Noha 2009 március 23-án egy hétfői napon közzétett cikkünk A csikló kimetszése, a női genitália megcsonkításának történetéről írtunk. A napokban kezembe került Dr. Nemes Nagy Zoltán könyve, az 1934-ben kiadott Katasztrófák a szerelmi életben, amiben, az eddig nem olvasott érdekes témára akadtam. A szövegből nemcsak másolok, olykor az információkat megfogalmazom, az írás címéhez igazodva.
A klitorisz, normális körülmények között a leányoknál jóval fejletlenebb és kisebb, mint az asszonyoknál, akik már tartós nemi életet folytatnak és így sokkal fejlettebb és nagyobb klitorisszal bírnak. Tudvalévő, hogy a klitorisz a férfi hímveszőhöz hasonlít, a kisajkak találkozásánál rejtve lévő két szivacsos test, ha a vérrel megtelik, kétszeresére megnagyobbodhat. Normális nagysága 1-2 cm. szokott lenni, erigált, merev állapotban 3-4 cm-re megnagyobbodik. Vannak nők, kiknek egyébként is abnormálisan fejlett nagy a klitoriszuk, mely megmerevedve elérheti a 6-8 cm hosszúságot is.
Orvosi megfigyelések szerint, egy 16 éves fiatal lánynál, aki már ötéves korától fogva onanizált, 5 cm hosszú klitoriszt állapított meg az orvosi vizsgálat, ami az erekció alatt 10 cm-re nőtt. Ilyen hosszú klitorisszal már fizikailag is keresztülvihető a nők közötti homoszexuális koitusz (olykor még a férfi pénisze sem hosszabb.
Veleszületett óriási klitorisz megnagyobbodásokat figyeltek meg keleten, a délszaki országok nőinél. Abessziniában a nőknek a klitorisza, vagyis a csiklója annyira megnagyobbodott lehet, hogy még a házaséletben való nemi aktusok keresztülvitelét is megakadályozhatja, miért is sok esetben operatív úton kell kimetszeni vagy, megkisebbíteni. De Európában is a szláv és a latin nőknél, sokszor találhatunk igen fejlett, feltűnő nagyra megnőtt klitoriszokat. A germán nők között szintén elég gyakori. Keleti népek női, ugyancsak nagy klitorisszal bírnak.
A klitorisz megnagyobbodását egyes népeknél mesterséges úton idézik elő. Az asszonyok a Nyassza-tó vidékén, úgyszintén a Karolina-szigeteken már a kisleányok klitoriszát impotens öregek által éveken át dörzsölik. Sokszor nagy hangyákkal is megcsípetik, maratják a klitoriszt, hogy a szisztematikus izgatásokkal fejlesszék és nagyobbítsák a leányok klitoriszát, amely sokszor ujjnyi hosszúságúra megnő.