Rosta Erzsébet weboldala


Bár korábban a fiziognómia keretében már két alkalommal is foglalkoztam a női test jellemzőivel, a megfigyelésük révén megállapítható karakterjegyekkel, jellemvonásokkal, valamint az egyes testrészek sajátosságaira alapozott jövendölésekkel, könyvtáramat böngészve rájöttem, hogy a női szexjelekről és a nő fiziognómiájáról szóló írásaimból sok minden kimaradt, és az egyes testjegyeknek részletesebb, illetve eltérő értelmezései is léteznek. Ezért úgy döntöttem, hogy - a 6. században élt híres indiai asztrológus, Varáha Mihira intelmeit és megállapításait, valamint a nők és az asszonyok jellemzőivel foglalkozó védikus tanításokat felhasználva - harmadszor is előveszem e témát.


TARTALOM

Az asszonyok külső jellemzőiről (Varáha Mihira után)

Karakter- és jövőértékelés – tetőtől talpig (Indiai bölcsek nyomán)

Arc

Nyak

Vállak

Kar

Tenyér

Tenyérvonalak

Ujjak

Köröm

Az ujjak vonalai és ízei

Mellkas

>Mellek

Anyajegy és örvény mintázat a mellen

Derék

Alhas

Ráncok (redők) a hason

Köldök

Vagina

Szeméremajkak

Vizelet-folyás

Klitorisz

Hüvelyjárat

Combok

Testtartás

Lábujjak

Lábujj körmök

Sarok

Talp

Vonalak a talpakon



Az asszonyok külső jellemzőiről (Varáha Mihira után)

Aki országok fölött akar uralkodni, olyan asszonyt vegyen feleségül, akinek a körmei fényesek, hosszúak, vékonyak és vöröses színűek, a bokái nagyok, szépek és egyformák, a lábujjai összezártak (közel vannak egymáshoz), és a talpuk színe pedig olyan, mint a lótuszé.

Az olyan asszony, akinek a lábán a vonalak halat, elefántösztökét, lótuszt, árpaszemet, ekét vagy kardot formáznak, vagy pedig a lábai szárazak és puhák, a lábszárai gömbölyűek, szőrtelenek és az izmok nem látszanak rajtuk, továbbá a bokái izmosak és egyformák, boldog lesz.

Ha a combok az elefánt ormányához hasonlóak, szőrtelenek és kemények, a nemi szerv széles és háromszög alakú, a szeméremdomb pedig nagy és magas, s a teknős páncéljához hasonló, a csikló nem látszik, az asszony gazdag és boldog lesz.

Ha a fenekek nagyok, szélesek és húsosak, az asszony előbb-utóbb fűzőt lesz kénytelen hordani; ha viszont a köldök nagy, mély és balról jobbra csavarodik, boldog életre számíthat.

Ha a has szőrtelen és hármas ránc ékesíti, a mellek gömbölyűek, feszesek, nagyok és egyformák, fölöttük a mellkas szőrtelen és puha, továbbá a nyak úgy hajlik, mint a kagylóhéj, az asszony jómódban és boldogságban éli le az életét.

Ha az alsó ajak vörös, mint a hibiszkusz, húsos, szép ívű és a cseresznyére hasonlít, a fogak egyformák és olyanok, mint a jázmin bimbói, az asszony házasságában sok örömre lel, és szép élete lesz.

Ha a hangja édes, természetes és nem alázatos, beszéde a kakukkéra vagy a hattyúéra emlékeztet, az orra sima és szép, az orrlyukak egyformák, és a szemeinek színe olyan, mint kék lótusz leveleié, az asszony boldog sok örömnek néz elébe.

Ha a szemöldökök nem érnek össze, nem túl szélesek, és nem lógnak alá, továbbá íveltek, mint az újhold, a homlok pedig olyan, mint a félhold, sima és nincs rajta szőr, az asszony boldog lesz.

Ha a fülek nem nagyon hosszúak, húsosak, puhák és egyformák, a haj a fejen fényes, fekete színű, puha, a hajszálak görbültek és külön-külön nőnek, továbbá a fej sima, az asszony gondtalanságban tölti hátralévő éveit.

Ha a kéz vonalai (nők esetében mindig a bal kezet kell megnézni) kancsó, szék, ló, elefánt, szekér, szent bilvafa (Siva fája), nyolcszögletű oszlop, nyíl, virágkoszorú, fülönfüggő, elefántösztöke, árpa, hegy, zászlórúd, kapuboltozat, hal, kereszt, áldozati oltár, legyező, kagylóhéj, esernyő vagy lótuszvirág szimbólumot képeznek, az asszony királynői tulajdonságokkal rendelkezik.

