Rosta Erzsébet weboldala


Miként Dr. C. G. Raue (1820-1896), a 19. században élt amerikai orvos mondja: „Az ember arca sok mindent elárul, ezért érdemes alaposan megfigyelnünk a sajátosságait, az arckifejezést, a színét és a hőmérsékletét. A gyakorlott orvos nemcsak a betegség súlyosságának mértékét képes kiolvasni belőle, hanem gyakran annak általános természetét is. Ehhez azonban sokat kell praktizálnia.”

Az alábbi összefoglaló alapvetően Raue doktor Pennsylvania Homeopatikus Orvosi Kollégiuma előtt tartott előadásán alapszik. Ennek azon részeit tartalmazza, melyek a nem orvos olvasók számára is áttekinthetőek és érthetők.


TARTALOM

Az arc megjelenése

Az arckifejezés

Az arc színe

Az arc hőmérséklete


Az arc megjelenése

a. A finom megjelenésű arc, hosszú, a végükön hegyesen csipkézett szempillákkal és briliáns szemekkel gyakorta tuberkulotikus hajlamra utal.

b. A ráncos arc természetes idős korban, azonban gyereknél hiányos táplálkozás jele, és a kimerítő hasmenés (diaré) valamint az atrófia (sorvadás) következménye.

c. A megvastagodott orrtő és a felsőajak görvély* es duzzanata gyermekkorban a legmarkánsabb.

d. A vérszegénység sápadtsága nagyon fontos; sápkór esetén viaszos, vesebetegségeknél pedig tésztaszínű az arc.

e. Vérszegénység esetén a szemhéjak körüli duzzadtság nagy általánosságban a fehérjevizelés indikációja.

f. A dülledt szemű, vörös, püffedt, borvirágos arc többnyire szabálytalan életvitelt jelez.

g. A sajátságok jelentékeny változáson mennek keresztül orbánc, fültőmirigy-gyulladás, arcbénulás stb. esetén.

h. A beesett (horpadt) arc túlságosan nagy erőfeszítés, alváshiány, álmatlanság, hiányos táplálkozás, heveny hasmenés (diaré) vagy emésztési zavar által okozott kimerültséget jelez. Ha terhesség alatt válik egyik napról a másikra beesetté az arc, akkor ez a küszöbön álló abortálás figyelmeztető előjele.

Ha a betegség kezdeti szakaszában találkozunk beesett arccal, anélkül hogy előzetesen gyengélkedett volna a páciens, akkor ez súlyos betegséget jelez. Ha a betegség során hirtelen lesz ilyenné az arc, és ezt nem hidegrázás vagy görcs okozza, súlyos kimerültséget, kollapszust, áttételt (góc áthelyeződését), sejt- vagy szövetelhalást, illetve apoplexia nervosa-t (gutaütés) jelez.

i. A linea ophthalmia zygomatica egy vonal vagy egy redő, mely a szem belső szemzugából indul, és a járomcsontnál végződik. Akkor válik rövid ideig láthatóvá, amikor a gyermek sír, azonban állandósul a jelenléte, ha a gyermeket valamilyen agybántalom vagy agysérülés érte. Ha egyszerű hurut esetén jelenik meg, azt mondják, a szamárköhögés kezdetét jelzi.

j. A hippokratészi arc (a haldoklók eltorzult arckifejezése) jellemzői a következők: A homlokon a bőr feszes, száraz vagy hideg veríték borítja; a halántéki területek besüllyedtek; a szemhéjak sápadtak és lekonyulnak. A szemek fakó színűek, fénytelenek, felfelé fordultak és besüllyedtek; összenyomódottak az orrporcok és az orr nagyon hegyes; a pofacsontok kiállóak, az arc beesett és ráncos; a fülek behúzottaknak látszanak és hidegek; az ajkak haloványak, sápadtak, szürkék, az alsó állkapocs beesett, a száj pedig nyitott. Ez mindig az életerő teljes legyengültségének a jele, és kolera, üszkösödés valamint a haláltusa során látható.

k. A linea nasalis egy vonal vagy redő, mely az orrporc felső részéről indul és az orbicularis oris (a száj záróizma) felé fut, és többé-kevésbé egy szabályos félkört képez. Ez a vonal, ha gyerekeken található, hasüregi megbetegedéseket jelez, elsősorban a belek gyulladását, de utalhat angolkórra, görvélykórra és atrófiára is. Felnőttek esetében albuminuria (fehérjevizelés), fekély, gyomorrák és a máj degeneráltságának a jele lehet.

