A négyes hosszú ideig érthetetlen, felfoghatatlan misztérium volt az emberek számára. Amíg az egyessel az egységet, a kettessel a szakadást, a hármassal a dinamikus kiteljesedést asszociálták, addig a négyesre nem találtak megfelelő magyarázatot. A négyes rejtélyére végül is az Isten szimbolikája, a kereszt adott választ, amelynek vízszintes és függőleges tagoltsága képes befogadni az egész világot, a négy szárnya a négy irányba, a négy égtáj felé mutat. E delejes tulajdonsága miatt vált az örök világ, a szilárd struktúra, a statikus teljesség jelképévé. A kereszt két vonala jelzi az Isten és a világmindenség együvé tartozását, kölcsönhatását, de jelenti az inkarnálódott Isten önfeláldozását, sírkereszt formájában pedig a halált. Carl Gustav Jung, (1875-1961) svájci pszichológus és pszichiáter szerint a kereszt az ellentétekre szakadt világot és a négy elemhez, a természethez kötődő emberi létet szimbolizálja.
Számos kifejezésmódban jelképe az életnek, halhatatlanságnak, a férfiasságnak, a termékenységnek; gyakran használták az égtájakat őrző istenek, a négyarcú istenségek, ősanyák, a különböző korszakok, emberi nedvek, az őselemek, életkorok, vérmérsékletek, napszakok ábrázolására. A kereszt szakrális jelentése révén éppúgy előfordul a népszokásokban, a rítusokban, jóslásokban, a mágiákban, a varázslásokban, mint a mitológiákban és vallásos művészi alkotásokban.
A négyes az első négyzetszám, az igazság, az ajándékozás száma. A régi görögöknél a formát és a testet jelezte. A görög matematikus és filozófus, Püthagorasz (i.e. 580-500) számára ugyancsak a testet jelentette, s mindazt, ami a négy őselemből létrejött. Szerinte a kozmosz dupla négyesre építkezett. A püthagoreusok, mivel a négyest az isteni szellem képzetével kapcsolták össze, hol Hermészt, a holt lelkek vezetőjét, hol Dionüszoszt, a bor istenét azonosították ezzel a számmal, de a négyesre eskették fel a beavatásra várókat is. Az ókori görög filozófusai közül Empedoklész és Arisztotelész négy elemet különböztetett meg. Az asztrológusok a négy elem alapján négyféle típusba sorolták az embereket, ugyanezeket a személyiségtípusokat a legünnepeltebb ókori görög orvos, Hippokratész (i.e. 460 k – 377 k) az emberi test négyféle nedvéből származtatta: a vérből a szangvinikus, a sárga epéből a kolerikus, a fekete epéből a melankolikus, a nyálkából pedig a flegmatikus típust.
Négy állatövi jegyet hoztak összefüggésbe a négy csillagászati helyzettel: a Kos a tavaszi napéjegyenlőséget; a Rák a nyári napfordulót; a Mérleg az őszi napéjegyenlőséget, a Bak a téli napfordulót szimbolizálja. A négy évszak jelölte a négy napszakot: a tavasz a reggelt, a nyár a delet, az ősz az estét, a tél az éjszakát. A négy évszak négy korszaka: a tavasz az aranykor, a nyár az ezüstkor, az ősz a bronzkor és a tél a vaskor. A négy évszak közül tavasszal a fény házasságot köt a káosszal, a nyárban az anyag formát ölt, az őszben megjelenik a halál, a télben megszületik a remény. A négy évszakhoz gyakran társítottak istenségeket: például a görögöknél a tavasz – Kronosz és a Moirák, a nyár – Zeusz és a Harpüiák, az ősz – Hadész és az Erinnüszök, a tél – Apollón és a Múzsák; a keresztényeknél: Jehova, Szentlélek, Sátán és Jézus.
