A hajviselet

A nők és a férfiak mindig nagy gondot fordítottak hajuk ápolására, ékesítésére. Számos kultúrában tiltották a haj levágását, ugyanis úgy vélték, hogy a haj elvesztésével viselőjének ereje is elszáll, gondoljunk Sámson és Delilla történetére. A héberek a hajvágást egyenesen a gyalázat jelének tekintették. A vad népek általában hosszúra növesztették hajukat, amelybe aztán különböző csontokat, tollakat szúrtak. A primitív népeknél az első hajvágás a pubertás idejére esett, ünnepélyes szertartással összekötve. Az ókorban a levágott fürtöket az isteneknek ajánlották. Az egyiptomiak és a sumérek simára fésülték hajukat, az előkelők parókát hordtak, míg Spártában - megkülönböztetésként - a rabszolgáknak bebodorították a haját.

A koronként változó, hol rövid, hol hosszú hajviselet többnyire a társadalmi helyzetet, rangot volt hivatva jelképezni. Sok helyütt szigorú előírás szabályozta, hogy milyen frizurát viselhet úr és szolga, nemes és alattvaló. Például a kínai cseréphadsereg katonáinak kontyaiból megállapítható, hogy melyik alakulathoz tartoztak. Indiában a hosszú haj bölcsességet szimbolizált. Athénban a gyermekek hosszú, a felnőttek rövid hajat hordtak. A germánoknál a hosszú haj a férfiúi méltóság és a szabadság jele volt.

A 18. században divatba jött a hosszú rizsporos, nyaknál szalaggal összekötött copf, melynek viseletéhez a kínaiak a 20. század első feléig ragaszkodtak. A francia forradalom száműzte a paróka, a copf viseletét. A 19. század elején az antik frizurák lettek népszerűek. A fej lekopaszítása mind a mai napig a társadalomból való önkéntes (szerzetesek), vagy kényszerű (börtönök rabjai, kiskatonák) kivonulást jelzi.

A héber nők aranyporral szórták be hajukat, a görög hölgyek halántékukra csavarintották, a rómaiak pedig illatosított, festett hajat viseltek. Az I. világháború után a nők bubi- vagy fiús etonfrizurát hordtak. Az arab hölgyek kis fürtökbe fonták hajukat, míg a japán nők középen kétfelé választva, hajukba virágot, szalagot fűztek. A honfoglaló magyarok három fonatot meghagyva, rövidre nyírták hajukat, majd vállig növesztették, s befonva gyöngyökkel díszítették. Később a fejtetőt török módra leborotválták, elől mindössze egy csimbókok hagytak. II. Rákóczi Ferenc idején a vállra omló hajat kedvelték. Az abszolutizmus korában a hosszú hajat hátul zsinórral megkötve kis zacskóban hordták. A férfiak 1960-as években visszatérő hosszú hajviselete, a régi rend elleni lázadásként terjedt el.

A legtöbb népnél a női hajviseletből megállapítható volt, hogy az illető hajadon-e vagy már asszony. Nálunk régente a nők országszerte hosszú hajat viseltek, a lányok befonva és leeresztve, az asszonyok pedig kontyba tűzve hordták. Manapság mindenféle frizura dívik. A boglyas frizuráról azt tartják, hogy tulajdonosának zagyvák a gondolatai, a hátrafésült hajról pedig azt, hogy viselője okos, megfontolt ember, mivel e viselet szabadon hagyja száguldani a gondolatokat. A szokatlan hajviseleteket a mindenáron feltűnni óhajtó fiatal hölgyek és férfiak kedvelik. A látszólag fésületlen haj a fodrászok tupírozási terméke. A vad frizura idős korban az ifjúkori forrófejűség megmaradt jelvénye. A jobboldalt elválasztott haj tulajdonosa rendszerető, a középen elválasztott haj zárkózottságot, spekulatív hajlamot jelez, míg baloldali választék korrekt, megbízható embert szimbolizál, aki gondolkodásban hajlik a makacsságra.