Rosta Erzsébet weboldala


A numerológiában a születésszám használata terjedt el leginkább. Kiszámítása egyszerű, meghatározásához elegendő a születési dátum napjának az ismerete, az év és a hónap száma nem bír különösebb jelentőséggel. Ha valaki például 1953. július 27-én született, annak az egyszerű születési száma a 2+7=9. A születési szám ismeretében életünket, döntéseinket a szám vibrálásához igazíthatjuk, ezáltal lehetőségünk nyílik sorsunk bizonyos fokú változtatására, befolyásolására.

Aki például 1-én, 10-én, 19-én vagy 28-án született (tehát az 1-es szám vibrálását élvezi), akkor cselekszik helyesen, ha ezekre a napokra időzíti a legfontosabb döntéseit. Mivel a 4-es szám az 1-es szám nőies, illetve negatív oldala, az 1-es szám szülöttei önkéntelenül is gyakran választják ezt a számot, tehát az 1-es és a 4-es közötti vonzódás jól megfigyelhető. Emlékezzünk azonban arra, hogy a 4-es szám egyáltalán nem materiális szám, anyagi természetű dolgokban, pénzügyekben nem hoz sikert. Az 1-es személynek ezért nem tanácsos ezt a számot választania. Nem jelent jót az sem, ha az 1-es szám szülöttje olyan házban lakik, amelynek a száma 4-es (például 13-as, 22-es, 31-es, 40-es, 49-es stb. a házszám).

Az előbbi figyelmeztetések fokozottabban érvényesek a 8-as szám szülöttjeire, ugyanakkor a 4-es személyeknek elsősorban a 8-ast eredményező (8, 17, 26, 35, 44 stb.) számokat kell kerülniük, ha meg akarnak szabadulni a visszatérő balszerencsétől, szomorúságtól. Ha nincs lehetőségük a maximálisan harmonizáló (1, 10, 19, 28, 37, 46 stb.) sorozat, valamely tagjának kiválasztására, akkor az 1-es személy részére a 2-7 felcserélhető számok, vagy azok sorozatainak (2, 7, 11, 16, 20, 25, 29, 34 stb.) használata a legkedvezőbb. Ezek a számok nem hoznak balszerencsét az 1-es számú személyre, azonban a változáshoz kapcsolódnak, ezért az 1-es ritkán marad meg tartósan e számok mellett.

A harmónia és a vibrálás törvénye értelmében nem kétséges, hogy mindig azt a számot kell előnyben részesíteni, amelyik a születési számmal megegyezik. Az egyes számú embernek azokat a számokat kell választania, amelyek az 1-est, a kettesnek azokat, amelyek a 2-est, a hármasoknak pedig, amelyek a 3-ast stb. eredményezik. Kivételek azonban azok, akik a 4-es vagy 8-as vibrálása alatt születtek. Ebben az esetben nem célszerű megnövelni a 4-es vagy a 8-as hatását, jobb megoldás egy szerencsésebb vibrálást választani.

Szemléltetésül nézzünk egy példát. Tegyük fel, hogy valaki mondjuk augusztus 17-én született, tehát a születési száma a 8-as, a névszámát meghatározva pedig az 1-es, 3-as, 5-ös vagy a 6-os erős számok valamelyikét kapjuk eredményül. Ebben az esetben az illető jobban teszi, ha a névszámmal harmonizáló számokat részesíti előnyben üzleti döntései, vállalkozásai dátumainak stb. megválasztása során. Ugyanez mondható el a 4-es szám esetében is. Semmiképpen ne válasszuk a 9-es számot, ugyanis az Uránuszt szimbolizáló 4-es és a Szaturnuszt megjelenítő 8-as tulajdonságaikban annyira ellentétesek a Mars 9-esével, hogy jobb magukat távol tartani egymástól. Mindezt az asztrológusok is alátámasztják, mert szerintük a Mars (9), a Szaturnusz (8) vagy az Uránusz (4) bármely kombinációja nagy bajokat, katasztrófákat jelez előre.

A numerológia az ősidőktől kezdődően a születésszámot tekinti a fontosabbnak, először azért, mert az megváltoztathatatlan, másodszor, mert magában hordozza a bolygóknak születés pillanatára gyakorolt hatását, harmadszor pedig a misztikus vibrálás miatt a születésszám az élet anyagi oldalával, a fizikai, materiális világgal kapcsolatos, míg a névszám az életünk okkult, spirituális részéhez kötődik. A névszám meghatározása sok esetben bizonytalan, lévén sokan csak a vezeték vagy a keresztnevükön, esetleg a becenevükön ismertek. Általános szabályként annak a névnek a számát kell meghatározni, amelyen a legtöbben ismerik a kérdéses személyt. Bár hatása jóval kisebb, a névszámnak a születésszámmal szemben óriási előnye az, hogy az ember bármikor megváltoztathatja a nevét. Ezt megteheti akár egy betű beszúrásával, vagy a keresztnév egy másik változatának használatával, de elképzelhető a teljes névcsere, mint például az asszonyoknál vagy a művésznevet felvevőknél.

