Talán a legszentebb szakrális szám. A hármast azonosították a világmindenség három szférájával, az istentriászokkal, a háromfejű istenekkel, a szentháromságokkal. Az északi germánok isteni triásza: Tór, Ódin és Tyr, a skandinávoké Ódin, Hönir és Loki, az ókori rómaiaké Jupiter, Juno és Minerva, a Védák istentriásza Indra, Agni és Szúrja, a hinduizmus szentháromsága: Brahmá, Visnu és Siva, az egyiptomiaké Ozirisz, Ízisz és Hórusz. A vallásos emberek szent számként tisztelik a hármast, hiszen az Istenben lévő három személy, az Atya-Fiú-Szentlélek szentháromságának a jelképe, Krisztusban egyesült a király, a pap és a próféta.
A hármas, az abszolút tökély számaként, az utolérhetetlen eszményi egység jelzője, az emberi test-lélek-szellem trilógiája, az erő-tudat-anyagi lét hármassága; szimbolikája az isten-természet-ember csodálatos együttesének. Jelzi továbbá a tér három dimenzióját, a magasságot, szélességet és a hosszúságot. Az idő hármas tagozódásában a múltat, a jelent s a jövőt, amely együttesen reprezentálja az örökkévalóságot. A családi triászból a fogantató apát, a megfogant anyát és a születendő fiút.
Az ősi Egyiptomban a szentháromságokon kívül is fontos szerephez jutott a hármas. Időbeosztásukban az évet három részre osztották, és hónapjaik három dekádból álltak. A varázslatokat három nap alatt hajtották végre, hozzá varázseszközként három követ, vagy három gyümölcsöt használtak. Különös varázserőt tulajdonítottak a hármas pajzsú szkarabeusnak. Papjaik napjában háromszor mosakodtak, a hívők pedig három alkalommal mutattak be áldozatot, s háromszor tisztelegtek isteneik arcképe előtt.
A görögöknél ugyancsak nagyon elterjedt szám volt a hármas, mivel hárman voltak az évszakok istennői, az Erinnüszök, a jóindulat istennői, a Khariszok, az iszonyatosan csúnya Gorgók, a világ orsóját pergető nővérek a Moirák, sőt a Múzsákat is idesorolhatjuk, akik eredetileg szintén hárman voltak.
A görög isteni világban Hermészt a „háromszoros nagy”, Triszmegisztosz névvel illették, Pallas Athéné mellékneve Tritogeneia, ami harmadik napon születettet jelent. Kronosz három fia: Zeusz, Poszeidon és Aidész uralkodott a háromfelé osztott világ fölött. Az alvilág őrzője a háromfejű Kerberusz kutya, az alvilági bírák hárman voltak, és Erisz almájáért három istennő versenyzett. A Delphoi híres jósdában háromlábú aranyszéken ülve jövendölt Püthia.
A görögöknél a házassági szertartást három helyen tartották, s az újdonsült házaspár háromféle ételt - kalácsot, kenyeret és gyümölcsöt - osztott szét a vendégek között. A temetkezési ceremónia után háromszor mormolták el az elhunyt nevét, és három ízben kívántak neki „élj boldogan”-t. A görögöknek három nevük volt, egy saját, egy atyai és egy nemzetségi.
A római patríciusoknak szintén három nevük volt, és a rómaiaknak menyegzőjükön három nemes cselekedetet kellett végrehajtaniuk. Kizárólag csak az a nő örökölhetett, aki évente háromszor szakította meg férjével a házassági közösséget. Az a rabszolga, akit háromszor adtak el, automatikusan felszabadult. A körmenet háromszor járta körbe a határt, a holtak szellemeinek elűzésére rendezett ünnepséget háromszoros kézmosással kezdték meg. Róma városa eredetileg három részből állt, és három tribusra (választókerületre) oszlott. A korabeli feljegyzések három Furiáról és három Gráciáról tesznek említést. A növényzet istennőjét, Dianát - utalva hármas hatalmára - Triviának is hívták.
Az ír mondák három iparos istene három mozdulattal készítette el a fegyvereket, amitől azok mágikussá váltak. Írország három névadó istennője: Banba, Fodla és Erie. A három nőalakos Brigit kelta istennő volt a bölcsesség, az orvoslás és a kovácsmesterség védőszentje. Tiszteletére három pataknál, három élő csirkét ástak el. A skandináv mitológia Ódin főistene három élettel áldotta meg Sztarkad viking harcost.
