A kettes mint a páros számrendszer bázisa, jelképe a dualitásnak, az alteregóknak, az ellentéteknek, a kettősségnek; reprezentálja a két nemet, az ikreket, a két pólust, a feszültséget, a megosztást, a konfliktust, az ellenállást, az elszakadást, a csábítást, de szimbolizálhatja az élet és halál, a nyár és tél, a rokonszenv és ellenszenv kettősségét, az isten és a természet viszonyában a teremtés és az egyesülés aktusát, a szellem és az anyag kapcsolatát, az önmegvalósulást.
E duális számra talán a kínaiak két ősprincípiuma: a Jang és a Jin a legjellemzőbb példa. Amíg a férfias Jang a fényt, az életet, az eget, a Napot, az aktivitást, a nemzést jelképezi, a nőies Jin a passzivitást, az odaadást, a befogadást, a sötétséget, a földet, a Holdat jeleníti meg. A pozitív Jang és a negatív Jin ideális párosként harmonikusan egészítik ki egymást, hisz ők együttesen a jó és a rossz, a vonzalom és a taszítás, a hideg és a meleg, a nyugtalanság és a nyugalom, a keménység és a lágyság.
A püthagoreusok a kettest - lévén páros szám - nőies jelleggel látták el, természeténél fogva ezt a számot inkább negatívnak, mint pozitívnak minősítették. E számtól eredeztettek szinte minden rosszat: az örök viszályt, a másságot, a hadakozást, a rivalizálást, a széthúzást. Püthagorasz annyira utálta a kettest, hogy egyenesen a kígyó emblémájának nevezte el, sőt mi több, lefokozta ezt a számot megtébolyodott, megháborodott egyessé. Úgy okoskodott, ha az egyes kettéválik, abból lesz a kettes, ennél fogva a kettes nem kétszer egy, hanem csak az egynek a fele. Amíg az egyes az első egész szám, addig a kettes nem lehet más szám, csupán az első tört szám.
A kettesről nemcsak a püthagoreusok vélekedtek elmarasztalóan, hanem az ősi keresztények körében is rossz ómennek bizonyult. A jó és a rossz örök ellentétét szimbolizálja Káin és Ábel, valamint Ézsua és Jákob, bár ők később megbékéltek egymással. Az antik Rómában sem voltak kibékülve a kettes számmal, amelyet Plútónak szenteltek, s fesztiválját a második hónap, második napján ünnepelték meg, emiatt szerencsétlen számnak tartották.
A legtöbb vallás is dualisztikus, hisz kettéválik bennük a földi lét a túlvilági élettől, az Isten az ördögtől, a világosság a sötétségtől. A vallásoknál maradva, az evangélikusok és a reformátusok ma már csak két szentséget különböztetnek meg, a keresztséget és az úrvacsorát, s a római és a görög egyház második szentsége a bérmálás.
A kettes által képviselt ellentétet, kettősséget a különböző népek mitológiáiban az isteni párosok, az ikertestvérek jelenítik meg, ilyenek az egyiptomi mitológia két egymással rivalizáló istene: Hórusz és Széth, az irániak örök harcban álló két ikertestvére: Ahuramazda és Ahriman, a szlávok istenpárosa: Belobog és Csernobog, de megemlíthetjük a görög mitológia híres ikerpárját: Kasztórt és Polüduszkészt (a rómaiaknál ismertebb nevükön: Castor és Pollux), vagy a Rómában szentként tisztelt két testvért: Romulust és Remust is. A rómaiaknál még számos isteni páros ismert: Dianus és Diana, Liber és Libera, Pomo és Pomona, Faunus és Fauna, Lupercus és Luperca, Denus és Dana, Volumnus és Volumna, Limentius és Limentina, valamint a kétarcú istenség, Janus és társa, Jana.
