Amikor eltökéltem, hogy a mellnagyobbításról írok, nem gondoltam, hogy milyen nagy fába vágom a fejszém. De ha már így döntöttem, tisztességgel végigcsinálom, már csak azért is, mert számomra elég zavaró a messziről árulkodó alma-, zsemle- vagy óriási zsák alakú implantátumok, a lépten-nyomon szembetűnő szilikonos egyenmellek látványa. Persze az is motivált, hogy mostanában sok problémáról olvastam a műmellekkel kapcsolatban. De a legjobban az érdekelt, vajon régen is törekedtek a nők nagyobb mellre, és milyen praktikákat használtak. A kérdés első felére minden bizonnyal igen a válasz, ugyanis a művészek az ókor óta nagy becsben tartják a szép női testet, számos irodalmi mű tanúsítja, hogy a különböző történelmi korok emberei általában a nagy melleket tartották ideálisnak. És persze az sem mellékes, hogy a feszes nagy mellek mesterien álcázzák a hasat, mely kis mellek esetén már egy-két kiló súlyfölösleg esetén is feltűnő. Természetesen csak belekóstoltam a témába, mert a szépségplasztika és -kozmetika eléggé szerteágazó, ráadásul nekem soha nem jutott eszembe és a jövőben sem gondolok rá, hogy ilyen átalakításra szánjam magam. Aki viszont ez utóbbi miatt érdeklődik a téma iránt, a „mellnagyobbítás” vagy a „mellimplantátumok” szavakat begépelve a Google keresőbe rengeteg információra (és még több reklámra) lel.
Mielőtt azonban beszámolnék a könyveimből összeszedett pár száz éves tanácsokról, körülnéztem a neten, s megtudtam, hogy - mivel leáldozóban van a szilikon - a kismellű nők botox-kezelést, vagy a mellszöveteket zselésítő savas, kollagénes injekciót is kérhetnek. Arról is olvastam, hogy a kezdetek kezdetén (a 19. század végén) még paraffint fecskendeztek a nők mellébe, majd néhány évtizeddel később a „természetes” mellnagyobbítás dívott, melynek során a sebész a páciens zsírját használta fel a mell formázására. Ezután a szilikon injekció, a műanyag szivacsok, a szilikon tasakok majd a sós vizes implantátumok következtek. Gondolom azonban, ennél jóval több pénznyelő beavatkozási technika ismert.
Azt is olvastam, hogy - bár sokak szerint az otthoni mellnagyobbítás általában nem jár sikerrel - a műtét helyett masszázst, görögszénamag-borogatást, mellfeszítő krémet, kapszulát, tablettát, mellnövelő gépet, könnyű tornát, jógázást, megfelelő melltartót, sőt mellnövelő ételeket is javasolnak. Ez utóbbiakat akár a régi korok módszerei között is említhetném, mert például a görögszénáról középkorban azt terjesztették, hogy a háremhölgyekkel - hogy begyesebbek legyenek - a magvait etették. Valami igazság lehetett a dologban, mert az amerikai indiánok - a termékenység növelése mellett - a menstruációs panaszok kezelésére használták, az ősi ájurvéda pedig azt mondja róla, hogy a szoptatós mamáknak növeli a tejtermelését. De hasonló pozitív hatásokat írtak le a férfiak által kedvelt - a prosztata-megnagyobbodás és az impotencia kezelésére használt - fűrészpálma-kivonat valamint a vad jamgyökér és az édeskömény fogyasztása esetén is. A mai receptek további növényekkel és ételekkel egészítik ki a kínálatot. Azt mondják, együnk sok szójababot, hatásosak a teljes kiőrlésű lisztek, jót tesz a melleknek a vörös lóhere és a poloskavész (cimicufuga racemosa) fogyasztása, sőt a lelkiismeret furdalás mellett elnassolt csokoládé ugyancsak hasznos lehet.