Az ókori kínaiak azt hitték, hogy a földet négy tenger veszi körül, az égboltot négy oszlop tartja és a négy világtájon négy istenség uralkodik. Négy szent állatuk volt: a sárkány, a főnixmadár, az egyszarvú és a teknős, sőt a sárkányból is négyfélét különböztettek meg: mennyeit, szellemit, földit és kincsőrzőt. A környező négy égtáj mindegyikéhez egy-egy, tehát összesen négy barbár népet kapcsoltak, akik folyamatos veszélyt jelentettek a kultúrát, műveltséget képviselő Kína számára. A kínaiak számára a négy - páros szám lévén - a női jin princípiumhoz tartozik, de kapcsolatba hozzák a nyugattal, és a föld elemmel is. A földet hagyományosan szintén négyszögletesnek képzelték. A "négy nagy király" - nevezetesen Ma, Zhao, Wen és Li - a taoista panteon alakjai, akik a világ négy égtája felett őrködnek. A taoisták a négyessel szimbolizálták az élet négy megjelenései szintjét és az anyag négy állapotát, valamint négy nagyságot tartottak számon a világon: az eget, a földet, a taót és a királyt.
A koreai mitológia négy szent állata védelmezte a négy világtájat; a zöld sárkány a keletet, a fehér sárkány a nyugatot, a vörös madár a délt és a fekete harcos az északot. A csuvasok erdőurának, Arszurinak négy szeme, a ketek gonosz főistenének négy ujja volt. A mongol hősnek, Dzsangarnak négy kánnal, vagyis a négy égtáj uraival kellett megküzdenie. A tibetieknél a világ négy sarkán négy törpe őrizte a föld alatti kincseket.
A hinduk négy életperiódust különböztettek meg: a születést, az életet, a halált és az újjászületést. Indiában a Védák és a kasztok száma négy, a Védákban négy főbűn és négy halhatatlan folyó szerepel, Brahmá az embereket négy rendbe sorolta, már a Rig-Véda is négy kasztot említ. A négy kasztot Purusa testrészeiből származtatták, a szájából a brahmanákat, a papokat és a szellemi foglalkozásúakat; karjaiból a ksatrijákat, a harcosokat és a nemeseket; combjaiból a vaisákat, a kereskedőket és a magasabb rendű iparosokat; lábából a súdrákat, az alacsonyabb rendű kézműveseket és a szolgákat. Az első három kaszt tagjai a kétszer születettek, míg a negyedik kaszt tagjai a tisztátalanok. Egy másik elképzelés a négy kasztot a négy életszakasszal hozta összefüggésbe, de kialakulását magyarázták a négy Juga-korszakkal és az isteni négyszöggel. is. Brahmát gyakran ábrázolták négy arccal és négy karral, amint kezében fogja a négy Védát. Brahmá feleségét, Gájatrit tartották a négy Véda anyjának, egy másik teória azt mondja, hogy Hajagríva lopta ki Brahmá szájából a Védákat. A hindu isteneket sokszor ábrázolták négy testrésszel, Ganésának négy kart tulajdonítottak, Sivát négy karral és négy arccal jelenítették meg, Indrának a fegyvere volt négy élű és a Ribhuk négy kupát készített azért, hogy halhatatlanokká váljanak.
Az egyiptomiak ugyancsak szent számnak tekintették a négyest, a négy világtájon kívül négyféle szelet, négy emberrasszt, négy barbár törzset különböztettek meg. Négy istenük volt a halottaknak, négy úton kellett menniük az elhunytaknak, négy korsó állt a holt lelkek rendelkezésére. Négy imát mondtak temetéseken és istentiszteleteken.
Az Amerikában élő népek babonáiban, vallási szertartásaiban szintén meghatározó volt a négyes szám. Például a négy égtájat a toltékok főistenének négy fia szimbolizálta. A maják egét a négy Bakab isten tartotta, az eső és a villámlás isteneit, a Csakokat a négy világrésszel azonosították. Az aztékok a négyessel asszociálták a világ fejlődési szakaszait. Ezek a négy ocelot kora, a négy szél érája, a négy esőt felváltó négy víz kora, valamint a világ végét jelző négy földrengés korszaka voltak. Egyébként a négyes iránti tisztelet az amerikaiak halott kultuszában is jól kivehető. Például Mexikóban a holttest négy napig feküdt kiterítve, ugyanis azt hitték, hogy az alvilágba vezető út négy napig tart. Minden évben, a halál évfordulóján, egészen a negyedik évig, áldozati tárgyakat égettek el. Az ütközetben elhunyt harcosokról azt gondolták, hogy négy év elteltével kolibriként újjászületve térnek vissza a földre.
