Rosta Erzsébet weboldala


9-es- a Mars száma

A 9-es szám a Mars szimbólumában van. Ez a bolygó jelképezi az „örök férfit", a férfiasságot, az elszántságot, a szenvedélyességet, a tetterőt, a nemi potenciát, az akaraterőt, a bátorságot, a vadságot, birtoklási vágyat.

A 9-es befolyása alatt áll az, aki az év tetszőleges hónapjának 9., 18. vagy 27. napján született. Azok, akik a hónap 9. napján születettek, a 9-es szám markáns tulajdonságaival rendelkeznek. Azoknak, akiknek a születési dátuma 18-ra vagy 27-re esik, ismerniük kell a 18-as és a 27-es összetett számok karmikus titkait is, mivel beleszólhatnak életébe. Ugyanezek mondhatók el a névszámok esetében is. A kilences személy csak bizonyos időszakokban mutatja a kilences számra jellemző viselkedési formákat, személyiségvonásokat. Az, hogy ezek mennyire hatnak az illető egyéniségére, nagymértékben függ az éppen uralkodó zodiákus jegytől.

A 9-es vibrálás felerősödik a kos, és a skorpió jegyében, a mérleg jegy hatásával olykor ellentétes, de némi igyekezettel összhangba hozhatók egymással. Az oroszlán, az ikrek és a vízöntő jól harmonizál a jegyre jellemző karakterekkel, célokkal és személyiségtípusokkal. A bika, bak, rák szűz és a halak éles ellentétben állnak e zodiákusokra jellemző ösztönökkel, hajlamokkal.

A 9-es Mars ember igazságszerető, függetlenségre törekvő, fegyelmezetlen, bátor, nagylelkű, gyors. Vakmerő, olykor meggondolatlan. Néha előbb cselekszik, mint gondolkodna. Nemes lelkű, jó érzésű, nem ismer akadályokat. Szeret vitatkozni. A tettek embere, nem a szavaké. Megbízható, szavahihető. Józan gondolkodású, következetes, körültekintő.

Erős hajlamot mutat a hiúságra, de csak azokban a dolgokban, amelyek a felszínen történnek. Valójában a kilences ember nem hiú, annak ellenére, hogy bevallottan majdnem állandóan a külső megjelenésével foglalkozik. E viselkedés igazi oka az elutasítástól való félelem, ugyanis bátorsága ellenére a kilences ember fél a bizalom hiányától. Amennyire erőszakosnak látszik, oly mértékben igényli a folyamatos biztatást, bátorítást, azt, hogy szeressék, respektálják, bámulják őt. Rámenőssége és függetlensége ellenére belül titkon nem bízik igazán önmagában. Nagylelkű a hibázókkal és normálisan extravagáns. Egyébként is jó érzésű, reális gondolkodású, megbízható ember. Nagy hibája viszont, hogy túlzottan vakmerő, szinte kísérti a sorsát azzal, hogy gondolkodás nélkül hirtelen cselekszik. Túlzott vakmerősége időnként veszekedésbe, baleseti veszélybe sodorja, különösen óvakodnia kell a tűztől, robbanástól. Sajnos a kritikát sem viseli el. A Mars negatív hatása miatt lehet a 9-es ember hirtelen haragú, erőszakos, önhitt, bosszúálló, elbizakodott, összeférhetetlen, féktelen, verekedős, kegyetlen, agresszív. Mindkét végletet, a gyávaságot és a túlzott vakmerőséget is képviselheti.

A 9-es szám vibrálásával harmonizáló színek a karmazsinvörös vagy rubinpiros, a kék és a fehér. Szerencsés napjai a kedd, a csütörtök és a péntek. Jó hatással van közérzetére az életerős, vérbő zene, mint például a katonazene, cigányzene, operett, jazz, rock, beat, rap. A drágakövek közül a rubint érdemes viselnie, de ajánlott még a gránátkő és a feketekő. Féme a vas. Eleme a tűz. Virága az ibolya.

A kilences számú emberhez az átlagember pozíciója nem illik, mert mindig új és izgató dolgokat hajszol. Érdeklődése olykor annyira sokrétű, hogy mindenhová elviszi, és többnyire mindent jól végez el. Foglalkozzon mindennel, ami érdekli és izgatja. Ismereteit adja át másoknak.

A Mars vibrációjából eredően a 9-es számú személy hajlamos sűrű fejfájásra, magas lázzal járó, hirtelen kitörő, heves, de gyors lefolyású betegségekre. Hosszan tartó, elhúzódó, krónikus betegség ritkán dönti le lábáról. Szervezete gyorsan felülkerekedik, legyőzi a betegséget, hamar visszanyeri erejét, könnyen felépül. Viszont a gyermekbetegségek - bárányhimlő, kanyaró, skarlát, szamárköhögés stb. - szinte alig kerülik el. Hajlamos továbbá mindenfajta fertőzésre. Az átlagosnál több baja van a fogaival. Gyakori vendég a fogorvosnál, amit szívből utál. Óvakodnia kell sportolás, munkavégzés közben mindenféle sérüléstől, különösen érzékeny testrésze a feje. Kritikus hónapjai a február, az április, a május, az október és a november. Ekkor fokozottabban van kitéve infekciónak, meghűléseknek, baleseti veszélynek. Egészségi állapotában jelentős változás várható 9, 18, 27, 36, 45, 54, 63, 72 éves korában.

A kilences személy részére ajánlott a hagyma, a fokhagyma, rebarbara, torma, paradicsom, a savanyú tejtermékek közül a kefir, az aludttej, az író, a joghurt és a tejföl. A gyümölcsök közül a citrom. Étrendje legyen zsír- és sószegény. Ízesítsen borsikával, mustármaggal, gyömbérrel. Ne egyen velőt és csokoládét. A gyógynövényekből használjon szennalevelet, berki hunyort, fehér ürömfüvet, festőbuzért, veronikafüvet, csalánt, bakfüvet.