Szinte valamennyi néphagyományában fellelhető a hármas világbeosztás, amelyben a világegyetem három szintből áll. Ezek az ég, a föld és az alvilág. A tibetiek mitikus elképzelésében a hármas tagozódású világ: az ég, a köztes tér és a föld. A zapoték indiánok világmindensége szintén három rétegű: ezek az ég, az alvilág és a zapotékok lakta föld. Az etruszkok az univerzumot háromemeletes templomhoz hasonlították. A magyarok hármas világelképzelésében - a mandzsukéhoz hasonlóan - a felso világ az istenek és a csillagok tartózkodási helye, a közbülső az embereké, az alsó a holtak országa. Az Ótestamentumban is háromféle világ ismeretes: szellemi, testi és emberi világ.
A kínai mitológiában az őskáosz idején a három szellemből három églakó lett, akik ráleltek három ládára, bennük három hercegnőre, akikkel a házasságkötésük után három fővárost alakítottak, későbbi leszármazottaik a három nemzetség ősei: Jan, Ko és Pu. A japánok hódításmítoszában a rizskalászok istene, Ninigi három uralkodói ereklyét kapott örökül nagyapjától: tükröt, tort és egy drágakőfüzért. Az ereklyéinek megfelelően Niniginek három isteni fia született. A síntó vallás három nagy fesztiválja: a nagy megtisztulásé, a tavaszi ünnepségé és a rizsaratásé, amely a hálaadás ünnepe.
Az indeknél a szent Meru-hegy három csúcsán lakott a három isten: Brahmá, Visnu és Siva. Visnu isten három lépéssel vette birtokba a világot, ennek az emlékére maradt fenn a védikus kultuszban az áldozat bemutatásakor tett három lépés. Szent folyójuknak, a Gangesznek három ága van: az égi tejút, a földi és az alvilági folyóág.
A buddhista szent szövegek gyűjteménye a „hármas kosár”, a Tripitaka; a buddhizmusnak három áramlata ismert, a kiskocsi, a hinajána, a nagykocsi, mahájána és a gyémántkocsi, a vadzsrajána. A mahájána mitológiában szereplő „három Buddha-test”, a Trikája, a három test megvilágosodásának három szintjét jelöli. Az indo-tibeti tradícióban Buddha háromszor forgatta meg a dharma kerekét, a harmadik szeme pedig az intuitív látást jelképezte.
A kínaiak a három vallásalapítót: Lao-cét, Konfuciuszt és Buddhát szent triásznak tartják. A taoizmus megalkotója, Lao-ce három kincsben: a szeretetben, a mértéktartásban és az önmegtartóztatásban látta megtestesülni az élet harmóniáját. Ázsiában maradva még, a Krisna-tudat három gunája, vagyis kötőereje: a szenvedély, a tudatlanság és a jóság; háromféle jótékonyság van: jó, szenvedélyes és tudatlan. Zarathusztra a jó triászát hirdette, a jó gondolatét, a jó szóét és a jó tettét, amely a paradicsomba juttatja az igazhitűeket.
Az amerikai inkák szerint Pacsakamak, a világmindenség tanítója háromféle tojásból teremtette meg az embereket és az ősapa, Virakocsa három lény kivételével mindent elpusztított. A maják három világkorszakot különböztettek meg. A közép-amerikai indiánok hajfonatos istennője jelképezte a női élet három korszakát: a fiatalságot, az érett kort és az öregséget; valamint a női természet háromféleségét és az évszakok hármas váltakozását. Az irokézeknél meg az a hit járta, hogy az elhunytak földjére háromnapi út vezet, amelynek végén három kaput találnak a halottak.
