Rosta Erzsébet weboldala


A világhálót böngészve, az egyik hírportálon megakadt a szemem az egyik íráson, mely arról szólt, hogy egy oszakai japán vállalat az emészthetetlen cellulózból, faforgácsból és leopárdkontyvirágból (tooltip: Japánban termesztett, a jamhoz hasonló növény) rostokban gazdag lisztet, az utóbbiból pedig tésztát készít. A glutén- és zsírmentes, igen alacsony szénhidráttartalmú tészta kilogrammonként alig hatvan kalóriát tartalmaz. (Összehasonlításképpen ez 40 gramm makaróni, vagy 16 gramm cérnametélt energiatartalmával egyezik meg.)

A cikket olvasva a dézsavü érzése kerített hatalmába, úgy tűnt, mintha valami hasonlót már régebben olvastam volna. Viszonylag hamar rájöttem, hogy Steiner Gyula írt falisztről a könyvében, mely „Cukrászok és sütők kincsesládája - 300 különféle hadi-sütemény, haditorta és hadikenyér” címmel jelent meg 1942-ben. A különbség annyi, hogy a hadikenyér értelemszerűen nem igényelt leopárdkontyvirágot, és az oszakaiak - fogyni vágyóknak reménységet nyújtó - tésztájával szemben,  igen magas tápértékű* volt. Bár remélhetőleg nem lesz szükség arra, hogy kenyér készítésére használjuk erdeinket, érdekessége miatt az alábbiakban idézem Steiner Gyula írását.

„Fából vaskarika – mondja a közmondás és legalább oly lehetetlenül hangzik a fából kenyér. De ezt máig megoldották már a németek. 1932-ben Bergius Frigyes**, a híres német kémikus, aki már sok érdekes felfedezéssel lepte meg a világot, azt az érdekes hírt hozta nyilvánosságra, hogy sikerült neki fából kenyeret előállítania. A Bergius-rendszer által előállított faliszt azonban nemcsak kenyérsütésre alkalmas, hanem minden tésztaneműhöz is bevált.

Miután most már tagadhatatlan tény, hogy fából zsírt, cukrot és lisztet is lehet előállítani, ebből következik, hogy mindazon országok önellátása – amelyek hatalmas erdőségekkel rendelkeznek – örökidőkre biztosítva van.

Bergius tanár kijelentette, hogy a laboratóriumában évek óta folyó kísérletek bebizonyították, hogy a fa mindazon tápértékkel rendelkezik, amelyek más növényekben megtalálhatók, csak azzal a különbséggel, hogy a fában található tápanyagok eredeti állapotukban fogyasztásra nem alkalmasak, tehát az általa feltalált eljárással kell azokat kémiai úton átalakítani. Megállapította, hogy 1 kg fában lévő tápanyagok megfelelnek 1 kg zabban lévő tápanyagoknak.

Ma, tíz évvel ezen felfedezés után, különösen aktuálissá vált a fából készült lisztnek fogyasztási célokra való gyártása, annál inkább, miután hazánk a visszacsatolások folytán nagyerdőségeket kapott, amelyekben a fa – a nehéz szállítási viszonyok miatt – megrohad. Ha illetékes fórumaink felülvizsgálnák, és gyakorlatilag kipróbálnák a Bergius-féle eljárást, akkor nem volna lehetetlen elképzelés erdőségeink közelében olyan gyárakat felállítani, amelyek a helyszínen alakítanák át a fát fogyasztásra alkalmas lisztté, zsírrá vagy cukorrá.

Távol áll tőlem azt állítani, hogy nagyon vágyódnák a fakenyér fogyasztására, de kivételes időket élünk és sohasem árt felkészülni arra, hogy a tossz termés és a háború által feldúlt vidéken esetleg előálló nagyobb arányú ínségben ezeknek a területeknek a lakosságát a Bergius-féle eljárással előállított anyagokkal megsegítsük.”

[Az idézett írás forrása: Steiner Gyula: Cukrászok és sütők háborús kincsesládája – 300 különféle hadi-sütemény, haditorta és hadikenyér, 1942. Budapest, Tudományos – Szakkönyvkiadó és Könyvterjesztő Vállalat]

* A Bergius által előállított falisztből készült keksz 40% proteint és 60% szénhidrátot tartalmazott.

** Friedrich Karl Rudolf Bergius (1884–1949), Nobel-díjas német vegyész.