Az Új Idők Lexikonában a frenológia „…az az elmélet, amely az állatok és emberek lelki tulajdonságait koponyájuk formájával, külső alakulatával próbálja összefüggésbe hozni…”, míg ugyanezen címszó alatt a Britannica Hungarica Világenciklopédiában a következő olvasható: „A koponyatan hibás, tudománytalan megközelítéséből eredő elmélet a frenológia, amely az emberi koponya külső jellemzői alapján az ember értelmi képességére és jellembeli tulajdonságaira vonatkozó következtetéseket vont le.” Nagyjából hasonló meghatározást ad rá az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára is: „A frenológia, régi, tévesnek bizonyult antropológiai elmélet, amely szerint a koponya külső formája és az ember észbeli és erkölcsi tulajdonságai között kapcsolat áll fenn.”
A koponyatan, azaz a frenológia elméletének első kidolgozója és lelkes képviselője Franz Joseph Gall (1758-1828) osztrák anatómus, fiziológus volt. Gall meg volt győződve arról, hogy a koponya felszínéből kiolvasható az agy különféle területeinek fejlettsége. Elméletét integrálta a pszichológia tudományába, s arra a következtetésre jutott, hogy minden lelki képességnek megfelel az agy egy-egy határozott centruma, ennek nagysága és a megfelelő lelki képesség energiája között egyenes arány van, például, akiben túlságosan sok a gyűlölködés, annak agyában a gyűlölet ösztönének középpontja túlnövekedést mutat, s ez külsőleg a koponya bizonyos kidomborodásában mutatkozik meg. A koponya felszínén lévő domborulatok és bemélyedések jelzik az agy különféle területeinek fejlettségét. Ebből ered alapvető állítása, miszerint az agy fiziológiája – a koponya külső formája, mérete, milyensége – közvetlen kapcsolatban áll az egyén viselkedésével, intellektusával, szellemi képességeivel, karakterjegyeivel, sőt még az erkölcsével is. Vagyis az ember szellemi tevékenységei az agy meghatározott területeihez köthetők, e működés függvénye pedig az ember személyisége.
Összefoglalva a frenológia alapelvei:
- az agy az ember értelmet hordozó szerve, különálló részeinek mindegyike különböző hajlamot vagy személyiségjegyet (gondoskodás, humor, önzés, szadizmus stb.) reprezentál;
- a koponya felveszi az agy alakját, és ezért annak különböző részei a kérdéses terület fejlettségét mutatják;
- hozzáértő, jól képzett szakember a koponyatérkép segítségével, az ujjbegyeivel megvizsgálhatja az adott személy fejét, így pontosan meg tudja állapítani, hogy mely területek alulfejlettek, melyek normálisak, vagy túlságosan fejlettek;
- az ily módon megvizsgált emberek mentális, viselkedési vagy morális hiányosságai megfelelő beavatkozással vagy tanácsadással kezelhetők, és az önmegismerés segít számukra abban, hogy megértsék társadalmi problémáikat, és szembenézhessenek az őket körülvevő akadályokkal, hogy végül egy teljesebb életet élhessenek.
Gall, elméletét később tanítványai - elsősorban Johann Kaspar Spurzheim (1776-1832) és George Combe (1788-1858) - tovább népszerűsítették. Gall kezdetben elítélteken és elmebetegeken végzett koponyavizsgálatokat, ugyanis feltételezte, hogy a koponyán megállapítható alaktani különbségek összefügghetnek a bűnözői hajlammal. Spurzheim, erkölcsi és vallási szempontoktól vezérelve átkeresztelte a Gall által az agyfelületen kijelölt 26 kerek területet, amelyeket szerinte keskeny, üres sávok választanak el egymástól. Spurzheim és Combe a fejbőrt hosszúkás, egymáshoz illeszkedő foltokra osztotta fel. Olyan megjelöléseket alkalmaztak, mint érzékiség, családszeretet, összpontosító képesség, kötődés, harciasság, romboló hajlam stb.
