A+ A A-

Híres szakállas asszonyok

  • Közzétéve itt: További érdekes írások

 

Bevallom, már régóta nem érdekelnek az Eurovíziós Dalfesztiválok. A 2014-es fesztivál győzteséről, a szakállas osztrák nőről (vagy férfiról) is csak másnap, a net híreiből értesültem. De itt csak azért, mert az internet egyből tele lett a polgárpukkasztó győztes képeivel, sőt egyes közszereplők politikai kérdést csináltak az eseményből. A versengésben első helyen végzett személy furcsa kinézete megosztotta az embereket, és bizony én sem voltam kivétel, a látványa engem is meghökkentett. Míg az egyik tábor mindenféle sértő, durva kifejezésekkel illette a szakállas győztest, a megértőbbek nem találtak semmi kivetnivalót, vicceset az énekes megjelenésében, egyáltalán nem nyilatkoztak róla elítélően. Az én véleményem egyik táborhoz sem húzott, sem elítélő, sem elnéző nem voltam. Általában kerülőm a szélsőségeket. Magamban azzal zártam le a témát, hogy nincs ezzel, s ha kevesen is, de vannak szakállas nők, legfeljebb nem mindegyikük kerül az érdeklődés fókuszába. Tény, hogy a szép arcú, hosszú hajú, szakállas, bajuszos Conchita Wurst nevű hölgy fiúnak született, ám a dalát azóta sem hallgattam meg, mert egyszerűen sem a hangja, sem az előadott száma nem érdekel. Viszont nem szórok rá jelzőket, a róla szóló híreket pedig nem nyitom ki.

Hatsetszup mészkőszobraAz viszont rögtön az eszembe jutott, hogy olvastam a Kr.e. a 15. század elején élt szakállas egyiptomi királynőről. I. Thotmesz fáraó leánya, Hatsepszut (más néven Hatsopszitu), egyiptomi szokás szerint II. Thotmeszhez ment nőül, annak halála után pedig III. Thotmesznek lett a neje. Ez utóbbi helyett viszont már ő kormányzott, idővel pedig teljesen kiszorította a hatalomból. Hogy alattvalói elfogadják királyként, férfiként igyekezett megjelenni a nyilvánosság előtt, amikor fáraóvá koronáztatta magát, magára öltötte a fáraó jelvényeket, köztük a szögletesre nyírt álszakállt, amelyet kizárólag a fáraók hordhattak. Egyiptomban ugyanis - mint isteni szimbólum - a szakáll az uralkodás jelvénye volt. Miként a sendit (más néven lapszoknya) is, melyet a törzsük köré tekerve viseltek.

Persze valódi szakállt viselő asszonyok is léteztek a történelemben. Annak ellenére, hogy az ókori görög-római legenda szerint Zeusz (Jupiter) azért nem ajándékozta meg az asszonyokat szakállal, mert attól tartott, hogy ezáltal magukhoz vonzanák az imádatot, ami egyedül csak az isteneket illeti meg. Egy későbbi - kevésbé lovagias - szaktekintély szerint a nők természet adta szakálltalanságának az volt az oka, hogy képtelenek annyi ideig nyugton maradni, amennyi a borotválkozás befejezéséhez szükséges.

Ettől függetlenül, az embereket régebben is irritálta, ha egy nőnek szakálla volt. Ezt valamilyen rendellenességnek tekintették, és nem nézték jó szemmel. Hippokratész is foglalkozhatott a kérdéssel, ugyanis az időszámítás előtti 4. században keletkezett Epidémiák hatodik könyvében, a kóresetek leírásai között Pütheasz feleségének, az Abderából származó Phathousa-nak a története olvasható.

Josephine ClofulliaA leírás szerint, amikor a férje - hosszú, felfedező útra indulva - elhagyta őt, leállt a menzesze, szakállt és dús testszőrzetet növesztett, a hangja pedig mélyebb lett. Az ókori görögök ezt úgy interpretálták, hogy a menstruációs vére vált szőrré. Ugyanis mielőtt a férje eltávozott, nagyon termékeny volt. Az asszonyok vérének az egyik funkciója - legalábbis az akkoriban elterjedt felfogás szerint - az volt, hogy tápanyagot biztosítson a magzat fejlődéséhez, növekedéséhez. A szexuális közösülésről pedig azt vélték, hogy az feladata, hogy nyitva tartsa a nő testét, körbehajtsa benne a vért, hogy azután havonta egyszer elhagyhassa azt. Férj nélkül a hűséges Phaethousa normális módon - menstruáció vagy terhesség révén - nem tudott megszabadulni a fölösleges vérétől.

