Rosta Erzsébet weboldala


A modern numerológia alaptanítása szerint életünk különböző számai között akkor a legtökéletesebb a harmónia (akkor segítenek a legtöbbet), ha megegyeznek egymással. Ezt a négy kulcsszám esetében már láthattuk, a következőkben azonban az is kiderül, hogy az ilyen megegyezések az egyes életszakaszokat - az ún. csúcsperiódusokat - domináló csúcsszámok  tekintetében ugyancsak ígéretes jövőt sugallnak. Sőt ez esetben az is látható, hogy életünk mely időszakában várható fejlődés vagy pozitív fordulat. 

Ha az életút száma egyezik meg a csúcsszámok közül valamelyikkel, lehetőség adódik az ember számára, hogy megvalósítsa élete küldetését, vagy legalábbis megtudja, mi az életének értelme és a célja.

Ha a születés napjának a száma (vagyis a születés napjának számjegyeiből numerológiai összeadással kapott egyjegyű szám) megegyezik valamelyik csúcsszámmal, az esetben az e szám által dominált csúcsperiódus során jelentős fejlődés vagy előmenetel várható a személy karrierjében.

Ha a lélek számával egyezik meg valamelyik csúcsperiódust uraló csúcsszám, az arra utal, hogy a jelzett időszakban lehetőségek adódnak az ember számára a céljai megvalósítására. Vagyis az adott életszakaszban megvan a képessége rá, hogy teljes és boldog életet élhessen.

Ha a csúcsszámok közül egy vagy több a karma számával azonos, a megfelelő időszakok során adódhatnak olyan pillanatok, amikor egyes álmok valóra válnak, és a fantáziaképek megragadhatók. Ehhez azonban látni kell a különbséget a tények és a megvalósíthatatlan vágyak között.

Ha a csúcsszám egyike az önmegvalósítás (önkifejezés) számával megegyező, az annak a jele, hogy az egyénnek az adott életperiódusában lehetősége nyílik a képességeinek, tehetségének a bemutatására.

Ha viszont a csúcsszám a karmikus tartozás (hiány) számával megegyező, az a személyiségének fejlődése szempontjából egy nagyon fontos életszakaszt jelez az ember számára. Bár ez a periódus akadályokkal, nehézségekkel, kihívásokkal lehet tele, mégis pozitív szerepet játszik az egyén életében, mert - mintegy katalizátorként - segít felismerni, és megszüntetni a számmal jelzett hiányosságait.  Vagyis az élet lehetőséget ad számára, hogy tanuljon a tapasztalatokból és pótolja a hiányosságait. Ezáltal a csúcsperiódus leteltével mintegy törleszti a karmikus tartozását.