Barátnőmmel élénk levelezés során, sok minden más téma mellett, néha olyanokról is szót váltottunk, mint a magyar nyelv vélhető eredete, nyelvjárásai, és közben elmondtunk egymásnak jó néhány érdekességet jövevényszavainkról, amelyek ma már annyira a magyar szókincs részei, gyökeret vertek nyelvünkben, hogy fogalmunk sincs, vagy eszünkbe sem jutna, hogy honnan származhatnak, melyik nyelvcsaládból vettük át őket. Mivel ez az utóbbi téma igencsak felkeltette az érdeklődésemet, elhatároztam, ízelítőül összegyűjtök belőlük egy adagra valót, ám a mennyiségnek korlátot szabtam, mert ha túl sok példával szolgálnék, nem biztos, hogy látogatóim írásom végigolvasnák. Ahogy gyakran mondják, az összeállítás a teljesség igénye nélkül készült.
Az urali nyelvcsaládban és a finnugor nyelvekben fellelhető közös ősi szavak, a hal, háló, ideg, íj, nyíl, tó, úszik. Ősmagyar eredetű szavaink például az író, sajt, túró, vaj, de vannak, akik török eredetűeknek tartják őket.
A honfoglalás után sok szláv jövevényszó rögzült a nyelvünkben, ilyenek az asztal, abrosz, barázda, kalács, kémény, kamra, lóca, parlag, patak, pince, puszta, róna, széna, szalma, tornác, udvar; a mészáros, kalapács, kalapál, kaszál, eszterga, csinál, gabona, bab, dinnye, cseresznye, kakas, galamb, medve, harcsa, kecsege, valamint a donga, melynek későbbi alakja, a duga a nyelvjárásokban ma is él. („Dugába dől a munka, a terv, azaz a készülőben levő munka, vagy a kivitelhez fogott terv megsemmisül, hasztalanná lesz, mint, midőn a hordó dugái bedőlnek.” [Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára])
Délszláv eredetű szavaink a gánica, kukorica, paprika, puliszka, de szláv eredetre utalnak a barát, apát, apáca, szent, malaszt, karácsony és a pünkösd is. A napok nevei szerdától szombatig, valamint a király, ispán, udvarnok, pohárnok, szolga, robot, bajnok, vitéz jövevényneveink ugyancsak szláv eredetűek.
Kereszt szavunk arra utal, hogy őseink először a keleti kereszténységgel találkoztak, akiknél a kereszt neve a Christos névből származott, míg a nyugatinál a crux latin szó tovább fejlődött alakjai (croce, ebből az ószlovén krus, kris) voltak használatosak; ha ezt vette volna át a magyar, ma valószínűleg körös volna a kereszt neve.
Bolgár-szláv a mostoha, a drusza, és a család szó is. Szerb-horvát szláv nyelvből származnak a mesgye, a megye, a rozsda és a ragya szavak. Az erdélyiek törökbúzája valószínűleg a déli szlávoktól nyerte a kukorica nevet, a belőle készülő puliszkát, ők poliskának mondják.
A palacsinta szót a latin placentából eredeztetik, nevét a délszláv lepény szóból vettük át. A pogácsa szó a latin focaica szóból ered, amelyet a balkánon élők a római uralom idején sajátítottak el. A magyarrá vált káposzta szláv szó, ami feltehetően az olasz compostából ered, és ugyanebből lett a kompót szavunk is.
A törökbors elnevezés török származásra utal. Török eredetű szavunk jelentős mennyiségre rúg, Ilyen jövevényszavunk: az alma, arat, árpa, barom, bor, borsó, búza, csikó és az általuk csöfrek-nek hívott csöröge. A felsorolást folytatva, ugyancsak a törököktől származik a dara, a disznó, dolmány, eke, gyapjú, gyöngy, gyümölcs, gyűrű, karó, korsó, sarló, saru, sör, szérű, szőlő, tengely, tömlő szavunk is.
A magyar nyelv szókészletében található, mintegy 200 bolgár-török jövevényszó a bolgár-törökséggel való együttélésből ered. Ide tartózik a földművelésre és állattenyésztésre, általában a gazdálkodásra, valamint a magasabb kulturális és államszervezetre vonatkozó szavak javarésze. A földművelés köréből: eke, búza, árpa, arat, tarló, gyümölcs, borsó, szőlő, bor, seprő, kender, komló; az állattenyésztésből: ökör, borjú, bika, kos, ürü, kecske, disznó, tyúk, sajt, túró, gyeplő, kantár, Más állatnevek: bölény, oroszlán, teve, zerge, ürge, keselyű, turul, túzok, béka, szúnyog. Iparosok nevei, az ács, a kovács és a takács. A magasabb kultúrát jelző szavak: törvény, tanú, tor, barom (eredetileg „vagyon”), báj, bölcs, boszorkány, idő, szám, ok, erő, betű, ír, tenger, szél.