Persze az is fontos, hogy vigyázzunk az egészségünkre. A szakemberek óva intenek, hogy megégjen a naptól a mell, ugyanakkor javasolják a reggeli zuhanyt. Egyébként a víz régóta szerepet kap a mellek formálásában, méretük növelésében. A gyönyörű testű görög hercegnőknek állítólag az volt a titkuk, hogy minden este öt percre jéghideg vízbe mártották a melleiket. Ettől azok tömörré, feszessé és naggyá váltak. Tény az, hogy a hideg és meleg zuhany váltott alkalmazása egészséges, jót tesz a keringésnek, és kedvező hatással van a mellek alakjára is. Talán ezért is található a neten jó néhány olyan recept, mely - a forró fürdő előtt vagy után - különféle gyógynövények lehűtött főzetével, illetve a belőlük készített jégkockákkal javasolja a mellek gyengéd masszírozását.
A sokféle mai praktika után talán érdemes elolvasni az alábbi néhány mellnagyobbítási receptet is, így legalább megtudjuk, hogyan „csinálták” a régiek. Az indiai Kaljánamalla, 16. század első éveiben írt könyve, az Anangaranga, avagy a szerelmi játékok istenének színpada* című művében, a hatodik szthala (fejezet) egyik része arról ad néhány tippet, miként tehetők dúsabbá a nők keblei:
„Keverjük össze vádzsigandhát (burgonyféle, sokféle neve közül hívják közönséges földi- és zsidócseresznyének, lampion virágnak), vacsát (orvosi kálmost), kusthát (fekete krepp gyömbért), köményt, leándert, szegfűszeget friss vajjal (ghível) és vízzel. Ezzel a kenőccsel a keblek dússá tehetők.”
A következő tanács pedig így szól:
„Vegyünk kólamaddzsá (ördöggyökér, gyógynövény), leánder és bhudzsanga (kígyó- vagy vasfa, indiai rózsa gesztenye vagy kobra sáfrány) olajos magvát egyenlő mértékben, az ezzel bedörzsölt női mell dússá válik.”
Ezután még három további ötlettel is szolgál:
„Szezámolajban főzött sríparni (kasmírfa, maláj bükkfa) levével megkenve melleit dússá és feszessé teheti a nő.”
„Csípős olajjal együtt főzött gránátalmakenettel kenve keblét az őzszemű, azt mindig igen szép dússá teheti.”
„A jóeszű ember főzzön lassú tűzön kenőcsöt szezámolajból, arka növény (sodoma birs) nedvéből és egyenlő mértékben vett balából (mályvaféle), sjámalából (sötét, sokféle növény neve), vjósából (három csípős fűszer: száraz gyömbér, hosszúbors és feketebors keveréke), mimózából és kétféle gyömbérből. Ezzel bekenve a nők keble gyorsan megnövekszik.” (…) „Ha ezt az olajat egy fiatal lány rizslével megissza - mondja később, akkor a keble dús, feszesen álló lesz, és sohasem válik lelógóssá.”
A 16. században közkedvelt „természetes mágiák” egyike** a puha, lógó mellre, hogy az keményebb, feszesebb legyen, a következőket javasolja:
„Végy tojásfehérjét, éretlen gall-almákat (valószínűleg a tölgyfa-gubacsról lehet szó), tömjént, keverd össze, önts hozzá meleg ecetet, kend fel a mellre, és álljon rajta egy éjszakán át. Ha ez nem elég, ismételd meg az eljárást, míg el nem éred a kívánt eredményt.”
És ha már mágiákról van szó, nem állhatom meg, hogy még egyet idézzek. Ezúttal azonban nem vele történik, hanem maga a mell végzi el a varázslatot:
„Azt mondják, hogy a nőmelle, mindenekelőtt a lányok melle csodálatos rokonságban van a selyemhernyókkal. Mert ha selyemhernyópetéket finom selyemkendőben fiatal lányok mellére kötjük, kikelnek a hernyók.” Ha a korábbi receptek hatástalanok lennének, így legalább a selyemhernyókon segítünk.
* Kaljánamalla: Anangranga avagy a szerelmi játékok istenének színpada (Szanszkrit eredetiből fordította Wojtilla Gyula, Medicina kiadó 1986.)
** Fónagy Iván: A mágia és a titkos tudományok története, Bibliotheca kiadó 1943.