Rosta Erzsébet weboldala


A huszonegyes az önmagára és kitűzött céljaira összpontosító személy jelképe. Mivel a három és a hét szorzata, a tökéletes alkotás, a befejezettség száma. A bibliában szent szám és az isteni bölcsesség szimbóluma. Az univerzum harmóniáját a Szentháromság egységét jeleníti meg, az ő közös cselekvésük eredménye a teremtés.

A huszonegyes fontosságát jelzi, hogy a Bibliában számos alkalommal felbukkan ez a szám:

Szent János evangéliumának 21 fejezete 879 verset tartalmaz. A bölcsességnek 21 attribútuma van. (Bölcs 7, 22-23). Az Ótestamentum részét képező Bírák könyve ugyancsak 21 fejezetre tagolódik. Az Újtestamentumban pedig 17 fejezet áll pontosan 21 versből.

„A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem,” - mondja Dániel, majd így folytatja: „de Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával.” (Dániel 10,13)

Jákob háromszor hét (azaz huszonegy) évig szolgálta nagybátyját, Lábán két leányáért és azok cselédlányaiért. (Ter. 29,15-30)

Az alapos bibliaolvasók megállapították, hogy a Szent János evangéliuma összességében 21 különböző számot tartalmaz, melyek az 1->8 számok, valamint a 10, 12, 15, 25, 30, 38, 46, 50, 100, 153, 200, 300 és az 5000. Máté evangéliumában szintén 21 különböző számot találtak, ezek az 1->7, a 9->12, valamint a 14, 30, 40, 60, 77, 99, 100, 4000, 5000 és 10000. Márk evangéliuma pedig az 1-> 7, továbbá a 9, 10, 11, 12, 30, 40, 50, 60, 100, 200, 300, 2000, 4000 és 5000 számokat tartalmazza, melyek ugyancsak huszonegyen vannak.

Ugyanazon a napon Jézus 21 különböző helyen jelent meg Palesztinában, hogy bizonyítsa feltámadását a híveinek. Napjainkig 21 egyetemes zsinatot tartott a katolikus egyház, az utolsó a második vatikáni zsinat volt 1962 és 1965 között.

A csatabárdjával harcoló Parasuráma, Visnu hatodik inkarnációja, egymás után huszonegy alkalommal pusztította el a bráhmanok ellen fellázadó ksatriják nemzetségét.

Akárcsak a harcos hindu kaszt számára, XVI. Lajosnak sem hozott szerencsét a 21-es szám. A legenda szerint gyermekkorában - még trónra kerülése előtt - figyelmeztette egy asztrológus, hogy legyen óvatos minden hónap 21. napján. Lajos nem felejtette el az intelmet, már csak azért sem, mert akkoriban az emberek még hittek az okkult dolgokban, a királyok gyakran médiumokkal konzultáltak, és a fontos döntések meghozatala előtt kikérték az asztrológusok véleményét. A történelmi feljegyzések szerint - az eljegyzését és a házasságkötését kivéve, melyekre 1770 januárjának és júniusának 21. napján került sor - tartotta magát asztrológusa tanácsához, mégis a sors furcsa fintora, hogy Lajos és felesége Mária Antónia volt az utolsó királyi pár Franciaországban. Uralkodásukat a 18. század végén a francia forradalom döntötte meg. Lajost - amikor szökni próbált a felelősségre vonás elől - Varennesben 1791. június 21-én letartóztatták, három hónappal később, szeptember 21-én eltörölték a királyságot, 1793. január 21-én pedig lefejezték a hatalmát vesztett uralkodót. Végülis rendkívül balszerencsés volt az utolsó francia király Lajos a huszoneggyel, annak ellenére, hogy ha a neve (Louis) betűinek számát, az 5-öt hozzáadjuk a XVI-hoz, az eredmény 21, ami a numerológusok szerint igen kedvező előjel.

De nemcsak a számmisztika tekinti jónak e számot, a legtöbb ember számára is többnyire pozitív jelentésű a 21. Nyerőszám egyes szerencsejátékokban, számos nyugati országban a felnőtté, a nagykorúvá válás éve a 21. életév, ekkortól sorkötelesek a fiatalemberek, a hősi halált halt katonák pedig - a gyászszertartásukon - 21 ágyúlövéssel kapják meg a végtiszteletet.

A periódusos rendszerben a 21-es rendszámú elem a szkandium. Ez a puha, ezüstös vagy fehér színű, ritka földfém a természetben csak vegyületeiben - főként Skandináviában - fordul elő, Bár a szkandiumhoz nincs semmi köze, tény, hogy 21 aminosav létezik.

Érdekes még, hogy az olasz ábécének 21 betűje van, pontosan annyi, ahány napig a kotlós tyúk ül a tojásain.

A matematikusok azért szeretik, mert a 21 egy háromszögszám, ami azt jelenti, hogy ha veszünk 21 darab borsószemet, vagy kavicsot, azok szabályos háromszög alakba elrendezhetőek. Ha kirakjuk a kavicsokat, azt is észrevehetjük, hogy az összeadandók a dobókockán található számok, vagyis az 1, 2, 3,…,6 számok összege úgyszintén 21. És ha már ilyen jó szám - miként azt a lentebbi ábra mutatja -, természetesen mágikus négyzete is van.

 

  5 12   4
  6   7   8
10   2   9

 

 Az ezotéria tanításában az ember asztrális teste 14 éves korára fejlődik ki teljesen, míg a mentális testének ehhez körülbelül 21 évre van szüksége.

A numerológusok számára a 21-es szám a siker és a prosperitás, a jó hírnév és az anyagi jólét szimbóluma, és - mivel 2 + 1 = 3 - az a szám, mely magába egyesíti a kettes, az egyes és a hármas szám jelentését.

A huszonegyedik tarot kártya a Világ. A tarot interpretálói ezt a lapot különösen pozitívnak tekintik. A boldogságot és a teljességet jelzi, valamint azt, hogy minden harmonikusan működik, és dinamikus egyensúlyban van.

A babonások szerint távol tarthatjuk házunktól a visszatérő, kísértő szellemet, ha - miközben megnevezzük a holtat - hét, tizennégy, vagy huszonegy csomót kötünk egy kötélre, majd ezt elégetjük, vagy a házon kívül jó mélyre elássuk. Ezáltal kiszabadítjuk a fogságából és egy másik létezésben folytathatja életét.


Álomban a huszonegyes szám arra utal, hogy ideje lenne már felhagynunk a gyermekes tevékenységekkel, gondolkodásmóddal, és el kellene kezdenünk érett felnőttként viselkednünk. A huszonegyes szám fordulópontot reprezentál az életünkben, a teljes átmenetet a felnőttkorba. És jelzi a felelősséget is, amit ezután vállalnunk kell. Alternatív értelmezésben - a BLACK JACK nevű kártyajátékra utalva - jelezheti a szerencsét is.