Több mint kétezer évvel később, XII. Károly svéd király egyik gránátosáról - akit a svéd-orosz háborúban az oroszok 1724-ben elfogtak és tömlöcbe vetettek - kiderült, hogy másfél láb hosszúságú szakálla ellenére, valójában a női nemhez tartozott. Az oroszok annyira meglepődtek ezen, hogy foglyukat Nagy Péter cárnak is bemutatták.

Meglehetősen férfias megjelenése volt Margitnak, Párma hercegnéjének is, aki - miután II. Fülöp uralkodása alatt Németalföld régense lett - tekintélyt parancsoló hosszú bajuszt viselt az orra alatt. (Ha akarja, valószínűleg szakállt is növeszthetett volna.)

A 19. századi Afrika utazók Etiópiából visszatérve egy olyan rasszról számoltak be, melyben az asszonyok az arcuk szőrzetét tekintve egyáltalán nem különböztek a férfiaktól, ezt azonban később nem igazolták a tények.

Julia PastranaSamuel R. Wells a New Physiognomy or Signs of Character as manifested Through Temperament and External Forms and Especially in the Human Face Divine című, 1876-ban publikált könyvében Madame Josephine Clofulia-ra emlékezteti az olvasóit, akit 1853-ban Barnum híres „Amerikai Múzeumában” tettek közszemlére. A képen (jobbra fent) látható korabeli fametszet a bizonyítéka a hölgy szakállának. E figyelemre méltó asszony frenológiai vizsgálatára is sor került, és az elemzés eredményét az American Phrenological Journal 1853. augusztusi száma közölte. A tanulmány utolsó bekezdése szerint - melyet Wells a könyvében szó szerint idéz - szakállának kifejlődése férfias szervezetének tulajdonítható, amit anyai nagyapjától örökölt, akihez nemcsak személyében, hanem mentalitásában is sokban hasonlított.

A történelem leghíresebb szakállas asszonya azonban minden bizonnyal Julia Pastrana volt. A 19. században vándorcirkusszal lépett fel, olyan ruhákban táncolt és énekelt, melyek megmutatták a közönségnek szőrös karjait és combjait. 1857-ben a The Lancet Pastrana szőrös megjelenését pekuliaritásként (különlegességként) írta le, azonban a modern orvostudomány később feltárta, hogy valójában egy meglehetősen ritka veleszületett rendellenességben (congenital generalized hypertrichosis terminalis (CGHT)) szenvedett, melyet egyesek farkasember-szindrómának neveznek. A kínai tudósok mostanában fedezték fel a betegség genetikai hátterét.

 

További olvasnivaló

Dombok, delták, apexek, trirádiuszok

A palmisztria újabb kori kutatói a 19. század végétől kezdődően fordították figyelmüket a tenyér bőrbarázdáinak tanulmányozására. Comte de Saint-Germain a századforduló előtt adta közre a disztális dombok és a tenyér-apexek...

Folytatás...

Aggódom a kisfiam kezei miatt, történhet…

Bár - ha csak genetikai rendellenességeket nem mutatnak - nem szoktam gyermek kezeket elemezni, ugyanis a pubertás végéig (sőt gyakran a felnőtté válásig) a kezek morfológiai jellemzői, vonalformációi - a...

Folytatás...

A szeplők

A szeplőn - tudományos nevén ephelisen - a hámréteg festékének megszaporodásából származó, mákszemnyi-lencsényi apró barnás foltokat értjük. Leggyakrabban a fehér bőrű, vörös vagy vörösesszőke hajú embereken tűnnek fel. A hajlamot...

Folytatás...

Farsang

A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Mivel a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtöt valamikor szigorúan betartották, ennek ellensúlyázására alakulhatott ki a böjt előtti nagy evések, ivások, lakomák, mulatozások szokása, a farsang...

Folytatás...

Szemhéj

A szemhéj elsődleges feladata a szem védelmezése a mechanikai sérülésektől. A szemhéjak villámgyors záródása, a pislogás, nemcsak tisztítja a szem felületét, hanem a könnyet szétterítve nedvesíti is, így megakadályozza...

Folytatás...

Kovalam-parti sakkparti

Szobánk a Sea Rock hotelben táncteremhez hasonlóan tágas, óriási ablaktáblája teljes szépségében tárja fel előttünk a végeláthatatlan tengert. A pazarló helykihasználású, értelmetlen beosztású fürdő több mint tíz méter hosszú...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?