Rosta Erzsébet weboldala


Fogalmam sincs, hogy egy tűzhányó életkorában a 70 év egyáltalán időnek számít-e, tény azonban, hogy 1943 elején a mexikói Michoacán állam Paricutin falucskájában megszületett egy vulkáncsecsemő. E tűzhányó azonban nemcsak fiatalságával tűnik ki a többi közül, hanem azzal is, hogy kialakulásának, fejlődésének emberi szemtanúi is lehettek.

A történet szerint, egy szép napon, amikor Dionisio Polido nevű földműves a tanyáján békésen szántogatott, felfigyelt egy különös jelenségre, a barázdából szivárgó füstre. Furcsállotta a látottat, de arra gondolt, valószínűleg a száraz szalma kaphatott lángra. Hogy a tüzet elfojtsa, földet hintett rá és alaposan eltaposta, a füst azonban nem akart megszűnni. A gazda értetlenül rázta a fejét.

Néhány nap múlva a füst egyre több helyen tört fel, a szivárgás egyre gyanúsabb lett Polido számára, tanácstalanságában nem tudta mihez kezdjen. Végül nem tehetett mást, úgy döntött, átsiet a plébániára, a paptól tanácsot kérni, de a pap se tudta mire vélni, a búzaföld füstgomolyait. A plébános jobb híján, azt javasolta, „Imádkoznunk kell, hogy elháríthassuk az ördög e gonosz incselkedését.”

Délután Dionisio már morajló zajt hallott, s úgy érezte, mintha a lábai alatt remegne a föld. A dübörgő földrezgés egyre erősödött, több helyen nemcsak füst, hanem gőz is feltört. Mielőtt haza rohant volna, hogy feleségét elhívja a búzaföldre, nézze meg ő is ezt a fantasztikus csodát, hatalmas földrengés rázta meg a földet, a búzatábla kettéhasadt, a hasadékból gőzoszlop, iszap, homok szökött az ég felé. Kapkodva szedte lábait, az utat és a falut szinte bevilágította a feltörő izzó vulkáni hamu, a megolvadt izzó kőzet darabjai. A rossz hírre az emberek motyóikat gyorsan összekapkodva menekültek a megnyílott föld elől.

Így született meg, füstfelhőben, morajlások kíséretében, 1943. február 20-án a föld legfiatalabb tűzhányója, ami később terebélyes heggyé nőtte ki magát. És így lett az egykor békés völgy szántó-vetője, Dionisio Polido a történelem első vulkántulajdonosa.

A vulkánt a falu után El Paricutin-nak keresztelték el. A tűzhányó szédületes gyorsasággal növekedett egyre magasabbra, nyolc hét alatt 280 méterre, két hónappal később pedig már 305 méterre nőtt. (A mai - 424 méteres - magasságát a vulkáni aktivitás befejeztével, 1952-re érte el.) Szerencsére maga a vulkán születése nem követelt emberáldozatot, viszont a környező falvak, a gondosan művelt földek, erdők és mezők mind elpusztultak.