Sápadtság

A sápadtság - vagyis a színtelen, fénytelen bőr - fiziognómiai jelentésének megítélését illetően meglehetősen megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a sápadt bőrt lakonikus rövidséggel egyszerűen a jó karakter, a kiváló jellem ismérvének tekintik. A kézelemzők némelyike viszont a puha, sápadt-barna kezekről a hűtlenségre következtet.

A Védák (India ősi szent könyvei) szerint a sápadt arcú nő nehezen kiismerhető, viselkedése kiszámíthatatlan és laza erkölcsű.

Nincs jó véleménnyel a színtelen bőrről Arisztotelész sem. Az ő olvasatában a sápadt arcszínű ember nemcsak megbízhatatlan, de nagyon rosszindulatú, hűtlen, hamis, büszke, elbizakodott és rendkívül hitetlen is.

A későbbi - középkortól kezdődően kialakult, általánossá vált - felfogás szerint a természeténél fogva sápadt arc félénk személyt jelez, aki azonban nagyon vágyik a szerelem és a szeretet örömeire.

Az olyan férfiról, aki az indulattól elsápad, s az ajkai színtelenné válnak, úgy tartják, hogy nem szerethet igazán, vagy nincs benne kellő kurázsi, hogy szükség esetén megvédje a párját.

A csendes-óceáni Fidzsi-szigeteken rendkívül balszerencsésnek tekintik, ha a magát feketére befestő férfi sápadtnak látszik, ez ugyanis náluk az illető közelgő halálának a jele.