A szakáll

"A természet feldíszítette a férfit a szakállal, valamint a fát lombokkal, a madarat tollakkal, a paripát sörénnyel, a birkát gyapjúval. A beretvált férfi olyan, mint a lombtalan fa, a koppadt madár, nyírott birka. A szakáll ékesíti a férfit, megvédi az állát, és nem kerül semmibe." - zengte egy 17. századi író.

Majd minden korban divatos volt a szakállviselet, persze a szakállasok nem mindegyike divatból növeszti meg arcszőrzetét, ereszthet az ember szakállt például információközlés céljából: "Tessék, ilyen vagyok!", vagy valamilyen arcbéli fogyatékosság elrejtése gyanánt is.

A primitív népek körében a szakállas férfiakat tisztelet övezte. A harc során becses hadizsákmánynak számított az ellenség lenyisszantott szakálla. Nagy Károly egyik alvezére levágott szakálokból szövette köpenyét s tömette meg vánkosait és derékaljait. Elterjedt a megnemtámadási szerződéseket vagy hűbéradományokat pár szál szakállal szentesíteni, a szakáll érintése pedig megfelelt a mai becsületszót megerősítő kézfogásnak.

A szakállra egykoron pénzt kölcsönöztek, bizonyságul álljanak itt Juan de Castro portugál hős azon sorai, melyben hadi kiadásokra kért pénzt Goa város lakóitól. "Fogadom, mint lovag, és esküszöm a szent Evangéliumra, hogy egy éven belül visszafizetem, bárminő újabb csapás érjen. Fiam hosi halált halt a mórok elleni csatában: elküldeném zálogul az ő csontjait, de holtteste még nincs olyan állapotban, hogy sírjából kiemelhető legyen. Azért hát felajánlom a tulajdon szakállamat, melyet követem át fog nektek adni."  Feltehetően innen ered a felelősség kifejezéseként néhány olyan kezességet kifejező szólásmondásunk, mint az adnak a szakállára, vagy a saját szakállára, a maga szakállára cselekszik. A szakállamra fogadom jelentése: becsületemre fogadom, ami a hithű muszlimoknál megfelel "a próféta szakállára" tett esküjüknek.

Keleten a magas rangú urak nagy gonddal ápolták arcuk díszét, melynek elvesztése tragikus szégyennek minősült. A szikheket, egyebek közt, a borotválatlan szakáll különbözteti meg a borotvált képű hindukkal, vagy muszlimokkal szemben. A kínaiak szerint a szakállas emberből sohasem lesz koldus. Oroszországban pedig a szakáll nélküli emberről tudni vélték, hogy nincs lelke, és az a férfi, aki levágatta a szakállát sohasem kerül a mennyországba. A híres raszkolnyiki szakadárok azt hitték, hogy szakállukban lakik isten képmása. A szemita férfiak illatos olajjal kenegetett szakállukba gyöngyöket és ékköveket fűztek. Az egyiptomi fáraók, papok színes textilből készített ál-szakállt viseltek. Szíriában, de leginkább Áden környékén a szakáll oly tisztelettel bírt, hogy még az említéséről is azt hitték; balszerencsét hoz. Ezért, hogyha evés közben egy férfi szakállára rápottyant egy rizsszem, a szomszédja nem úgy figyelmeztette, hogy "rizs esett az ön szakállába" - mert az veszedelmet hozhatott rá - hanem azt mondta "gazella van a kertben"- amelyre azt a választ kapta, "mi vadászni fogunk rá öttel". Ami azt jelentette, hogy az öt ujjával fogja eltávolítani a rizsszemet.

A muszlimok között elterjedt szokás volt elásni azokat a szőrszálakat, amelyeket a szakállukból fésültek ki. Előbb azonban kettétépték valamennyit, (innen eredhet a szőrszálhasogatás) mert szerintük minden szálról egy angyal gondoskodott, és ha kettőt csináltak a szőrszálból, akkor egy új angyal jött megvédeni őket. A szakállukra annyira vigyáztak, hogy éjszakára kartonpapírt tettek rá, nehogy véletlenül összeborzolják álmukban.