Ha a csuklók nem látszanak, a kezek olyanok, mint a lótuszvirág és puhák, és az ujjpercek hosszúak, királynői asszony áll előttünk; ha a kéz tenyere se nem domború, se nem lapos, és jó vonalak találhatók rajta, az asszony hosszú házasságra, fiúgyermekekre, kényelmes, gazdag életre és sok szexuális élvezetre számíthat.

Ha a kézen egy csuklótól induló vonal található, mely eléri a középső ujjat, vagy a tenyéren vertikálisan futó vonalak látszanak, vagy az asszony, vagy a férje rendelkezik uralkodói (királynői vagy királyi) jegyekkel.

Ha a tenyerén a kisujja alól egy vonal indul, mely eléri a mutató- és a középső ujjak közti területet, az asszony hosszú életű lesz; ha ez a vonal rövid, arányosan rövidebb élettartamra számíthat.

A hüvelykujj töve alatt (a Vénusz-dombon) található vastag vonalak fiúgyermekeket, a vékonyak leányokat jeleznek. Ha a vonalak tökéletesek, a gyermekek hosszú életűek lesznek, ha rövidek, vagy szakadtak, korán meg fognak halni.

Ha járás közben a kis lábujj, vagy a mellette levő ujj nem érinti a földet, vagy ha a második lábujj hosszabb a nagylábujjnál, az asszony szemérmetlen vonásokkal bír, és erkölcstelen, gonosz tetteket fog elkövetni.

Ha a lábikrák a térdek közelében megnagyobbodnak, vagy a lábszárakat izmok borítják, de hús nincs rajtuk, vagy éppenséggel túl sok hús található rajtuk, illetve szőrösek, a szeméremtest behorpadt, kicsi és a szőrszálak jobbról balra nőnek rajta, a has pedig potroh alakú, az asszonynak sok szomorúságban, bánatban lesz része.

Ha a nyak rövid, az asszony szegény lesz; ha nagyon hosszú, a családja tönkremegy; ha viszont, vastag, széles, az a haragos, mérges természetéről árulkodik.

Ha a pillantása vad, a szemei zavarosak és sárga színűek, vagy barnák és folytonosan elkalandoznak, illetve mosolygás közben gödröcskék jelennek meg az orcákon, szemérmetlen, bujálkodó asszonnyal van dolgunk.

Ha az asszony homloka alacsony, a sógora; ha a hasa lógós, az apósa; ha pedig a farpofái vannak megereszkedve, a férje fog idő előtt meghalni; ha viszont bajusza van, vagy magasabb a férjénél, akkor őneki lesz sorscsapásokban része.

Ha mellei szőrösek, vagy nem fényesek, esetleg túlságosan nagyok, ha a fülek nem egyformák, az asszonyra sok bánat, szomorú élet vár. Ha a fogak nagyok, különböző méretűek és a fogsor csúnya, az ínye sötét színű, az asszony szerencsétlenné válik, aki hajlamos a tolvajlásra.

Ha a kezeken héja, farkas, varjú, gém, kígyó vagy bagoly alakú vonalformáció látható, vagy ha a kezek kiszáradtaknak tűnnek, inak borítják őket és mindkettő élettelen, az asszony szegény és szerencsétlen lesz.

Ha a felsőajak kiugró, szemből nézve az asszony tekintete barátságtalan, az veszekedős természetről árulkodik. Általában a jellemhiba, fogyatékosság valamilyen testi deformitással, míg az erény szépséggel jár.

Ha a testrészeket sorba vesszük: a lábak és bokák (1); a lábszárak és a térdek (2); a combok és a nemi szervek (3); az ágyék és a köldök (4), a has (5), a mellkas, és a mellek (6); a vállak (7); a nyak és az ajkak (8); a szemek és a szemöldökök (9); valamint a homlok és a fej (10) a születéstől induló 10 dásza periódust reprezentálják. Mivel a maximális élettartam 120 év, minden egyes dásza periódus 12 évből áll. Azt mondják, hogy ha az embernek valamelyik szerve (testrésze) megbetegszik (vagy születésénél fogva hibás) hibás, az általa jelzett dásza periódusban fájdalmak, szenvedések várnak az illető személyre. Ha viszont az adott szerv (testrész) tökéletes és szép, az illető boldog lesz az adott dásza időszak során. Így például a combok és a nemi szervek problémája esetén az embernek 24 és 36 éves kora között lesznek fájdalmai.