A görögöknél az athéni törvényhozó, a hét bölcs egyike, Szolón (i.e. 640-559) négy osztályba sorolta az embereket, négy volt a szelek és a szélistenek száma. A görög bölcselő, Platón (i.e. 427-347) az ősembereket négykarúnak és négylábúnak képzelte. A rómaiak az évet négy évszakra tagolták és Lemuria ünnepén, a halott szellemek elűzésére négy szem babot tettek a szájukba. Az etruszkok Culsans istene négy arcával kémlelte a négy égtájat. A finnugor népek komi mitológiájában négy tojásból keletkezett a világ. A skandinávoknál a négy világtájat négy törpe őrizte. Az ír Danu istennőnek négy varázstalizmánja volt, a Prózai Edda négy folyóról tesz említést. A nyugati szlávok Sventovit főistenének négy nyakán négy feje volt, hasonlóan az egy istenként ábrázolt balti négyfejű zbrucsi bálványhoz.
Az Ótestamentum szerint Jahve nevét tilos volt kiejteni, ugyanis a babiloni fogság után tabunak számított, csupán négy betűvel: JHWH lehetett jelölni. Az Ószövetség négy „nagy” prófétája: Izajás, Jeremiás, Ezékiel és Dániel, és a zsidók ősatyja, Ábrahám. Lót kiszabadítását megelőzően négy királyt győzött le. A leviták négyszer vettek részt istentiszteleten, Ezékiel próféta látomásában tűz és füstgomolyagban egy szekér formájú jelenség tűnt fel előtte, Jahve tüzes trónja, amelyet négy négyarcú (oroszlán, sas, bika, ember) élőlény hordozott. A különös lényekről így számolt be: „És orcájuk formája vala emberi orca, továbbá oroszlánorca mind a négynek jobbfelől, és bikaorca mind a négynek balfelől, és sasorca mind a négynek hátul.” A négy élőlényt azonosították a négy kerubbal, más hitmagyarázók a négy evangélistával, egy későbbi asztrológiai értelmezés szerint a látomás az állatövi jegyek jelképe volt, az emberfej, oroszlánkarmok, bikatest és a sasszárny; mindez jól megfigyelhető a gizehi piramis szfinxén Egy későbbi asztrológiai értelmezés szerint a látomás - az emberfej, az oroszlánkarmok, a bikatest és a sasszárny - az állatövi jegyek jelképe.
Érdekes párhuzam figyelhető meg a kundalini jóga csakráinál (a gerincoszlop mentén elhelyezkedő pszichikai erőközpontokat nevezik csakrának, a szanszkrit szó jelentése: kerék). A csakrák közül négy különböző állatok jelképének felel meg: az elefánt, amely a föld elemeit szimbolizálja; a rák vagy a mitikus delfinalakú tengeri szörny, a makara, amely a vizet jelképezi; a bak, a tűz elem jelképe; a gazella, a szabadság, a levegő elem szimbolikája.
Dániel zsidó próféta víziójában négy vadállat jelent meg, a vadállatok minden valószínűség szerint a babiloni, a perzsa, a méd és a görög király lehettek. Izrael népének négy ősanyja volt: Sára, Rebeka, Ráhel és Lea, a világ négy legszebb asszonyának egyike Ráháb, a jerikói parázna nő volt. A zsidó papok négyszínű gyolcsból varrt, arannyal átszőtt, drágakövekkel ékesített kötényt viseltek.
A Bibliában nemcsak Jahve neve volt négybetűs, hanem Ádámé is. Az Édent négy paradicsomi folyó öntözte, négy az Apokalipszis lovasainak száma, s keresztény vallás négy meghatározó erényt tart számon. A keresztfán lévő felirat: az INRI négy betűjének jelentése: Názáreti Jézus, a zsidók királya. Az angyalok kezdetben négyfejűek és négyszárnyúak voltak. Jézus Krisztus, halála után négy nappal támasztotta fel Lázárt, innen kapta a negyednapos Lázár elnevezést. Négyen voltak a kánoni evangélium szerzői is: Máté, Márk, Lukács és János. Jeromos egyházatya az Ezékiel látomásában megjelent lényeket összefüggésbe hozta a négy evangélistával: szerint Máté az ember, Márk az oroszlán, Lukács a bika, János pedig a sas volt.