A görög-római világban főleg a borotvált arc dívott, de pl. a filozófusok akkor is szívesen viseltek szakállt, s a pelyhedző szakállú római ifjoncok arcuk első pihéjét ünnepélyesen feláldozták az istenek oltárán, a szakállas gyászolók pedig fájdalmuk jeléül szőrzetükből levágott tincset dobtak a sírba. A tolvajokat, gonosztevőket szakálluk levágásával büntették.

A hosszú hajat és a sima arcot kedvelő lovagkorban csak a kivételes egyéniségek; művészek, magas rangú papok vagy uralkodók hordtak szakállt, közülük talán a legismertebb Barbarossa, rőtszakállú I. Frigyes.  A reneszánsz aztán ismét divatba hozta a szakállt, I. Ferenc francia királynak rövid körszakáll keretezte arcát, IV. Henriknek pedig kis hegyes kecskeszakálla volt.  A rokokó megint mellőzte a szakállt, s csak a romantika korában jött újra vissza, s tartott a 19. század végéig, elég a mindenki előtt ismert Kossuth Lajos, Ferenc József, Leo Tolsztoj jellegzetes szakállára gondolni. A közelmúlt, illetve napjaink számtalan szakállasa közül hirtelenjében a lenge szakállú Hó apó, a kecskeszakállú Walter Ulbricht, a körszakállas Che Guevara, vagy a hajléktalanok jóságos istápolója a dús szakállú Iványi Gábor jut eszembe.

A krónikások által feljegyzett hosszú szakállú férfiúk közül II. Miksa osztrák császár udvari és katonai tanácsosának, Eberhard Raubernek kibontott szakálla a földet seperte, rendszerint két ágba fonva vagy botja köré csavarva vonult vele. Egy másik szakállnövesztőnek, a bajor illetőségű Johann Stauninger polgármesternek a szakálla okozta halálát, amikor egy lépcsőn lefelé jövet megbotlott szőrrengetegében, és kitörte a nyakát.  A legújabb kori legek szerint a világ leghosszabb szakállával az 1846-ban Norvégiában született Hans Langseth dicsekedhetett. Amikor 1927-ben, 82 évesen meghalt az Egyesült Államokban, szakállának hossza elérte az 5,33 métert.


Fiziognómiai értelemben a kecskeszakáll az éles elme és a céltudatosság kifejezője, de arról is tájékoztathat, hogy viselője ingerlékeny és őszintétlen. A Mefisztó szakállnak többféle értelmezése van: okosságot, könnyelműséget, gonoszságot és alattomosságot egyaránt jelenthet. Noha a körszakállt viselők a férfiasságukat akarják hangsúlyozni, szőrzetükkel gyakorta palástolják a lelküket rágó súlyos konfliktusaikat. Az olyan erős szakáll, amely szinte befedi az arcot, túlzó érzékiséget sejtet; a gyenge, hiányos szakáll nőies személyiségről informál, sovány férfinál azonban önzőséget és cinizmust jelezhet.

Az olyan ember, akinek a barkója sötétebb a hajánál, mindenféle gonosz tettre hajlamos. Óvakodjunk tőle! Ha egy oldalszakállas férfi szállodába megy, biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz elégedett az ellátással. Ha valakit a szakállának meghúzásával ébresztenek, annak az üzleti vállalkozásban veszteség a jelentése.

Azokban a hegyes szakállúakban, akik állandóan a szakállukat babrálják, nem szabad megbízni, mert ezek felfelé "pedáloznak", s bár látszólag tiszteletreméltónak tűnnek, lefelé a rangban alattuk állókat könyörtelenül eltapossák. Ha valaki szeretné elnyerni egy szakállas jóindulatát, vagy valami szívességet szeretne tőle, jól teszi, ha a kérése előtt megsimogatja a szakállát.

A vörös szakállúak többnyire hamisak. Az olyan szakáll, amely lassan kezd visszatérni eredeti színébe, azt jelenti, hogy tulajdonosa nem fog sokáig élni. A babonások esküsznek arra, hogy ez az állítás, minden esetben igaz! Egyébként a szakállt csak hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken szabad leborotválni, a többi napon tilos, s ha egy férjes asszony borotválkozni kényszerül az valószínűleg hamarosan megözvegyül.