Mielőtt rátérnénk a numerológiai számításokra, nem árt emlékezetünkbe vésni azt az alapszabályt, miszerint a két összetett „mesterszámot”, a 11-est és a 22-est nem szabad leredukálni egyszerű számmá. Tehát a számjegyek összeadásával ne képezzünk a 11-ből 2-est, a 22-ből pedig 4-est. Ezt a két számot mindig változtatás nélkül adjuk a másik számhoz. A 11-es és a 22-es jegyeit csak akkor adjuk össze, amikor a teljes névszám a 11 vagy 22, vagy amikor a kérdéses személy 11-én vagy 22-én született.
A numerológia kulcsszámának meghatározásakor az „ismételt összegzés” szabályát követjük. Ennek segítségével bármilyen nagy számot visszavezethetünk az alapszabályok egyikére úgy, hogy a számokat egyenként adjuk össze, egészen addig ismételve, amíg egyetlen egyjegyű számot nem kapunk. Vegyük például a 65432987 összetett számot, először adjuk össze a számjegyeket (6+5+4+3+2+9+8+7=47), majd a kapott számösszeget redukáljuk le egyszerű számmá, 4+7=11, és végül 1+1=2. A végösszeg tehát a kettes.
Az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 számokat alapszámoknak vagy egyszerű számoknak nevezi a numerológia, ezek a számok azt jelzik, hogy a szám birtokosa (akiknek a születése vagy névszáma megegyezik az alapszámok egyikével) milyennek látszik a mások, a környezete, illetve a világ szemében. A 10-essel kezdődő és az 52-vel végződő számok képezik az összetett vagy dupla számok körét. Az 52-nél nagyobb számokat egyszerű eljárással visszavezethetjük az 1, 2, 3,…51, 52 számok valamelyikére.
Az összetett számok – ellentétben az alapszámokkal – a láthatatlan, rejtett, karmikus hatásokat fedik fel, mintegy előrejelezve az egyén sorsát. Fontos viszont megjegyeznünk, hogy az így előrejelzett sors megváltoztatható, az egyénnek lehetősége van a negatív karmikus hatások megszüntetésére, az életesemények kedvezőbbé tételére, befolyásolására.
Az előbbieket összefoglalva: az egyszerű számok az individualitás és a személyiség számai, az összetett számok a karmikus hatások révén előrevetítik az egyén sorsát. Ezeket a karmikus hatásokat azonban lehet ellensúlyozni, tompítani. Egy másik lényeges különbség az egyszerű és az összetett számok között az, hogy amíg az alapszámok az emberek fizikai vagy anyagi oldalát szimbolizálják, addig az összetett számok inkább az élet szellemi oldalát képesek feltárni. Akinek sikerül elsajátítani a numerológia helyes használatát, az nemcsak magáról és másokról fog megtudni többet, plusz információkhoz jutni, de képes lesz megfigyelni a különböző karmikus típusokat is, s ennek segítségével ki tudja majd választani a fontos találkozások, vállalkozások vagy események szerencsés napjait is.
A születés elsődleges egyszerű és összetett kulcsszámai a világrajövetel napjának számából határozhatók meg. Ha valaki például 23-án született, akkor annak két születési kulcsszáma lesz. Az egyik a 23, mint összetett kulcsszám, a másik az egyszerű kulcsszám, az 5 (ugyanis 2+3=5). (Aki viszont a hónap első kilenc napjának valamelyikén született, értelemszerűen csak egyszerű kulcsszámmal rendelkezik.)
Azonban ha úgy látjuk jónak, a teljes születési dátumot is használhatjuk, melyből a személyiséget és a karaktert jellemző másodlagos egyszerű, valamint a karmáról és a rendeltetésről árulkodó összetett kulcsszámot származtathatunk. Néha ezek a másodlagos kulcsszámok csak a tudat alatt befolyásolják az ember személyiségét, sorsának alakulását, míg más esetekben felerősítik az elsődleges kulcsszámok hatását.
A névszám meghatározása már nem ilyen egyszerű, mert ehhez szükséges a betűk numerikus értékeinek az ismerete is. A legelterjedtebb a héberek és a kaldeusok által használt numerikus ábécé:
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
A | B | C | D | E | U | O | F |
I | K | G | M | H | V | Z | P |
Q | R | L | T | N | W |
|
|
J |
| S |
| X |
|
|
|
Y |
|
|
|
|
|
|
|
Az első ránézésre feltűnik az, hogy a 9-es nem szerepel a táblázatban. Ennek az a magyarázata, hogy az okkultizmus régi mesterei úgy vélték, hogy a 9-es szám a legfelső szférában található Isten kilenc betűs nevét reprezentálja, ezért nem volt megfelelő, hozzá illő betű nevének leírására.
Nézzünk két példát a kulcsszámok meghatározására:
KOSSUTH LAJOS szeptember 19-én született:
születésének az összetett kulcsszáma: 19
születésének az egyszerű kulcsszáma: 1 (mert 1+9=10 és 1+0=1)
K | O | S | S | U | T | H |
| L | A | J | O | S |
2 | 7 | 3 | 3 | 6 | 4 | 5 |
| 3 | 1 | 1 | 7 | 3 |
összeg: 2+7+3+3+6+4+5=30; 3+0=3 összeg: 3+1+1+7+3=15; 1+5=6
A teljes név egyszerű kulcsszáma: 3+6=9
(összetett kulcsszáma nincs.)
Kossuth Lajos kulcsszámai tehát: a 19-es, az 1-es és a 9-es.
GEORGE BERNARD SHAW július 26-án született:
a születési összetett kulcsszáma: 26
a születési egyszerű kulcsszáma: 8 (2+6=8)
G | E | O | R | G | E |
| B | E | R | N | A | R | D |
| S | H | A | W |
3 | 5 | 7 | 2 | 3 | 5 |
| 2 | 5 | 2 | 5 | 1 | 2 | 4 |
| 3 | 5 | 1 | 6 |
összeg: 25 összeg: 21 összeg: 15
2+5=7 2+1=3 1+5=6
7+3+6=16; 1+6=7
A teljes név összetett kulcsszáma: 16
A teljes név egyszerű kulcsszáma: 7 (1+6=7)
George Bernard Shaw kulcsszámai a 26-os, a 8-as, a 16-os és a 7-es.
A névszám meghatározásakor felmerülhet az a kérdés, hogy a számítás során mely neveket kell figyelembe venni. A numerológusok szerint a teljes névszám kiszámításához a leggyakrabban használt név számainak összeadása szükséges. Van, amikor csupán egyetlen név vesz részt a számításban. Vegyük például Paganinit (február 18-án született), akinek névszámát a következőképpen számíthatjuk ki:
P | A | G | A | N | I | N | I |
8 | 1 | 3 | 1 | 5 | 1 | 5 | 1 |
összeg: 8+1+3+1+5+1+5+1=25; 2+5=7
Paganini kulcsszámai: a 18-as, a 9-es, a 25-ös és a 7-es.