Máskor a két nem harmonikus viszonyát kifejező házasság számaként jelenik meg a kettes, amit jól példáz a görög Zeusz és Héra, vagy a Rig-Véda isteni házaspárja, a napmenyasszony, Szúrja és a Holdvőlegény, Szóma. A görög mitológiában a kétnemű Hermaphroditoszban egyesült a női és a férfi nem, az egyiptomi Ré önmagával lépett nászra, kétnemű lény volt az ógermán Tuisto és az óizlandi Ymir, de Ádám is, Éva születése előtt.
Mind az afrikaiak, mind az ausztrálok mondáiban, mítoszaiban domináns számként szerepel a kettes, a védikus irodalomban pedig ez a szám minden létező alapja, az oszthatatlan tökéletes egység, a két életre szóló örök élet szimbóluma, a teremtésben maga a föld és az ég.
A kettes sajátos számfilozófiájából ered a megerősített kettősség védelmi funkciója; gyakran volt két királya Spártának, a régi Kínának két császára, két dinasztiája és két fővárosa volt. Jellemző példa a dualisztikus gondolkodásmódra, hogy a civilizálatlan néhány népeknél a törzs két részből állott; a társadalomhoz tartózókból és a beavatás előtt állókból. A lovas nomád népeknél a kettős királyság volt az általános. A hunok két részre osztották birodalmukat, egy jobb és egy bal oldalira. Innen származik a mesebeli királyok jutalomként adományozott fele királysága is.
Az Európa északkeleti részén élő osztjákok hőse két nőt vett feleségül, a poluj fejedelem két kérőt küldött arájáért, a menyasszonyt két öregasszony kísérte, a vogul-osztjákok égatyja kétféle embertípust teremtett; nyershúst-evőket és a főttétel-fogyasztókat. Nálunk a kettes számot néhány szatmári babona őrzi. Többek között az a hiedelem járta, hogy kenyérsütéskor nem jó két lepényt sütni, mert abban az évben nem megy férjhez a ház eladó lánya. Aki viszont megpirított két karéj kenyeret, és azt egy lopott gatyába becsomagolva a párnája alá dugta, megálmodta, ki lesz az ura.
Világszerte elterjedt a kettős névadás, de különösen a természeti népeknél illették gyakorta két névvel a gyerekeket, például az ősi Egyiptomban az igazi, nagy név mágikus erővel bírt, ami megvédte viselőjét a gonosztól, viszont a kicsi és a jó név volt az, amelyik mindenki számára ismert lehetett, ezen állhattak bosszút a szellemek. Az ókori Kínában pedig azt hitték, hogy minden embernek két lelke van, amelyek közül az egyik a testtel a sírba száll, a másik viszont a lélektáblára kerül.
A kettes számra más jellegű példákat találunk az okkult tudományokban. Az okkultisták duálnak, vagyis párnak, segítőtársnak, házastársnak tekintik a kettest. A kabbala tanait őrző két írás egyikében, a Széfer Jecirában, a kettes a teremtő szót szimbolizálja, mert a kimondott szó két részből állt, leheletből és a gondolat közvetítéséből. A mágusok kétféle mágiát különböztettek meg, a sátáni vagy fekete mágiát és az ezzel ellentétes, fehér vagy krisztusi mágiát. Az asztrológusok minden bolygónak két házat tulajdonítottak, egy éjszakait és egy nappalit. A numerológiában a kettes a Holdat jelképezi, ebben a felfogásban a kettes a fogamzás, a gyermekszülés és az álmok száma.
Az ember testi képességeit kettős szervei biztosítják: a fülek a hallást, a szemek a látást, az orrlyukak a szaglást, az ajkak az ízlelést, az evést, az emlők a szoptatást, a kezek a munkavégzést, a lábak pedig a járást. A kettes szám befolyása alatt áll a fej, e szám képviseli a héber ábécé második, beth betűjét, a kettessel jelképezik a Holdsarló növekvő szarvát.
Bár tény, hogy a kettes a számsorban az egyes után következik, számos tradícióban - tökéletlensége miatt - még a kettest sem sorolják az igazi számok közé; Kínában például a hármas szám volt az első.