l. A linea labialis egy vonal vagy ránc, mely a száj sarkából indul, és lefelé fut az áll oldalsó része felé, ahol végződik, és ezért az áll megnyúltnak tűnik. Azt mondják, ez a vonal tipikus a gége és tüdő gyulladásos betegségeiben szenvedő gyermekeknél. Nagyon markánsan jelenik meg felnőtteknél a gége fekélyesedése és a hörgők légzési nehézségekkel járó megbetegedései és nagy nyálka lerakódás (ürítés) esetén.

m. A szardónikus mosoly, az arc görcsös eltorzulása - amely egy bizonyos fajta mosolyra emlékeztet - jellemző az agy irritációja és gyulladása, a szívburok és a rekeszizom gyulladása, a bélcsatorna irritációja, menstruációs zavarok esetén, de előfordulhat szellemi izgatottság, félelem és lelki depresszió esetén is.

n. Dr. Marshall Hall (1790-1857) angol orvos szerint (The principles of diagnosis, 1834.) fejfájás esetén a szemöldök összehúzódása figyelhető meg; az orrlyukak erősen felfelé húzottak mellkasi fájdalmak során, és a felsőajak felemelkedik és megnyúlik a fogak vagy az íny fölött a fájdalmas hasi bántalmak során.


 Az arckifejezés egészséges állapotban a lélek tükre; betegség során viszont egy megkülönböztető utalás az idegrendszerre.

a. A merev, bámészkodó/elbambuló, ostoba, aggódó, de olykor a mosolygó tekintet is az agyat ért ártalmak és a tífuszos megbetegedések velejárója.

b. A gondterhelt, szomorú és nyugtalan tekintet a tüdő és szívbetegségek ismertetőjele.

c. Morózus, rosszkedvű, apatikus arckifejezés jellemző a hasüregi rendellenességek, betegségek esetén.


 Az arc színe

a. Vörösség (pirosság), ha megszokott, köszvényre és aranyérre való hajlamot jelez, valamint a jólét és az alkoholos italok élvezetéről árulkodik.

b. Rövid ideig tartó, gyakran változó arcpír figyelhető meg a gyermekeken fogzás (fogképződés) idején, az asszonyokon pedig a menstruáció előtt vagy a fogantatást követően, továbbá a tüdők gyulladásos betegsége esetén.

c. Fényes, élénkpiros arc az idegbetegekre, hisztériában szenvedőkre és azokra jellemző, akik vérzékenységre hajlamosok.

d. Lilásvörös az arcbőre a vértolulásos, gutaütésre hajlamos és heveny hörgőhuruttal küszködő személyeknek.

e. Foltokban megjelenő majd eltűnő pirosság látható az arcon kisgyermekek agybetegségei idején, valamint tüdőgyulladás esetén.

f. Egyoldali arcpír, sápadtsággal és hűvösséggel a másik oldalon, Schonlein szerint annak a jele agyvelőgyulladásnál, hogy az agyban genny képződött azon az oldalon, melyen a vörös arc megfigyelhető. De előfordul a tüdő, a szív és a gyomor betegségeinél, valamint a gyermekek fogzása során is.

g. A körülhatárolt hektikás arcpír a tüdővész, tüdőtuberkulózis karakterisztikája.

h. Az orcák pirossága, fehér gyűrűvel a száj és az orrporcok körül, gyakran megfigyelhető különböző lázzal járó betegségek, különösen a skarlát esetén, és súlyos betegségnek a jele.

i. Hirtelen sápadttá válás, különösen a száj körül a gyerekekre jellemző kólikás hasgörcsök esetén.

j. Súlyos sápadtság, melyet időnként arcpír vált fel található agy és a tüdő gyulladásos megbetegedése, valamint a gyermekek fogzása idején.

k. Sápadt, furcsán fehér és ráncos arc a jellemző a krónikus vízfejűségben szenvedő gyermekekre.

l. Váratlan sápadtság kisebb sántikálás után, gyerekeknél, ha egyúttal nagy kimerültség is tapasztalható, hosszan tartó (krónikus) csípő betegség jele.