Karakter- és jövőértékelés – tetőtől talpig (Indiai bölcsek nyomán)

A nő számos jellemzője mindenki számára látható, jelentése magától értetődő, de vannak olyanok is, amelyekre ez nem áll fenn. A következőkben - a fejtől lefelé haladva - ezek közül olvashatunk.

Arc
Az igazán jó arc fényes, szép és kerek, mint a telihold, s a lótuszvirág lágy illatát árasztja. Az a szerencsés asszony, ilyet mondhat magáénak, fenséges élvezetekre, nagy gazdagságra és bő gyermekáldásra számíthat. Ha az arca olyan, mint a Nap (Szúrja-mandala), nagy prosperitás, hosszú élet, remek életvitel és sok utód vár rá. A kicsi, de arányos arc erkölcsösséget, intelligenciát és gazdagságot jelez. Ha az arca olyan, mint egy oroszláné, az asszonynak sok küzdelemmel, nehézséggel és szomorúsággal kell szembenéznie, ha pedig az arca lapos, tartós szegénységre kárhoztatott bűnös pária az illető, akire még rápillantani is szerencsétlenséget jelent.

Nyak
A nyaknak jól formáltnak kell lennie, olyannak, mint a fiatal areca-pálma szára, szőrzet és látható vérerek nélkül. Az ilyen asszony nagy szépséget birtokol, hosszú életre számíthat, élvezi vágyai teljesülését, sok díszt és ékszert fog viselni és hosszú házaséletben lesz része. Ha a nyak mérsékelten hosszú (hosszúsága négyujjnyi) bőségre és tartós gazdagságra számíthat; ha rövid és vastag, nagy szegénység vár rá, és emellett még gonosz vagy hitvány ember is az illető. A (normális hosszúságú) vastag nyak özvegységet jelez.

Vállak
A jó vállak teltek és szépek, alakjuk olyan, mint a lágy bambusz. Az ízületek húsosak, bemélyedés nincs rajtuk. A vállakon látható szőrszálak vagy erek azt jelentik, hogy korán özveggyé válik a hölgy. A túl széles vállak hatalmas gazdagságot, erkölcsösséget, de egyúttal sok fájdalmat is jeleznek. A vastag vállak jómódot, a vékonyak nagy szomorúságot jövendölnek. Jobb vállon a szőrszálak leendő házasságtörésről árulkodnak, a bal vállon megjelenő örvényrajzolat, melynek futása az óramutató járásával ellentétes, pedig azt jelzi, hogy az asszony uralkodni fog az egész világ fölött.

Kar
A térdeket elérő karokat nagyon szerencsésnek tartják, azt mondják, az ilyen asszony gazdag lesz. Ha a térdkalácsig érnek, szemérmes, tiszta hölggyel van dolgunk. Ha a kar vége és a térd közötti távolság kétujjnyi, annak házasságtörés a jelentése, a háromujjnyi távolság az asszony megszépüléséről árulkodik, ha viszont négy ujj hiányzik ahhoz, hogy a karok térdig érjenek, akkor nem lesz szexuális örömökben része, ha pedig ez a távolság ötujjnyi, hosszú életre számíthat. Minél rövidebb az asszony a karja, annál több ravaszság, furfang rejtőzik benne.

Tenyér
A tenyérnek - akárcsak a vadnyúl hasa - kellően puhának és lágynak kell lennie, mint amilyenek a mangófa levelei és vörös színűeknek, mint a lótuszvirág belső szirmai. Az ujjaknak jó alakúaknak és arányosaknak kell lenniük, nem szabad, hogy rés legyen közöttük. A széles tenyér a gazdagság megkülönböztető jele, azonban ha erek látszódnak a tenyéren, a hölgy koldusként fogja tengetni az életét.

Tenyérvonalak
A tenyér vonalainak nem szabad nagyon feltűnőeknek lenniük, hanem inkább haloványoknak, hosszúaknak, vörös színűeknek, és az sem jó, ha összetorlódnak a tenyér közepén. A sok hosszú vagy rövid vonal megözvegyülést jelez. A hal alakú jel a tenyéren jót jelent. A lótusz szimbólum tulajdonosa pedig királynői jegyekkel bír.