A zsidók szent könyve, az Ótestamentum: Ádámnak három fiút - Káint, Ábelt és Sétet - tulajdonított, Noénak ugyancsak három fiú utódja volt: Sém, Hám és Jáfet, akiktől a föld valamennyi népe eredt. Isten Ábrahámtól, a zsidók ősatyjától áldozati állatokként háromesztendős üszőt, kecskét és galambot kért. Az Úr három vándor angyal képében jelent meg Ábrahám előtt, ez volt a szentháromság első megnyilvánulása. Mózest három hónapig rejtegette anyja. Az egyiptomi kivonulás harmadik hónapjában érte el a Sínai-hegyet Mózes, és három napig kereste József koporsóját. Áron botja nemcsak csodát művelt, hanem három csapást is hozott. A frigyláda három napig mutatta népének az utat. Bálám szamara háromszor makacsolta meg magát. Jerikó kémei három nap múlva tértek vissza. Delila háromszor próbálta kiszedni Sámsontól varázslatos erejének titkát. Illés próféta háromszor kérte meg az Urat, hogy keltse életre egy özvegyasszony halott fiát. Eszter háromnapos böjtöt parancsolt a zsidóknak.
A keresztény mitológiában Jézust, születésekor három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár köszöntötte, akiket Heródes király azért küldött Betlehembe, hogy győződjenek meg a Messiás világrajöveteléről. Amikor ráleltek a kisdedre, hódolatuk jeléül háromféle ajándékot: aranyat, tömjént és mirhát adtak anyjának, Máriának. Szűz Mária három éves korától nevelkedett a jeruzsálemi templomban. Jézusnak három bizalmas barátja volt: Péter, Jakab és János apostolok. Krisztus halála után harmadnapon támadott fel, s halálának a legvalószínűbb időpontja i.sz. 33. április 3-a, egy pénteki nap. „Vala pedig három óra, amikor felfeszítették” - mondja a Biblia (Mark 15-25). Krisztus az utolsó vacsorán jósolta meg, hogy mielőtt a kakas megszólal, Péter három ízben fogja őt megtagadni. Jézus jövendölése beteljesedett, de a feltámadása után megbocsátott Péternek, aki akkorra már háromszorosan megbánta tettét. Pál apostol levágott feje, miután kivégezték, hármat ugrott, és ahol földet ért, három gyógyító vizű forrás fakadt. Jónás próféta három nap és három éjjel tartózkodott a cethal gyomrában, utalva ezzel Jézus feltámadására, „Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében”.
Az egyiptomi Borbálának keresztény hite okozta a vesztét, ugyanis a szentháromság tiszteletére egy épülő templomtoronyba három ablakot akart vágatni, ezért ítélték halálra. A jótékony szent Miklós három zacskó aranyat dobott be hozományként három elszegényedett lány ablakán – akiket apjuk erkölcstelen életre szánt-, ezzel az adománnyal azonban megszabadultak a léhaságtól. Egy másik jótéteményeként tartják számon azt, amikor három igazságtalanul elítélt embert mentett meg a kivégzéstől.
A három nagy igehirdető apostolnak eredetileg Buddhát, Zarathusztrát és Jézus Krisztust tartották, ám később Mohamedet is hozzájuk sorolták. Nyugat-Európában háromszor három középkori lovagról szól a legenda – a három keresztény: Artúr, Nagy Károly, Bouillon Gottfried; a három júdeai: Józsue, Dávid, Júdás Makkabeus; a három pogány: Hektor, Nagy Sándor és Julius Ceasar. A vallások közül a muzulmánok elvetik a szentháromság tanát, de a Korán az embereknek háromszoros életet tulajdonít: egy létezés előttit, egy földi életet és egy földi élet utánit. A zoroasztriánizmusban is bőségesen találunk hármast, de talán a legismertebb a Csinvat hídnál, az elhunyt lelkek felett ítélkező három túlvilági bíró figurája. A hinduizmus szent szótagja az aum a teremtés szimbolikája, ez a három betű jelzi a teremtő Brahmát, a fenntartó Visnut és a pusztító Sivát, jelképezi továbbá az isten harangszavát, amelyben az „a” isten halhatatlan lelke, az „u” az ember múlékony teste, az „m” pedig az isten és az ember kapcsolata; de felfoghatjuk a kezdet-közép-vég, az élet-halál-újjászületés, az örök világ-föld-idő összefüggéseként is.
Püthagorasz számára a hármas az első férfias szám, mely a sorsot, a rendet és a szükségszerűt jeleníti meg. A püthagoreusok a páratlan számokat szentnek tekintették, mivel a felezés után mindig marad valamennyinek egy középső száma. A páratlan számok - köztük a hármas is - eme tulajdonságuk révén érdemelték ki a legtökéletesebb szimmetria jelzőt.
