Rosta Erzsébet weboldala

A mai kulturált étkezésünk nagyrészt a francia udvarok kifinomult ízléséből indult ki. Rambouillet márkiné hozta divatba a tányérváltást minden étel után. Longueville hercegnő a münsteri békekongresszuson (1646-1648) amelyen 12 ország követei vettek részt, nagy feltűnést keltett Pazar lakomáival. Itt látják először a teríték helyes elrendezését, amely akkor hét tárgyból állt: tányér, kés, kanál, villa, szalvéta, pohár és fogvájó. Ő mutatta be, hogyan kell ezeket ízlésesen az asztalra helyezni, hogy kell a fogpiszkálót használni.

Időben nagyot ugorva, az asztalterítés, mostanában is hasonló, mint pár száz éve, ahogy Ramboulliet márkiné és Longueville hercegnő bevezette. Most is hét fontos tárgyból áll a teríték, és minden étel után tányért kell váltani.

Teríték rajz

Azért maradt egy pár ötlet, amit nem árt követni. Például ne zsúfoljuk túlságosan tele az asztalt, ne legyen azon más, mint a tálalóeszközök, tányérok, evőeszközök, poharak, fűszerek, fogvájók, valamint az asztal közepén lehet egy kis vázában rövid szárú friss virág, vagy egy kicsi cserepes növény. Hosszú szárú virágokat ne rakjunk az asztalra, mert nem látjuk a velünk szemben ülőt. A virágok ne legyenek túl illatosak, mert rontják az ételek jellemző illatát, és az étvágyat is elveszik.

A terítő legyen jól vasalt, de szépen mutatnak az alátétek is. Színes, mintás étkészlethez fehér abroszt terítsünk az asztalra, fehér étkészlet alá pedig a színes terítő illik. Az evőeszközöket a fogásoktól függően kívülről, befelé tegyük fel, sorrendben kerüljenek fel az asztalra, aszerint hogy melyiket használják elsőként. A tányértól jobbra és balra kell elhelyezni az evőeszközöket, balra van a villa, jobbra a kanál és a kés kerül, a kanál kívülre, belül a kés. Az evőeszközöket úgy fektessük az abroszra, hogy a villa ne rongálja meg az abroszt. A villát és a kanalat az öblös oldalával felfelé rakjuk fel, a kés éle a tányér felé álljon. Ha a villa szólóban van, akkor a jobboldalon a helye.

szalvéták

Jobbra a tányér elé helyezzük a poharakat, a tányértól jobbra félkörben kerülnek az asztalra, a vizes-, a boros-, a pálinkás-, a likőrös-, valamint a pezsgős poharak is. Igen keresett, kedvelt ital a sör, amit adhatunk üvegben vagy korsóba, pohárba kitöltve. Az asztal közepére kerülnek a gyümölcsös tálak. A tányértól balra helyezzük el a salátás- vagy a kompótos tálakat, ezek alá kistányért kerüljön. A krémes, pépes édességek mellé, mint a puding, fagylalt, parfé, a kanalat a tányér elé tegyük, ide kerül a kis villa, a különböző süteményekhez.

A szalvétát különbözőképpen lehet hajtogatni, de elegendő, ha háromszögletesre hajtjuk. Lényeges, hogy mindenki a saját szalvétáját használja. A gyertya hangulatos fényt áraszt, de helyette használhatunk hangulatlámpát. Fontos a friss levegő.

Ünnepélyes alkalmakkor nagyobb gondossággal rendezzük el az asztalt. Azonban a hétköznapokon is lényeges hogy ízlésesen terítsünk és tálaljunk. Nagyobb összejöveteleknél, még most is lehet alkalmazni azt, hogy a tányérokat jobbról tegyük fel, az üreseket pedig balról szedjük le. Az italokat jobbról kell öntenünk. A fűszertartókat a főfogás után vegyük le. A sajtok és a sütemények az asztalon maradhatnak, amikor a kávét kínáljuk.

karácsonyi zöld

Az asztalfőn ülő házigazdával szemben, az asztal másik végén, ül a felesége. A férfi vendég a háziasszony balján, a női vendég a házigazda jobbján foglal helyet. A házaspárokat ne ültessük egymás mellé, hanem olyanokhoz, akik egymással jót beszélgethetnek. A vendégeket ne ültessük túl szorosan egymás mellé, ne felejtsük el, hogy vannak sovány és kövér emberek. Fontos a friss levegő.

Lásd még: Kés, kanál, villa, pálcika