Ha jól tudom, a szőlők augusztusban és szeptemberben érnek be, akkor lehet enni a csoda finom bogyós szemeket. Nagyapámnak Kaposváron a Róma-hegyen nagy szőleje volt, mivel gyerekkorom minden nyarát ott töltöttem, rászoktam a másféle gyümölcsökön kívül a szőlőre is. A virágokkal, bokrokkal szegélyezett úton naponta többször felbandukoltam a telek végéig, eközben innen- onnan, az egyik tőkéről és a másikról is csipegettem a mézédes ízű, illatos szemeket. Nem véletlenül utaltam az illatos szőlőkre, mert kedvenc szőlőm a fehér vagy sárgás színű, kis bogyójú, muskotályos ízű muskotály csemegeszőlő. Ugyancsak enyhén muskotályos ízéért kedvelem a gömbölyű szemű, vékony héjú Csabagyöngyét is.
Mind a mai napig szívesen eszem a kerek bogyójú, kék színű, vastag héjú Othellot, valamint a rossz hírű Noah szőlőt, amelynek sárgászöld bogyói gyorsan lepottyannak. Ez utóbbi két szőlőfajta - a többi direkttermővel (oltás nélkül, közvetlenül szaporítható) együtt - már kiszorult a szőlők köréből, főleg azért, mert ezek az Amerikából behozott szőlők az őshonos rokonaiknál jóval több pektint tartalmaznak, ami a borukban lebomolva, mérgező metilalkohollá alakul. Ráadásul a borászok a direkttermők húsát róka (idegen szóval labruska) ízűnek tartják. Hogy róka íz honnan ered, nem tudtam megfejteni, feltehetően, akik kitalálták, nem ettek rókát. Vagy mégis? A Noah teljesen eltűnt a piacról, azonban Othellot (és olykor Izabellát is) az érési idényben - szeptember-október táján - néha lehet kapni őstermelőktől.
A szőlőkről jut eszembe szüleim Testvér-hegyen lévő gyümölcsőse, ahol egy szakaszon a lefelé vezető utat szőlőlugas övezte. A ropogós szemű, nagy fürtű, körte formájú kecskecsöcsű szőlők lógtak. Alig vártam a szeptember közepét, amikor megérett az első fürt.
Június elején a férjem egy óriási nagy fürtű, méregzöld színű, kívánatosnak még legnagyobb jóakarattal sem nevezhető szőlővel lepett meg. (Megjegyzem, az első szőlő - ellentétben a képen láthatóval - teljesen éretlennek nézett ki.) Nem volt rá gusztusom, hogy megkóstoljam ezeket a taszító bogyókat, de aztán lesz, ami lesz, bekaptam egy szemet, s csoda történt, mert a mézédes ropogós szőlőszem nagyon ízlett. Azóta többször ettem és eszem az ilyen indiai magnélküli szőlőt, egyszerűen nem tudok betelni vele. Még a nevét is megjegyeztem: Thompsonnak hívják, Indiában ebből készül a híres Sultana mazsola. Aztán nem sokkal az indiai szőlő után a párom egy másfajtát hozott. Az óriás szemű szőlőfürt Chilében termett. Ezekben az édes szemekben viszont - az indiaival ellentétben - bőven találtam magokat, s a héjuk bizony elég rágós, kemény volt. De azért ez is elfogyott.
Amikor e sorokat írom, hazánkban még nem érik a szőlő, pedig már kiéheztem a muskotályos ízű finomságokra, és bevallom, fenem a fogam a róka ízű Otthelo kékes-lila fürtjeire is.
És ha már éberen szőlőről álmodozom, nem állhatom meg, hogy ne írjak néhány szót e remek gyümölcs álmának a jelentéséről. A szőlőfürtök látványa, bogyóinak evése általában a jómódot és anyagi biztonságot szimbolizál, de arra is utalhat, hogy a kemény munka végül elnyeri a jutalmát, igyekezetünk gyümölcsöző lesz. A szőlő szüretelése hasznot, vágyaink teljesülését jelzi.