A virágnyelvet Keleten hozták divatba, ahol, mint szerelmi közvetítő, nagy szerepet játszott a férfiak s a szigorúan elzárt nők között. Nálunk a 19. században a feltörekvő polgárság teremtette meg a virágnyelvet. Virágnyelven leveleztek a szerelmes fiatalok, hogy a szülők, az „öregek” ne értsék meg annak tartalmát. Igen sokféle virányelv volt forgalomban és a helyes kulcsot kizárólag csak az érintettek ismerték. Amíg a virágszótárban Keleten az örömre és a szerelemre a margaréta utal, addig a középkorban a piros rózsa, az újkorban a narancslevél, az elvesztegetett időt jeleníti meg. Keleten az árvácska, a középkorban az ibolya, az újkorban pedig tubarózsa, a szívélyesség virága. a margaréta, a középkorban a fehér rózsa bimbója, az újkorban a jázmin. A liliom jelképezi a rajongást, a pipacs jelzi, hogy sokat beszél, a kardvirág az erőt, a gardénia a titkos szerelmet. Az amarillisz a büszkeséget, a bazsarózsa a boldog házasságot, a ciklámen pedig a búcsúzást szimbolizálja.
