Jean-Jacques Rousseau a „Confessions” című önéletrajzi művében azt vallotta magáról, hogy mazohista, vagyis öröme volt a megkínzásban,a szenvedésben, az önkínzásban.
A könyv leplezetlenül, azt beszéli el, hogy a 30 éves Lambercier kisasszony nagyon imponált neki, amikor ő 8 évesen a kisasszony bátyjánál volt penzióban. Aggodalmaskodása, ha ő, vagyis Rousseau nem tudott valamely kérdésre megfelelni, fenyegetődzése, hogy korbáccsal fogja őt elverni, mind mély benyomást tettek rá. Midőn egy napon a kisasszony saját kezűleg elverte, a szégyen és a fájdalom érzete mellett kéjes érzete is támadt, mely hatalmasan ingerelte arra, hogy újból verést kapjon, csak attól való félelme, hogy a nőt megszomorítja, tartotta vissza, hogy újabb alkalmakat keressen a kéjes fájdalom előidézésére. Egy napon magára vonta a kisasszony haragját és ezzel együtt az újból való elverését, ez azonban utoljára történt, mert a kisasszony valami különöset vett észre a verés előidézte hatásban, ettől fogva nem is aludt a 8 éves gyerekkel egy szobában.
A svájci- francia filozófus, szépirodalmi és politikaelméleti író, zeneszerző, pedagógus, esztéta, nagy műveltségű ember, mit sem tudott a két nem egymáshoz való viszonyáról, csak 30 éves korában lett beavatva a szerelem rejtelmeibe Madame de Warrens bárónő által, ekkor veszítette el ártatlanságát. Eddig, csak homályos érzékei és a szenvedőleges ostorozások, korbácsolások vezették nőhöz. Önéletrajzában leírja, hogy nagyfokú nemi szükséglete mellett, továbbra is égett a vágytól, a botütések felkeltett érzékiségért, kielégítettségért. Rousseau (1712-1778), miután Párizsba érkezett, szolgálójává fogadta Thérése Levasseurt, aki halálig élettársa maradt. A műveletlen nőtől öt gyereke született, valamennyit lelencházba adták.