A hinduk ismerték fel először a napéjegyenlőség precessziójának törvényét, és elsőként ők határozták meg azt, hogy a pontos napéjegyenlőség csupán minden 25 827-ik évben következik be. A hinduk számításainak helyességét azóta már a modern tudomány is igazolta, arra viszont, hogy ezt milyen eszközökkel és hogyan végezték el, máig sem tudtak rájönni.
A hinduk elképzelése szerint a világmindenség egy ismeretlen, láthatatlan és felfoghatatlan szabályozó erőnek köszönheti a létét, és az univerzum öt elemből – a tér (éter), a tűz (energia), a víz, a levegő és a föld – épül fel.
Az indiai bölcsek meggyőződéssel hittek abban, hogy a világmindenséget benépesítő égitestek határozzák meg az emberek életét a születéstől a halálig. A különböző tulajdonságokkal rendelkező planétákat egy-egy számmal látták el, mert úgy tartották, hogy ezek a hozzájuk rendelt planéta jellemző tulajdonságait képviselik. Ezzel magyarázható a hinduk ezoterikus vallási gyakorlata, a tantra, mely szerint a bolygók káros hatásait bizonyos mantrák, a védikus himnuszok, a varázs-szövegek és a misztikus értelemmel bíró szent szövegek előírt ismétlésével lehet csak kivédeni. A Nap ismétlési száma 7 000, a Holdé 11 000, a Marsé 10 000, a Jupiteré 19 000, a Vénuszé 16 000 a Szaturnuszé pedig 23 000.