Gall, a frenológiáról tartott bécsi előadásai sok embert vonzottak, népszerűek voltak, az egyházi vezetőket ezek a tanok azonban megbotránkoztatták. Nézeteinek hangoztatásai miatt 1802-ben elítélték, előadásait betiltották, azzal az indoklással, hogy azok ellentétesek az egyház tanaival. Miután el kellett hagynia Ausztriát, 1807-ben Párizsba költözött, ott írta meg 4 kötetes fő munkáját. Számos előadást tartott Párizsban és Londonban. Gall már felismerte, hogy a beszédközpont az agy baloldalán, a homloklebeny alsó részén van, amit később, 1861-ben Paul Broca francia sebész megerősített, ugyanis kimutatta az agyban a beszédközpont létezését. Gall tanaiból viszont nem bizonyult igaznak, hogy a koponya külső alakjáról következtetni lehet az agy egyes részeinek fejlettségére; de az e megállapítása, hogy a féltekék minden része más és más működésű, elvileg teljesen igaznak bizonyult. Az is bebizonyosodott, hogy a koponya változó vastagsága miatt a koponya felszíne nem képezi le az agy topográfiáját, így megdőlt a frenológia alapvető állítása. Ugyanakkor Gall volt az első, aki elkülönítette az agy szürkeállományának aktív szövetét, (neuronok) és az ingerületvezető szövetet tartalmazó fehérállományt (gliasejtek).
Noha a frenológia gyakorlatát, hogy az emberek fejét tanulmányozzák karakterjegyeik feltárása érdekében, sohasem ismerték el legitim viselkedéstudománynak, a tárgyban végzett vizsgálatok eredményei nem vesztek el az utókor számára. Hatása, annak ellenére, hogy a tudósok többsége elvetette ezt az elméletet, jelen volt a 19-20. század fordulóján is, sőt nagy népszerűségnek örvendett Európában (elsősorban Angliában) valamint Ausztráliában és az Egyesült Államokban.
A frenológia mögött álló elgondolás nem Gallal kezdődött. Írásos bizonyítékok vannak rá, hogy olyan híres ókori bölcsek, mint a görög filozófus, természettudós Arisztotelész (i.e. 384-322) komolyan vizsgálták az egyének külső megjelenését, ide értve az arc és a fej alakját is, összefüggésbe hozva az illető viselkedésével, személyiségével. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy időnként felbukkan egy-egy formálisabb megközelítés.
A frenológia fénykora az 1800-as évek közepén kezdődött, a század második felében a nyilvánosság részéről igen nagy elfogadottságot élvezett, eredményeit a kor jeles irodalmi és egyéb intellektuális figurái is fontosnak tartották. Többek között olyan szellemi nagyságok tartoztak a támogatói közé, mint az amerikai filozófus William James (1842-1910), a neves feltaláló Thomas Alva Edison (1847-1931), az irodalomból ismert híres Bronte család és a neves amerikai pedagógus, Horace Mann (1796-1859). Akkoriban nagyon népszerű volt a szobrászatban a koponyák megformálása (fejszobrok, koponyaszobrászat), és a frenológiát ugyancsak ez jellemezte. Elég csak hivatkozni és emlékeztetni a német zeneóriás, Beethoven rendkívül széles homlokára, amely kétségkívül megerősítette a frenológusok számára, hogy a jelenlévő géniusza felelős ezért.
Napjainkra viszont teljesen hitelét vesztette a frenológia, Európában már csak kevesek támogatják, az egyén karakterének vagy talentumának megállapítása a fejformája, koponyája alapján a legtöbbünk számára meglehetősen furcsának tűnik. Ma már nevetség vagy gúny tárgya, az egykoron művészetnek vagy tudománynak tartott eljárás. A „Meg kellene vizsgáltatnod a fejedet” becsmérlő kifejezés a frenológiából származik.
Valójában azonban a frenológia merev elutasítása nem helyes, ugyanis számos területen újat hozott és néhány tudós is megerősítette, hogy előfutára volt egyes neurológiai tudományoknak valamint a személyiségzavarral kapcsolatos kutatásoknak, különösen a kriminológia terén.