A hármas geometriai megfelelője a háromszög, amelyet a misztikusok mágikus hatalommal ruházták fel. Az egyenlő szárú háromszög az isteni tökéletesség kifejezőjeként a harmónia, az arányosság és a stabilitás jelképe. A keresztény templomokban és a buddhista sztupákon ősi szimbólum az egyenlő oldalú háromszög, amelynek a közepébe egy szemet festettek. A püthagoreusoknál a háromszög jelentette a bölcsességet, a három összekapcsolt háromszög pedig az egészséget. A szabadkőművesek háromszöge a világegyetemet, az emberi arcot keretező háromszögük pedig a világképet ábrázolta. A csúcsával felfelé álló háromszög a nőiesség emblémája, a lefelé mutató a férfiasságé, a két háromszög együttesen a házasságé. Az egymásba írt két háromszög, a zsidók Dávid-csillaga, az ellentétek egyensúlyát jelzi. A homokórához hasonlító, csúcsaival érintkező két háromszög a szaracénok talizmánja, az isteni harag jelvénye. A két egymást metsző háromszög nem más, mint a szellem diadala a matéria felett.
A három összekötött nyílvessző a három napkeleti bölcs emblémája, de a kozmikus létrák és a világfák ábrázolásain jól megfigyelhető a hármas tagozódás. Hármas differenciáltságot hirdettek a középkor alkimistái is. Paracelsus szerint „Minden élőnek három földi kibontakozása van: só, higany és kén”. A só kemény kristályai a földi anyagot, a higany a fogékonyságával a magasabb- és az alacsonyabbrendűek között közvetített, a kén lángoló tüzességével a rejtélyes létezése utalt, a természetfelettibe való átmenetre.
A középkor építészei is előszeretettel használták a szent számok közül a hármast. Egy aacheni szerzetestelepülés fennmaradt tervrajzán jól kivehető a hármas területi felosztás, a három lakókörzet, a három kolostor, a három kert, a három malom, a három serfőzde, a három fürdő, három orvosi rendelő, három pékség, három baromfiudvar. Hármas tagoltság figyelhető meg a zsidó templomokban is: három udvar, három sor, három ablak található bennük; a gyertyatartóik háromágúak, s három ivópoharat használtak.
A hármas számban tobzódnak a népmesék is: hárman voltak a mesék hősei, hárman az ördögfiókák és az árvák, a tündérek három kívánságot teljesítettek, három varázsigét mondtak, három életet éltek, minden esemény három napon és három éjjelen át tartott, három próbát kellett kiállni, három legfőbb erényt ismertek, háromnapi járóföldre volt a cél, és háromszor lehetett próbálkozni. A háromféle boszorkány közül a feketék mindig gonoszat cselekedtek, a szürkék elvétve jók is tudtak lenni, a fehérek viszont segítettek az embereknek. A hármast gyakorta a végtelen idő képzetével kapcsolták össze, a népmesékben megtalálható három nap nem más, mint egy esztendő, azaz a három egyenlő az eggyel, vagyis az egységes világegyetemmel.
Az álomfejtők szerint a hármas kerék azt jelenti, hogy szaporodik a család; háromlevelű lóherét enni üstbe ment tervre figyelmeztet. Egyébként hármassal álmodni szerencsét hoz, mindenki számára jól ismert találós kérdés a következő: „Amikor Jankó elment Piripócsra, találkozott három tóttal, minden tótnak három zsákja volt, minden zsákban pedig három macska. A kérdés: hányan mentek Piripócsra?”
A hármast, mint egységet, szívesen használták régi receptek összeállításánál: például három piros rózsaszirom, három fehér rózsaszirom, három szál nefelejcs, három szál veronikafű voltak a szerelmi bájital komponensei, amellyel az epekedő ifjú elnyerhette szívének választottját. A csalánszúrást háromféle levél nedvének a bedörzsölésével enyhítették.