Ujjak
Az ujjaknak arányosan vékonyaknak, hosszúaknak és a végükön elkeskenyedőeknek kell lenniük. Ha az ujjak vékonyak és hosszúak, a hölgy asszonyként megszépül; ha vastagok és hosszúak, nagy erővel fog bírni; ha vékonyak és rövidek, szenvedések várnak rá; ha vastagok és rövidek, keményen meg kell dolgoznia a boldogulásáért. Ha az ujjak a végükön görbék, hajlottak, kemények, vagy szőrösek és az erek látszódnak rajtuk, az szerencsétlenséget, sok szenvedést hoz. Rossz jel, ha az ujjak nem ülnek közel egymáshoz. Az ujjaknak olyan alakúaknak kell lenniük, mint a bimbó vagy a lótuszvirág.

Köröm
A körmöknek rendesen hosszúaknak, domború alakúaknak, fényeseknek és vöröseknek kell lenniük, mint a korall. Az ilyen körmökkel rendelkező asszonynak gazdaságban és jómódban lesz része. A halovány vagy sápadt, domború köröm ínséget, a fekete és domború betegséget jelez előre.
A köröm sem széles, sem lapos nem lehet. A lapos és vöröses színű köröm szenvedést prognosztizál; ha a lapos köröm színe fehér, az asszony a férjétől külön fog élni, ha fekete, özvegy lesz belőle. A horpadt, barna és halovány vagy sápadt körmök, melyeken egy csöppnyi fény sem látható szenvedést jeleznek.

Az ujjak vonalai és ízei
A három ujj ízen található vonalakat és a körömpercen megjelenő örvényt a személy természetére és tulajdonságára utaló jelként értékelik. Az ókoriak egykoron részletes előrejelzéseket készítettek ezek alapján, azonban ebből csak töredékek maradtak fenn, és sajnos ezek sem mindig megbízhatóak, mert nagyon valószínű, hogy az egyes megállapítások az évezredek során összekeveredtek.

Mellkas
A nő jobb- és bal mellének a mellkason azonos magasságban kell ülnie, és nem szabad szőrszálaknak nőni rajtuk. Az olyan asszony, akire ez jellemző, szép marad, és hosszú életre számíthat. A mellen lévő szőrszálak azt jelzik, hogy az asszony idővel szabadon engedni a férjét, és magányosan éli le az életét. Ami mellkas méretét illeti, a legjobbnak a 17 ujjhossznyi mellkast tekintik (a mellkasunk szélességét a saját ujjunkkal kell mérnünk!), azt mondják, az ilyen asszony csáberejével mindenki fölött uralkodni fog. A tizennyolc ujj szélességű mellkas ugyancsak ezt jelenti, ám ez esetben az asszony házasságtörést fog elkövetni. A tizenkilenc ujjnyi szélesség hosszú életet, szépséget, erkölcsi tisztaságot és jó karaktert jelez, a húsz ujj szélességű mellkassal megáldott asszonyt „ezer hölgy fogja kiszolgálni”, azonban az ettől szélesebb mellkasú hölgy rövid életre számíthat.

Mellek
Az asszony melleinek jól formáltaknak, arányosoknak, egyformáknak kell lenniük, és úgy kell elhelyezkedniük a mellkason, mintha felfordított csészék (kelyhek) lennének. Az ilyen asszony gazdagságra és bőségre számíthat, nyugodt és örömökben gazdag élete lesz.
Ha viszont az egyik melle nagy, a másik pedig kicsi, az asszony igencsak megbízhatatlan lesz, és házasságtörést követ el.
A magasan ülő mellek hosszú életű férjről tanúskodnak.
Ha az asszony mellei húsosak és a balon szeplő található, élete során vagyonos és tiszteletreméltó személy lesz.
Ha a mellek igen nagyok, és sárgás szépségfoltok (szeplők) tarkítják őket, jó karakterről árulkodnak, az ilyen asszony a férjét tüzesen fogja szeretni. Ha mellek nagyok és a bimbóik felfelé nézőek, rendkívül intelligens, a párját szerető asszonnyal van dolgunk.
Az a hölgy, akinek a mellei annyira közel vannak egymáshoz, hogy szinte teljesen összesimulnak, termékeny és jómódú lesz, s az ura nem sohse fogja elhagyni őt. Aki viszont magasan hordja a melleit, melyek hegyesek, csúcsosak, sok megvetésre számíthat, az emberek semmibe fogják venni az illetőt.
A bilva gyümölcshöz (Bengáli birsalmához) hasonló mellek szemérmes asszonyról árulkodnak, aki példás viselkedésű, és kedvence a jólét istennőjének.
Ha a mellek enyhén megereszkedettek, a hölgy mindig kész a szexuális együttlétre, és hajlamos a házasságtörésre. A lapos mellű hölgy könnyen elcsábítható, és sok epeváladékot termel.
Ha a hölgynek a jobb melle van kissé magasabban, az első gyermeke fiú lesz, ha a bal, leány.
Ha a bimbóudvar és a bimbó mindig sötét színű, asszonyként is szép marad, hosszú életre és gyerekekre számíthat. Ha a mellek nagyok és a bimbóudvar vörös, házasságtörést fog elkövetni.
A vastag mellbimbó kéjvágyó asszonyt jelez, aki mindenkit magához ölel, aki kedvére van; nem sokat aggódik az erkölcsösség, szemérmesség miatt, sok emberrel összebarátkozik, de kevés vagyonra tesz szert.
Ha ujjal a bimbóudvart végigtapogatva egy körömhöz hasonló hiányra akadunk, az asszony meddő lesz.
Ha a mellen hajszálér látható, gyermekeket fog a világra hozni, és jómódban fog élni. Ha nem látható ér rajta, meddő lesz, sok fájdalom és szenvedés vár rá, s a mindennapi betevőjét kemény munkával fogja megkeresni. Azt is mondják, hogy ha az asszonyok mellein hajszálerek láthatók, az őket átölelő férfiak izgalma gyorsan lelohad.