A muzulmánok négy főangyalt különböztettek meg: Míkált, Izráilt, Iszráfilt és Dzsibrílt; közülük a halál angyala, Izráil négyarcú volt. A Koránban Allah az angyalokat négyesével kérette magához. A muszlimok négy folyója egy tubafa tövéből ered, és a világ négy égtája felé tart. A négyes dominál mindennapi életükben is: az igazhitű muszlimnak négy felesége lehet, négy vallási kötelességet kell elvégezniük: istentiszteleten részt venni, böjtölni, szegényadót fizetni és Mekkába elzarándokolni.
A buddhizmusban az utolsó földi Buddha, Sákjamuni a négy víziója közül a negyedikben látott egy szerzetest, aki megmutatta neki a megszabaduláshoz vezető utat. Buddha a lélekvándorlás titkán kívül rájött a négy szent igazságra, amelyekből a negyedik vezet a nirvánába. Tibetben a dalai láma utódjának megtalálásánál és kiválasztásánál nagy szerepet játszik az a négy anyajegy, amely a zodiákus jegyének alapján a leghatékonyabban irányítja híveit.
Az indiai Krisna-tudat négy hiányosságot említ: képes az ember hibákat elkövetni, ábrándokat kergetni, másokat becsapni és végül az érzékszervei is csalókák. A dzsaina mitológia különösen kedvelte a négyes számot, náluk többek között, négy istenosztály, négy templom, négy világtáj, négy lótusz, négy hegylánc, négy Nap, négy Hold szerepel. Zarathusztra (i.e. kb. 630-553) vallásában is fellelhető ez a szám, negyedik gyerekként látott napvilágot az iráni próféta, s egy másik prófétájuk, Máni, négy megjelenési formát említett: az Istenséget, a Fényességet, az Energiát és a Bölcseletet. Egyébként az irániak a világmindenséget négy ciklusra tagolták.
A magyar néphitben, a göcsejiek képzetében a vízen úszó Föld négy sarkát négy cethal tartja. A tatár-törököknél az ifjú pár négy napig nem mehetett ki a szobából. A hunok birodalmának négy főméltósága volt, a hadsereget a négy égtáj szerint négy főhadtestre tagolták. Négy kapuja volt József kazári király palotavárosának, és a kagán (fejedelem) négy hónaponként ment ki sétálni.
Nálunk régen a felségárulókat négy részre vágták és a város négy főutcáján felállított bitófán akasztották fel. Így végzett Szent István király is a lázadó Koppánnyal, akinek négyfelé vágott teste az ország négy városában - Veszprémben, Győrött, Esztergomban és Gyulafehérvárott - hirdette, hogy a magyaroknak ezentúl csak egyetlen királyuk van: István. Fazekas Mihály Döbrögije szerint, Ludas Matyi négyelni való volt: ez a szó a köznyelvben még ma is használatos kifejezés, jelentése: elverni, elpáholni.
A numerológusok szerint, aki a hónap negyedik napján született, az Uránusszal szimbolizált négyes vibrálását élvezi. Individuális, eredeti, önzetlen, áldozatkész, mások javán fáradozó személy. Mindezeken túl a találékonyság és a toleráns természet a fő jellemzője. Véleménye eltér a megszokottól. Talány mindenki számára. Mindig újat akar, a haladó eszmékhez vonzódik, igazi reformer, logikusan gondolkodik, kitartó, ambiciózus.
Szerencsét hozó napjai a szombat, a vasárnap és a hétfő. Jótékonyan hat közérzetére az orgonajáték, a kórusmuzsika és a kamarazene. Kedvező színei az ibolya lila, az acélkék, az óceán kék és az ezüstszürke. Féme a platina. Virága a hóvirág. Eleme a levegő.
A 4-es vibrálása nehezen diagnosztizálható, titokzatos betegségeket okozhat, idegrendszeri labilitást, pajzsmirigy-túltengést, vérkeringési panaszokat, légzőszervi bajokat, gyakori fej- és hátfájást.