m. Asszonyoknál a sápadtság az erős vérzés, vagy a hiányzó menstruáció, vagy a vérszegénység jele.

n. A hirtelen sápadtság terhesség alatt méhvérzés vagy abortálás, esetleg a magzat halálát prognosztizálja.

o. Hirtelen bekövetkező sápadtság az orr környékén skarlát (vörheny) esetén rossz jel, az agyra történő metasztázist (áthelyeződést) mutat; menstruáció alatt a vízkór előfutára.

p. Hirtelen sápadtság, elsápadás elesés után agyrázkódást jelez.

q. Sápadt ajkak a vérszegénység jellegzetességei.

r. Kékes színű arc a szív organikus betegségei, különösen a kamrák tágulása (dilatációja) és a billentyűk dezorganizációja esetén jellemző, amitől a vér oxigénellátása zavart szenved.

A legfeltűnőbb a cianózisban (kékkór), melyben a szív strukturális hibáinak a következményeként a vénás és az artériás vér összekeveredik. Újszülötteknél, ha sokáig tart, ennek a jele, azonban ha gyorsan megszűnik, nehéz szülési fájdalmak, arcfekvés vagy a köldökzsinórnak a gyermek nyakára tekeredése is okozhatta.

s. A fakó, szürkés, ólomszínű arc mélyen gyökerező szervi betegségeket, cirrózist (májzsugor), gangrénát (üszkösödés) jelez.

t. Az arc sárgás színe főleg a máj betegségeire jellemző. Az ikterusz (sárgaság) sárgás színe a halvány narancstól a mélyzöld sárgáig változik. Az újszülöttek sárgás színe nem mindig jelez sárgaságot, ez gyakran csak a bilirubin által okozott elszíneződés, mely addig marad a bőrön, míg el nem nyelődik, és analóg a zúzódás hatásaival; és nem jár együtt a szemfehérjék sárgaságával.

Létezik egy bizonyos sárgás arcszínnek rosszindulatú jellege is, melyet az ikterusztól a szemek ragyogó fénye különböztet meg. Ez a rákos megbetegedésre való hajlammal kapcsolatos.

u. Barna foltok asszonyokon elsősorban a várandósság vagy a menstruáció zavarainak a jelei; de egyes vélemények szerint a májfunkció hiányára, májpanaszokra is utalhatnak.

v. Szabálytalan barnás, kissé a bőr fölé kiemelkedő foltok rajtuk apró gennytüszőkkel, melyekből időnként véres folyadék szivárog, gyermekeknél az örökletes/veleszületett szifilisz jelei.

w. A telangiektáziák** az arcon, különösen az orcák felső részén és az alsó szemhéjakon, majdnem minden esetben valamilyen - gyakran a mellkasban, de még többször a hasüregben létrejött - elzáródással vagy pangással és a kloridok vizeletben való lecsökkenésével állnak kapcsolatban.

A telangiektáziák, még ha nagyon aprók is, az arc jobb oldalán, a jobb oldalon található szervek valamelyikében, míg a baloldalon megjelenők, valamelyik baloldali szervben jeleznek pangást.

Fényes vörös telangiektáziák artériás, míg a lilásnak látszóak vénás elzáródást jeleznek a mellkas vagy a has megfelelő oldalán.

x. Apró visszértágulások az orr, az ajkak vagy a pénisz makkjának baloldalán a szív vagy a vese vénás elzáródását jelzik.


 Az arc hőmérséklete


a. Forró az arc a fej vértolulása, lázzal járó betegségek, gyulladások, nátha és más panaszok esetén.

b. Hűvös az arc hidegrázás, görcsök, kimerültség, gyomorbántalmak, hirtelen ájulás, szívkihagyás idején. Halálos hidegség a jellemző kolerás megbetegedésnél, valamint heves hisztériás rohamok során.

c. Tüdőgyulladás esetén az arc hidegsége a gennyesedés kezdetét jelzi.

d. Skarlát esetén az arc hirtelen lehűlése (hideggé válása) a halál előjele.

 

[Forrás: Special Pathology and Diagnostics with Therapeutic Hints – 2nd Edition by C. G. Raue, M.D. Circa 1884.]

 

* A görvély a tuberkulózisnak egyik formája, mely a nyaki nyirokmirigyek kóros megduzzadásával jár.

** Apró megpattant hajszálerek.