Jellemző hogy a magyar nép külföldi neve: az ungár, hungarus, venger, stb. elnevezés is az onogur bolgár népnévnek a származéka.
Már a Halotti beszédben is több latin szót találunk: paradicsum, arkangyel. A latin eredetű szavak folyamatosan szivárogtak be a magyarba: mint például a tudományos műszók: akadémia, technika, realizmus. A régebbi latin jövevényszók közül sokat kifejezetten magyarnak tartunk: galea-gálya, pugillaris- buggyelláris, virgas-virgács, armarium-almárium, schola-iskola. Latin eredetűek például az adminisztrátor, az agresszió, ampulla, apellál, amputáció, arrogáns, a cirkusz, totalitás szavunk.
Olasz szavunk a marcipán, a torta, a piskótára magyarosított olasz biscotto, a tokány pedig a tocanából. Ugyancsak itáliai szó a briganti és a brokkoli. Az Anjouk korából az olasz kapcsolatok tükröződnek a magyarban: piac (piazza), lándzsa, gavallér, spanyol, bomba, bástya, kártya.
Franciából kölcsönöztük az affér, antilop (görög-francia), artista (latin-francia), blamázs (francia-német) briliáns, brikett, briós, bross, brosúra, büfé, bürokratikus, szatén szavainkat. Mivel III. Béla uralkodása idején számos francia telepes érkezett Magyarországra, elsősorban szőlőtermelők, e telepesek nyelvéből származik többek között a furmint neve, a Tállya helynév, a lakat, a mester, valamint több személynév, mint a Lajos, Olivér, Jolán.
Görög jövevényszavunk az agronómus, akadémia. allergia, analfabéta, atom, baktérium, bazilika. ciklus, cinikus (görög-latin), demagóg, demokrácia. Görög-latin eredetű az aroma.
Tót eredetű szavunk a tarhonya, ami perzsául terchana. Szanszkritból lett arab az alkörmös, a bíborszínű festőanyagot szolgáltató növény. Arabból lett német szó az alkohol. Héber szó az alleluja, a dicsérjétek az urat, valamint a balhé, ami héber-német kifejezés, továbbá a behemót. Indián-spanyol szó az ananász, portugál-angol a bendzsó. Orosz a csasztuska, angol a csekk, a lift és a sztrájk.
A németekkel való érintkezés is számos szóval gazdagította a magyar nyelvet. Német eredetű: a herceg, a gróf, a polgár (purgári), a céh, a kontár, a rajzol (reissen), a zsold, a selejt (schlecht) stb. Ugyancsak a német nyelvből vettük kölcsön, s lettek magyarrá az antiszemita, a bakter, a blokád, a copf, cvikipuszi, cvikker, dáma, föld, határ, kehely, málha, pék, példa, perec, rét, torony, törköly szavaink. Az alligátor spanyolból lett német, a centrifuga pedig latinból rögzült a német nyelvben. A zsemle német szó, a kifli és a perec német-római ősforrásból ered. Az élesztő régi neve, a cők, bajor eredetű, a Zeug-ból származott.
Iráni illetve oszét eredetűek az asszony, (a halotti beszédben még achsin: vagyis úrnő), a gazdag, a híd, a kard, a méreg, a tölgy, az üveg stb. szavaink. Viszont az oszétok átvették a zöld és a részeg szavunkat. Indiai eredetű szavak a bungaló, dzsungel, kheki, mufti, pizsama, puncs, sampon, sál, szandál, tea, veranda.
És a felsorolást még sokáig lehetne folytatni…
[Forrás: Az Ezeréves Magyarország, Pesti Hírlap Rt. kiadása, Budapest, 1939.]
Kommentek
archivált tartalomRosta Erzsébet #2
Mivel az írásom forrása a II. Világháború kitörése előtt jelent meg, a felsorolt megállapítások közül természetesen számos vitatható, illetőleg nem bizonyítható. De ez - lévén a nyelvészet nem matematikai egzaktságú tudomány - a mai származáselméletek, nyelvi tanulmányok esetében sem zárható ki.
2014-09-08 09:22:44aki #1
Sok a hiba a palacsinta és a placenta azonossaga pl igaz, csak viszont a magyar nyelvre jellemző, hogy szogyokoket megfordít, pl szocske,ami eredeileg szökcse, így lett a lap megfordítva pal, mint a palatabla eseten is,,,,,, palast, stb, alapjaban ami lapos az. Lap át, lép ény, lepedő, ellep, ,,,, a kemeny angolul is meg olaszul is így van, miért pont a szláv nyelvekből vettük volna át,,,,,, és folytat 6nám ,,,,,
2014-09-07 19:41:00