A régi magyarok előszeretettel hordtak bajuszt, közülük is a közkedvelt sodrott; a harcsa; a tömött; a kacskaringós- és a kihúzott bajuszok voltak a legelterjedtebbek.
Kétségtelen, hogy a bajusz is hordoz bizonyos személyiségvonásokat, ugyanis a felső ajak formája és annak környezete jelentős kapcsolatban áll a karakterrel. A fiziognómusok szerint a bajusz, a szakállal együtt, általában a férfiasság jelképe. Hosszúsága, alakja kifejezhet büszkeséget, önbizalmat, hiúságot és sok egyéb tulajdonságot. Például a rendetlen bajusz, amelyből a szőrszálak összevissza kiállnak, csekély önbizalmat szimbolizál, a rendezett bajusz esetén ennek a fordítottja igaz.
A végénél felkunkorodó bajusz ambiciózus, önmutogató emberről árulkodik. A felfelé pödört bajusz viselője barátságos, szereti ha igazat adnak neki; a lefelé göndörödő bajusz tulajdonosa nyugodt lélek. A légybajusz többnyire a sznobok megkülönböztető sajátja, míg a vékony bajusz a játékos kedvű világfiaké. A császárbajusz a kedves, joviális emberek viselete, a nagy bajusz pedig a hűség és a jellemesség kifejezője akar lenni.
A jó természetű férfiak - amikor játszanak a bajuszukkal - felfelé szokták pödörni; a rosszkedvű, mogorva emberek viszont lefelé sodorják. Régebben a sportolók - különösen a bokszolók - rövid, szúrós bajuszt viseltek; a komornyikokat pedig hosszú, selymes, széles bajuszukról lehetett felismerni.
