Írásommal nem célom arról győzködni a dohányosokat, hogy a nikotin erős méreg, és a cigaretta füstjében található egyéb káros anyagok milyen sokféle testi probléma okozói, és arról sem kívánok írni, hogy a dohányzás érszűkítő hatása miként okozhat szívtáji és végtag-fájdalmakat, miért fokozza a keringési problémákat, és a különféle tüdő megbetegedések kockázatát. Erről bőven található olvasnivaló az interneten. E helyett inkább a saját, személyes tapasztalataimról számolok be.
Viszonylag korán, már kamaszlányként rászoktam a dohányzásra, pedig tudtam, hogy tilos, de jó volt néha titokban elszívni egy-egy cigarettát, mert ettől felnőttnek éreztem magam. Az első cigit nagyon megszenvedtem, nemcsak a nyálam folyt, de annyira megköhögtetett, hogy egyfolytában öklendeztem. Ettől függetlenül be akartam bizonyítani a lakásukon az igazgató két gyerekének, hogy én már dohányoztam. Pedig ez lódítás volt, csak nagyzoltam. Múltak az évek, és később egyre többször gyújtottam rá, még a kirándulásokon is dohányoztunk a férjemmel, csak az emelkedőkön tartottunk hosszabb szüneteket. Aztán jöttek a figyelmeztető jelzések. Mielőtt első indiai utunkra elindultunk volna, hindi nyelvtanfolyamra jártunk, s az emelet lépcsőin a tanteremig való feljutásig éreztem, egyre jobban nehezemre esik az előrehaladás, olykor már az út felénél begörcsölt a vádlim, és kapkodtam a levegőért. Ráadásul a rádióriportok vágása után, a szövegeim visszahallgatásakor nem akartam hinni a fülemnek, rossz volt hallanom, miként sípol a tüdőm, hörgéseim mellékzöngéi teljesen elnyomták a kérdés-feleletet. Mindezen igencsak elszörnyülködtem.
Férjemmel végül elhatároztuk, mindketten lemondunk a dohányzásról, Attila – miután az utolsó dobozt láncdohányosként szívta el – viszonylag könnyen mondott végleges nemet, én viszont nehezen szoktam le. Azzal ámítottam magam, még várhatok, mert a füsttől nem könnyezek, s arcom színe sem változott meg, bőröm változatlanul rózsaszín, nem szürkült el. Mivel kedveltem a leveles főzelékeket, valamint a krumplit, paradicsomot, paprikát, de nem kevésbé a citrusféléket és bogyós gyümölcsöket sem, ezért gondoltam, nem lehet C-vitamin hiányom. (Azzal ugyanis tisztában voltam, hogy a cigaretta tönkreteszi a C-vitamint, ezzel összefüggésben pedig gátolja a vas felszívódását.)
Ettől függetlenül azért én is eltökéltem, tényleg leszokom a cigarettáról. Megtapasztaltam, hogy a leszokás nem kis teljesítmény, a nikotin hiánya, a rágyújtási rituálé elmaradása megkínzott. Szégyelltem ezt a férjem előtt, mert neki sikerült felhagyni a cigizéssel, és rólam is ezt hitte, pedig én csak csökkentettem az adagom, illetve próbálkoztam vele. Emlékszem, annyira kívántam a cigarettát, hogy amikor az egyik nyári hajnali locsolás közben meghallottam az utca felől valaki krákogását, azonnal megfordult az eszemben, kimegyek hozzá, hogy kérjek tőle egy slukkot. A szomszédom tudta ezt, mert ha kiállt a kapuba cigarettázni, amint meglátott intett, gyere, adok egy szippantást. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek a Rádió Pagodájában sem, és a kávé mellé, lelkifurdalással ugyan, de kivettem a pulton pohárban tartott cigaretták közül egyet, amit élvezettel szívtam el.
Végezetül azért – néhány hónap küzdelem után – mégis sikerült abbahagynom a dohányzást, pedig nem használtam különböző pirulákat, tablettákat. Büszke voltam sikeres tettemre. Azóta, már elfelejtettem milyen is volt a dohányzás, a füst szaga, s azt sem tudom már, milyen volt a reggeli szájszagom. Azóta egyre jobban veszem a levegőt, s a lépcsőzésnél nem érzek fájdalmat egyik vádlimban sem.
