Rosta Erzsébet weboldala


Részletek a Csalo! Csalo! című könyvünkből

Eram kert - SirázA forradalom győzelme után a vallási fanatikusok hevesen követelték, hogy min­den nő számára tegyék ismét kötelezővé az iszlám viseletet. A kormány azon­ban nem volt ilyen mohó, az öltözködési előírásokat csak fokozatosan kívánta rá­kény­szeríteni a társadalomra. Először csak az iskolás lányok és az állami alkal­ma­zottak számára tették kötelezővé. Ezt követően a boltok és az áruházak tulaj­do­nosainak írták elő, hogy ne szolgálják ki azokat a hölgyeket, akik megsértik az isz­lám öltözködés szabályait, majd a hedzsab nélküli - a vallási előírásoktól eltérő öl­tözetben történő - nyilvános megjelenést tiltották meg. Egyidejűleg kiterjedt pro­pa­gandát folytattak a hedzsab érdekében, ugyanis ez meggátolja, hogy a nőket sze­xuális tárgynak vagy árunak tekintsék. Az iszlám előírja az asszonyoknak, hogy bájaikat otthonra tartogassák, arcukat, testüket csak férjeik láthatják.

A nálunk ismert sátor jelentésű csador viselése ma már csak inkább vidéken jel­lem­ző, a teheráni nők modern fazonú, válltöméses, bokáig érő, hosszú, sötét: fekete, pa­lackzöld, mélylila, gesztenyebarna színű kabátot hordanak, hajukat kendővel fe­dik be. E viseletben számunkra bizarrnak tűnik a napszemüveg, a kilátszó far­mer, vagy a sportcipők látványa. Ruházatukkal jól harmonizál viszont szépívűre hú­zott szemük, s a kendő alól kikandikáló koromfekete hajuk. Iránt leginkább ezek­hez a perzsa nőkhöz tudjuk hasonlítani, akik épp azért nagyon izgatóak, ti­tok­zatosak, mert keveset mutatnak magukból. A látottak alapján különösen szépek lehetnek, hisz még ezt a mindent eltakaró bő ruhát is, amit kilenc éves koruktól, azaz ima éretté válásuk idejétől a vallásuk kényszerít rá­juk, nőiesen tudják viselni. Arra, hogy nemcsak mi látjuk így, bizonyítékul Kho­­meini szavait idézzük: "A csador igazán csak a fiatal és formás nőknek áll jól."

Shah Cherag udvara - SirázIránban az arab országokhoz hasonlóan többnejűség van, de az egynél több asszony csak a jómódúak, valamint a mullahok kiváltsága. A többnejűség jogával nem sokan élnek, mert az iszlám szabályai nagyon szigorúak, kötelező eltartani a fe­leségeket, ez pedig nagyon költséges, sok pénzt emészt fel. A férfiak szégyennek tar­tják, ha feleségük állást vállal, mert ez azt jelenti, hogy nem képesek gon­dos­kod­ni családjukról, ha egy nő dolgozik, az itt nem a szabadság jele, hanem arra utal, hogy a férje elhanyagolja. Az iráni nőknek első a család, a férj, a gye­rek­ne­ve­lés, csak azután következhet az egyéni érvényesülés. Ter­mészetesen ez nem zárja ki a karriert, az előrejutást, csak elég valószínűtlenné te­szi. Ritkán kerülnek nők vezető pozícióba, általában hivatalokban, iskolákban, bí­róságokon dolgoznak, bíráskodniuk azonban nem szabad, mert az iszlám csak a fér­fi bírókat ismeri el. Jellemző női foglalkozás: a nörsz, titkárnő, tanítónő. Azo­nos nemű iskolákban csak azonos neműek - fiú iskolákban csak férfiak, leány is­ko­lákban csak nők - taníthatnak. Új színfolt a perzsa nők életében a nőnap, ugyanis a forradalom, a próféta lányának, Fatimának születésnapját a nők nap­já­vá nyilvánította.

Mivel a házasság előtt nagy nehézségbe ütközik a férfiak és a nők ismerkedése, be­vezették a próbaházasságot. Az ilyen próbaházasság legkevesebb száz napig tart­hat, ezalatt a férfinak gondoskodnia kell asszonyáról, s az esetleg szü­lető gyerekéről. A már hivatalos házasság esetében az iszlám nem engedi meg, hogy egy fiatal feleség miatt a férj az idősebbet elhanyagolja. Korábban az újabb fe­le­ség az első asszony engedélyéhez volt kötve, az iszlám forradalom győzelme óta erre már nincs szükség. Régebben a nő is kezdeményezhette a válást, ma­nap­ság ez elképzelhetetlen.

Teheránig nem találkoztunk női gépjárművezetővel, már azt hittük, hogy itt is ti­los, mint Szaúd-Arábiában, azonban a fővárosba érve egy csapásra megváltozott a helyzet, mert csaknem minden huszadik jármű volánja mögött nő ült, ami te­kin­télyes szám, ugyanis ebben a óriási metropoliszban állítólag több mint 3 millió sze­mélygépkocsi jár az utakon. Személyes tapasztalatom, hogy egyedül a női veze­tők segítségére számíthatok, csak ők szánnak meg, ha elvétem az irányt. Szimpá­ti­ájuk, kedves mosolyuk az egész országon végigkísért.

Mama gyermekeivel - TeheránA barátságosság tekintetében a nők után sorrendben a perzsa gyerekek következnek, akik autónkat meg­­pillantván, olykor hosszú kilométereken át képesek integetni a hátsó ablakon ke­resztül. Nagy örömet szerzünk nekik, ha egy-egy parkolóban megkínáljuk őket va­lamivel. Jószívűek, mert a tőlünk kapott gumicukrot, rágógumit azonnal meg­oszt­­ják testvéreikkel, szüleikkel. Az országban feltűnően sok a gyerek, a nép­sza­po­rulat évente 3%. A populáció mintegy 46%-a 14 év alatti, 57 százaléka ke­ve­sebb mint 20 éves, s a lakosságnak mindössze 5%-a idősebb 60 évesnél. Mindeb­ből következik, hogy Irán népessége egyike a legfiatalabbaknak a világon, követ­ke­zésképpen a társadalom tele ifjonti energiával. Hétéves kortól az elemi iskola be­fejezéséig ingyenes és kötelező az oktatás, a tizenhat éves korukat betöltött ka­ma­szoknak katonai szolgálatra kell bevonulniuk.

A perzsa férfiakat George Rawlinson a múlt század végén a következő módon jel­lemezte: "Magas termetűek, arányos arcúak, szimpatikus külsejűek, előke­lőség­ben és méltóságban a görögökre hasonlítanak." Ugyanakkor őseikről 360-ban Ammianus Marcellinus így vélekedett: "(…) majd mind vékony alkatúak, napbar­ní­tott bőrűek vagy sápadtabbak, indulatos tekintetűek, kecskeszeműek, szem­öl­dö­kük félkör alakú és összenőtt, szakálluk szép, hajuk hosszú (...) ügyesen mozog­nak.” Mi többnyire jó felépítésű, napbarnított arcú, dús hajú, borostás arcú, bajuszos vagy sza­kállas férfiakkal találkoztunk. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy mind­egyi­kük elnyerte a tetszésünket, néhányuk bizony elég szúrós tekintetű, morc pofa, akivel nem szeretnénk ujjat húzni, és nem szívesen találkoznánk a sö­tét­ben.