Anyajegy és örvény mintázat a mellen
Az asszony, akinek szezámmag méretű szeplő, veleszületett anyajegy, vagy az óramutató járásával ellentétes forgású örvény van a mellén, uralni fogja a világot. A bal mellen a szeplő vagy anyajegy erkölcsösséget jelez, a jobbon az óramutató járásával azonos forgású örvény viszont megbízhatatlan hölgyről árulkodik, aki szegénységben és lelki fájdalomtól fog szenvedni. Ugyanakkor a fordított forgású örvény azt jelzi, hogy gyilkosság áldozata lesz. Ha szőrszál(ak) van(nak) a mellén, sokat fog vándorolni, és kicsapongó életet él.

Derék
A kicsi, timpani (üstdob) alakú derekat tartják jónak.

Alhas
Ha az alhas alul széles és feljebb elkeskenyedik, a hölgy jómódú és kedves lesz; ha alul kisméretű, feljebb pedig összetart, szép, de keményszívű. Ha az altest és a has egyaránt nagy (olyan, mint egy tök), egy (leendő) királynővel állunk szemben. Ha a hasról a szeméremdombra felfutó szőrzetben a szőrszálak lefelé néznek, a hölgy fiát az egész világ becsülni és tisztelni fogja. Ha viszont a szőrszálak felfelé néznek, csípős nyelvű hölgy az illető, aki mások kigúnyolásában leli a legtöbb örömét. Ha szőrtelen az alteste, szűzies, erkölcsös asszony lesz.

Ráncok (redők) a hason
Ha a hason lévő redők száma páratlan, az azt jelzi, hogy a hölgynek tömérdek vagyona lesz, és nem kell felapróznia azt a szexuális élvezet érdekében; páros számú: kettő és négy gazdagságot és kéjvágyat jelez. Ha a ránc kicsi, vagyis a has közepén egyetlen redő található, mely a végein kettéágazik, a hölgy nagy tudásra fog szert tenni, de emellett meglehetősen ingerlékeny. Ha a hason futó redő két ujjal megtapintva, olyan, mintha egy húr lenne benne, a hölgy meddő lesz. Ha nem található ránc a hason, a nőnek sok gyereke lesz.

Köldök
Az asszonyon a besüppedt és az óramutató járásával ellentétesen csavarodó köldök jó karaktert, jóindulatot és jómódot jelez. Ha a köldök az óramutató járásával megegyezően csavarodik, annak érzelmi gyötrelmek és züllés, erkölcstelenség, bujálkodás az üzenete. A kidudorodó köldök ugyanezt jelenti. Ha a köldökének rossz szaga van, lelki szenvedések várnak rá; ha illata olyan, mint az oltott mésszel készített bételé, akkor is hamis, ha semmit sem mond; és ha olyan, mint a kókuszvízé, szegénység és kéjsóvárság a jelentése. Ha viszont olyan, mint az illatos virágoké, aki csak rápillant, kívánni fogja őt, a férfiak képtelenek lesznek elválni tőle.