Gazdag választékot nyújtanak a varázslatos hármasról a népszokások is. A kívánságot vagy óhajt háromszor kellett ismételgetni, hogy beteljesedjen, a hármast valamilyen dologra vonatkozóan és az idő jelölésére egyaránt alkalmazták. Ha a lány háromszor bekiabált a kútba, akkor még abban az évben bekötötték a fejét. Ha a kikosarazott legény háromszor földhöz vágta a kalapját, akkor a leány három évig nem ment férjhez, ha viszont a sikertelen leánykérés után a leány vágta háromszor földhöz a fésűjét, akkor a legény három évig nem kapott feleséget magának. A jegyességet általában háromszor hirdették ki a templomban, és a lakodalom is három napig tartott. Ha az ifjú asszony nem akart gyereket, akkor háromszor kellett leugrania a padlásfeljáró harmadik lépcsőfokáról. A csecsemőt háromszor locsolták meg a fürdővizével, hogy megtisztuljon, ha az újszülöttet háromnapos koráig nem keresztelték meg, akkor érte jött az ördög. A gyereket, ha hasgörcs kínozta, háromszor forgatták meg a szék lábai között. Hideglelés ellen levelibékáról vett vízből itattak három reggelen át a beteggel, a szemre nőtt árpát, késsel a kézben, háromszor kellett megfenyegetni a „vigyázz árpa, learatlak” mondókával. A ráolvasásokat három ízben ismételgették, rontásnál három napig a híd alatt tartott sóból és korpából adtak a tehénnek enni, részegeskedés ellen a temetőben három napra elásott üvegből háromszor három cseppet tettek az italozó ételébe. Szerelmi csalódás ellenszereként a hűtlen elfelejtésére három reggelen keresztül, még napfelkelte előtt, három korty tejet kellett inni, majd a tejesfazekat a patak vizében kimosni, s a vízből hármat kortyolni, utána harmatos fa alá állva háromszor kellett a törzsét megrázni. Aki kíváncsi volt arra, hogy meddig fog élni, annak hamvazószerdán háromszor kellett megkerülnie a temetőt, eközben a szelleme megsúgta neki a várható élettartamát. Ha valaki még a temetés után is félt a halottól, háromszor kellett a kéménybe néznie.
Már országokban is elterjedt szám volt a hármas: a jakutok is három napig tartották lakodalmaikat és a temetés alkalmával háromszor járták körbe a sírt. A törököknél a menyegző után a menyasszony még három napig maradt a szülői háznál, az újszülöttet három napig nem vették el az anyja mellől. Ártás ellen háromszor öntöttek ólmot. A csuvasok sörünnepe háromnapos volt, az asztalra három vödör sört tettek, és az italozás mellé három dalt énekeltek. Imádkozás után háromszor hajtottak fejet. A vőlegény háromszor kínálta meg menyasszonyát. A lappoknál három napig ünnepelték a medvetort, az áldozati állatra három nyírfaágat tettek, a tor végeztével háromszor ugrották át a tüzet. A finneknél, ha az asszony táltosfiút akart szülni, akkor három egymás utáni csütörtökön kakasvelőből kellett ennie. A csecsemő csak akkor vált táltossá, ha háromnapos kora előtt három vízesés habjából adtak neki. A szitával való jósláshoz olyan kefét használtak, amellyel előzőleg háromszor megkefélték egy halott ember fejét. Az áldozati állat hátára a cseremiszek hármat suhintottak, a vojtákok pedig háromszor öntöttek hideg vizet. A halott emlékére a beloruszok háromszor füstölték körbe az asztalt.
Dél-Afrikában az alkalmazottak háromszor tapsoltak, hajoltak meg és háromszor köszöntötték főnöküket. Az ajándékot háromszor köszönték meg, és a tagadásra háromszoros nemet mondtak. Szerencsés jelnek tartották, ha a fel-feldobott cipő háromszor a talpával az ég felé esett le a földre. A togói égisten templomát háromévenként füvesítették be. Az észak-amerikai dakoták naptáncukban a baltát háromszor lóbálták meg. Ausztrália őslakói szerint, ha hárman aludtak egy frissen hantolt síron, a halott csontja varázserejűvé vált. A férfivá avatási szertartás előtt a fiatalember pelyhedző szakállából kitéptek három szálat. A dél-ausztrálok három halálos bűnt ismertek, és azt hitték, hogy a halott lelke három nap alatt ér el a másvilágra.
