.

Az Uránusznak 15 ismert holdja van, melyeket - ellentétben a Naprendszer többi objektumával - nem az ókori mitológiából, hanem Shakespeare színpadi műveinek és Alexander Pope (1688 - 1744) angol költő Fürtrablás című szatirikus eposzának szereplőiről nevezték el. Ezek a következők: Cordelia, Ophelia, Bianca, Cressida, Desdemona, Juliet, Portia, Rosalind, Belinda, Puck, Miranda, Ariel, Umbriel, Titania, Oberon.

További olvasnivaló

Vonalak, szimbolikák és rajzolatok az uj…

Robert Fludd az ujjperceken lévő vonalakat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy - a hüvelykujjon, a köröm és az ujjhajlat között jól kivehető hosszú vonalak vagyonra utalnak; a második ujjpercből...

Folytatás...

Álmatlanság

Az álmatlanság, vagy az elégtelen alvás (insomnia) tulajdonképpen egy abnormálisan hosszan tartó alvási probléma, melynek lényege, hogy az érintett személy nehezen tud elaludni, éjjelente többször felébred, és napközben fáradtnak érzi...

Folytatás...

Hagyományos kínai arcolvasás az orvosi g…

Az arcolvasás hagyománya, bár több ezer éves, még ma is fontos szerepet a távol-keleti orvoslásban. Mivel az ember egészségének fizikai állapota is tükröződik a külső megjelenésében, az arc nemcsak a...

Folytatás...

A Szarodzsini piacon

Napi programunk harmadik stációja a Szarodzsini piac, amit egyszerűen nem tudunk kihagyni, kár lenne elmulasztani, minden adandó alkalom úgy csábít minket, mint torkos medvét a lépes méz. Hangulatában hasonlít...

Folytatás...

Április

A harminc napos április eleinte a római év második hónapja volt, a Julius Caesar által bevezetett Juliánus-naptárban lett a negyedik. Ezt a hónapot a rómaiak a szerelem és a...

Folytatás...

Újévi hangulat és friss tehénlepény a dz…

A bazár ünnepi díszben pompázik, az üzletekben és a kereskedők standjain leporolt, fényesre suvikszolt, mutatós, csábító áruk. Az utca tisztára söpört, a friss takarítás nyomait az itt-ott kihullott, még érintetlen...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?