Vagina
Ha a vagina háromszög alakú, a hölgy boldogulni fog az életben; ha fügefalevél alakú, gazdag és kényelmes élete lesz. A négyszög alakú vagina kurázsit jelez. A jó vaginának kellően tágnak, húsosnak, kövérnek és íveltnek kell lennie.

Szeméremajkak
Ha a baloldali magasabb, az első gyermek fiú lesz, ha a jobboldali, leánynak ad életet először. Ha azonos magasságúak, az asszony meddő marad.

Vizelet-folyás
A vizelet folyása ugyancsak megmutatja a személy jellemzőit. Ha egyetlen sugárban folyik, s közben a vizelet jobbra csavarodik, a hölgy gazdag lesz, ha viszont bal csavar figyelhető meg, uralkodni fog a világ fölött. A sziszegő vagy susogó hangon folyó vizelet erős szexuális vágyról árulkodik.

Klitorisz
A csiklónak normális esetben vörösnek, kicsinek és rejtettnek kell lennie. Az ilyen nőt rendesnek és szemérmesnek tartják. A kicsi és kerek klitorisz jó és vagyonos életet jelez. A vastag, nagy klitorisz a buja, kéjvágyó asszonyokra jellemző. Ha a csikló színe sötét, a nőnek sok élvezetben és gyönyörben lesz része; ha sápadt, beteges lesz. Ha a klitorisz hegye rövid, a hölgy külföldre fog menni. Ha feláll, és a hegye meggörbült, a nő rövid életű lesz. Azt tartják jónak, ha mézillata van, ekkor a nő vagyonos lesz; ha tejszagú, gyorsan éri el az orgazmust. A lótusz illat szépséget, bájt, a jázmin kedvességet jelez.

Hüvelyjárat
Ha olyan, mint egy üreg, széles vagy tágas, sok jóra számíthat, buja és gazdag lesz. Ha kicsi, szegénység vár rá. Ha a közepén lótuszgyümölcs formájú képződmény található, a hölgy kéjvágyó és ezrek pártfogója lesz.

Combok
Ha az asszony combjai egyformák, szorosan összesimulnak, úgy hogy nem látszik rés közöttük, és olyanok, mint a banáncserje törzse, boldog, hosszú és jólétben leélt életre számíthat.

Testtartás
Az asszony, akinek a testtartása a hattyúéra emlékeztet, királynői karakterrel bír.

Lábujjak
A nagy lábujj a személy bizonyos jellemzőire utal. Ha hosszú, tulajdonosa sokáig szép lesz. Ha túl hosszú, szegénységet hoz, ha lapos, korai megözvegyülést. Mind az öt lábujjnak arányosan formáltnak kell lennie, melyre az jellemző, hogy hosszuk a nagylábujjtól kezdve fokozatosan csökken. 
Az ilyen asszony hosszú életű, csinos és vagyonos lesz. Ha az összes lábujj egyforma és egyenlő hosszú, a hölgy meglehetősen hamis és csalafinta. Ha a nagylábujja és a második lábujja között rés látható, az asszony a rokonaitól el lesz választva. Ha a második lábujja hosszabb a középsőnél, királynői karakterre tesz szert.

Lábujj körmök
A pénzérméhez vagy a kígyócsuklyához hasonló kerek lábujjkörmöket gyönyörűnek tekintik, és ha vöröses színűek, hosszú életet jeleznek.

Sarok
A gömbölyű sarok hosszú életet ad a tulajdonosának, a sarkon található szeplő azt jelzi, hogy arannyá válik minden, amit megérint a gazdája.

Talp
A talpnak melegnek kell lennie, és teljesen el kell terülnie a földön. Az asszony, akire ez jellemző, jómódú lesz, ha viszont a talpa hideg, szegénységnek néz elébe. Ha a talpa puha, gyorsan eléri az orgazmust, ha viszont kemény, az ellenkezője igaz.

Vonalak a talpakon
A saroktól a középső lábujjig futó hosszú vonalat szerencsés jelnek tekintik. Azt mondják, hogy a jólét istennője kíséri azt az hölgyet, aki ezzel a vonallal rendelkezik. Az ilyen asszonynak a talpa alatt minden arannyá változik, és a férje sok férfi vezetője lesz. Az is szerencsés lesz aki, egy ilyen hölgy arcára veti pillantását. Ha a vonalak vörös színűek, a hölgy a hazájában marad, ha viszont feketék, külföldi országokba fog menni. Ha nem láthatók vonalak a talpán, csak az álmaiban lesz része élvezetekben.