A születés hónapjának vagy évének a száma személytelenebb, mint a nap száma, a hónap száma általános értelemben hasznos, az év száma pedig az események tágabb vizsgálata során lehet érdekes. Nézzük meg ezt egy példán keresztül. Vegyük egy olyan személyt, aki mondjuk 1948. július 22-én született. Írjuk ez le az alábbi módon:

22=4 (egyéni vagy személyes)
július = 7 (általános dolgok)
1948=22=4 (a sors iránya)

(A júliusnál azért szerepel a 7-es szám, mert a  numerológia káldeus módszere nem adja össze a hónap betűinek számértékét, hanem a sorszámát veszik figyelembe.)

A 4-es, az 7 és a 4-es számokat külön-külön tanulmányozzuk, soha sem szabad összegeznünk őket. Ne használjuk a teljes születési dátumot, ha az egészséget kívánjuk elemezni.

Ezután adjuk össze a születési év számjegyeit, majd a kapott számot adjuk hozzá a születési dátumhoz. Ily módon a sors alakulása szempontjából egy nagyon fontos számot kapunk:

1948=1+9+4+8=22 és 1948+22=1970

Végezetül tekintsük át néhány példán keresztül a születési és a névszámok használatát. Tegyük fel, hogy valaki arra kíváncsi, hogy egy bizonyos nap alkalmas-e számára valamilyen terv véghezvitelére. A kérdés megválaszolásához a következőket kell végrehajtani:

(1) határozzuk meg a névszámot; (2) határozzuk meg a születési számot; (3) határozzuk meg a kérdéses dátum egyszerű számát; végül (4) vegyük a névszám, a születési szám és a dátum számának az összegét, és az így kapott (egyszerű vagy összetett) számról leírtak segítségével döntsük el, hogy a szóban forgó dátum megfelelő-e számunkra. Ha nem, akkor nézzük meg a következő napot vagy sorban a többit, addig folytatva, amíg egy szerencsés dátumhoz nem érkezünk.

Legyen a kérdéses dátum mondjuk március 17-e, és tegyük fel, hogy Nagy Elek, aki július 9-én született arra kíváncsi, hogy szerencsés-e számára ez az időpont.

N   A   G   Y                E   L   E  K
5+ 1+ 3+ 1=10          5 +3+ 5+2=15
             1+0=1                     1+5=6

A névszám és a születési szám összege: 1+6=7, a március 17-nek megfelelő egyszerű szám:1+7=8. Ha ezt hozzáadjuk az előbb kapott 7-hez, eredményként a 15 adódik. Ha megnézzük a 15-ről írtakat, akkor azt olvashatjuk, hogy a 15-ös szerencsés szám, mert a vibrálása ajándékot, anyagi előnyt ígér.

A következő példával a születési és a névszám közötti összhang megteremtését szemléltetjük. Ha a szóban forgó személyt Kiss Ferencnek hívják és július 25-én született:

K  I  S  S         F  E   R  E  N  C
2+1+3+3=9    8+5+ 2+5+5+3=28
                           2+8=10  1+0=1

A születési szám: 7 (2+5=7). A név összhangba hozható a születési számmal, ha egy 6-os értékű betűt adunk a névhez. Például V. Kiss Ferencre változtatjuk az illető nevét.

Egy másik lehetséges megoldás a vezetéknév második S betűjének az elhagyása, miáltal az új név: Kis Ferenc számértéke (KIS=2+1+3=6, FERENC=1, a 6+1=7) azonos lesz a születési számmal. A harmónia, az összhang fokozható, ha olyan számú házban lakik, vagy olyan városban él, amelynek számértéke a 7-tel lesz egyenlő. Városaink közül például Szolnok tökéletesen megfelel (SZOLNOK=3+7+7+3+5+7+2=34 és 3+4=7).

Aki ezek után a számának megfelelő színeket, köveket stb. használja, alkalmas hivatást választ, a javasolt ételeket fogyasztja, a kritikus időszakokban óvatos magatartást tanúsít és mindezeken túlmenően kellő hittel és önszuggeszciós képességgel rendelkezik, nem fog csalódni a számokban, képes lesz sorsának befolyásolására, irányítására.