Mikor a délelőtti órákban e sorokat írtam, nálunk 2014. március 20-a volt, Iránban viszont a muszlim naptár 1392-t 
mutatott. De már nem sokáig, ugyanis - mivel a tavaszi napéjegyenlőség pontos időpontja (Saal Tahvil) 20 óra 27 perc 7 másodperc - este átléptek az 1393-as évbe. Az éghajlati, adminisztratív és vallási szempontokat ötvöző iráni kalendárium a tavaszi napéjegyenlőséggel veszi kezdetét, és i.sz. 622-től, vagyis attól az évtől számítják, amikor Mohamed elhagyta Mekkát. Noha a modern Iránban használják a Gergely-naptárt is, a hagyományos iráni év változatlanul március 20-ával, vagy 21-ével kezdődik és a következő tavaszi napfordulóval ér véget.
Érdekes a naptáruk időbeosztása is, az első hat hónap 31 napos, a következő öt hónap 30 napból áll, a tizenkettedik pedig - attól függően, hogy az adott esztendő szökőév vagy sem - 29 vagy 30 napos. A hónapjaik beosztásából jól kivehető, hogy a nyári hónapok hosszabbak, mint az ősziek és a téliek.
Mivel többször jártunk Iránban, megtapasztaltuk, hogy számos szünnapjuk van, a péntek a szünnapjuk, a megelőző nap, a csütörtök, pedig megfelel a mi szombatunknak, ekkor már déltől zárva tartanak a hivatalok és a legtöbb üzlet. Ugyanakkor a keresztény irániak a vasárnaphoz, a zsidók pedig a szombati naphoz ragaszkodnak, amikor zárva tartanak.
A számos vallási és állami ünnep ellenére a legfontosabb ünnepük, az újév, melyet fárszi nyelven noruznak neveznek, legalább nyolc napig ünneplik, de számos helyen az ünnep elhúzódhat akár 15 napig is, sőt van, ahol egészen április 14-ig köszöntik az évváltást. A közelgő újévet, a fekete arcú (náluk a fekete jó szerencsét jelent) és piros ruhájú Hadzsi Firuz jelzi előre, aki nemcsak az ünnep hírnöke, hanem az ünnepségek felügyelője is. Hadzsi Firuz táncolva kelt jó hangulatot, s hívja fel a figyelmet a közeledő új évre.
Az emberek izgatottan várják az újjászületést szimbolizáló ünnepségsorozatot, nagytakarítanak, új ruhákat, virágokat vásárolnak, elsősorban jácintot és tulipánt. A tizenkét nap alatt a fiatalok felkeresik az időseket, a családok, rokonok, barátok meglátogatják egymást. A tizenharmadik napot már a szabadban töltik, ott piknikeznek. Úgy tartják, hogy aki kedves a rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal az új évben boldog lesz.
Az újév első napjára már szépen kizöldülnek a vízben csíráztatott búza- vagy árpaszemek, melyek az embereket nemcsak a tavaszra, hanem az eljövendő életre is emlékeztetik. Két alkalommal voltunk hivatalosak újévi ünnepségre, mindkét helyen rengeteg finomsággal vártak, én azonban az asztal közepén virító, csokorra való csírázatott, kizöldellt búzára emlékszem legjobban.
Szinte minden ünnepi asztalon megtalálható a Korán és/vagy legnagyobb költőjük, Hafez verseskötete, a megvilágosodást és boldogságot jelző égő gyertya, a tisztaságot és becsületességet szimbolizáló tükör, a jólétre utaló aprópénz, az életet jelképező üvegedényben úszkáló aranyhal és a termékenységet megjelenítő színesre festett főtt tojások, valamint a tavasz beköszöntét mutató tulipán vagy jácint. Általános előírás viszont a hét különféle „sz” - perzsául szin (ﺱ) - betűvel kezdődő dolog (étel vagy tárgy) jelenléte -, vagyis az ún. „hét szin teríték”, melynek elemei hagyományosan az alábbiak:
- az újjászületést szimbolizáló csíráztatott búza, árpa vagy lencse (szabdzi)
- a bőséget reprezentáló, búzacsírából készített édes pudding (szamanu)
- az oleaster fa szerelmet jelképező szárított gyümölcse (szendzsed, felső kép)
- a gyógyításra, orvoslásra utaló fokhagyma (szir)
- a szépséget és az egészséget megjelenítő alma (szib)
- a pirkadat színét felidéző szömörce (szumák, alsó kép)
- az életkort és a türelmet jelző ecet (szerké).
Ma már azonban akkor sincs baj, ha a teríték valamelyik kelléke hiányzik, mert lehetőség van rá, hogy más „sz” betűvel kezdődő dologgal helyettesítsék. Erre a legtöbbször a tavaszt hirdető jácint (szonbol), illetve a jólétet, prosperitást jelző pénzérmék (szekké) a legalkalmasabbak. 
Tradicionális ételeik a jó szerencsét és gazdagságot hozó tésztaleves, utána pedig az elmaradhatatlan rizs, zöldfűszerekkel és hallal tálalva. Iránban a rizshez gyakorta sokféle zöldséget valamint fűszert adnak, például: kaprot, petrezselymet, metélőhagymát, görögszénát, zellert, tárkonyt, fodormentát, sáfrányt, gyümölcsként pedig datolyát. Persze van, amikor édes rizs kerül az ünnepi asztalra. A vendégeket különféle tésztákkal, süteményekkel, friss és szárított gyümölcsökkel, olajos magvakkal kínálják, szomjukat teával vagy sörbettel valamint vízzel enyhítik.
Ezzel a rövid kis írással kívánok boldog új évet Ali nevű iráni barátunknak és családjának, vagyis Noruz Mobarak!