Rosta Erzsébet weboldala

 

A fiatalemberre várvaA fiatalasszonyt várvaValószínűleg valamit elronthattak a - múlt század 30-as éveiben készült - képes levelezőlapokon látható fiatalok, mert minden jel arra utal, hogy a találka végül nem jött össze. Mivel az időpont eléggé jól meghatározható, és a képek tanúsága szerint mégis mindketten várakoznak, feltehetően az előre megbeszélt légyott helyszínével lehet a probléma. Ám erre egyikük sem gondolhatott.

A szituációt, melybe a fiatalok kerültek, randevú dilemma (vagy probléma) néven ismeri a matematika. Életszerű megfogalmazásban ez úgy szól, hogy két fiatal találkát beszél meg egy parkban, melyben egyikük sem járt azelőtt. Miután más irányból külön-külön megérkeznek, meglepetéssel tapasztalják, hogy a park jóval nagyobb, mint azt gondolták, így természetes, hogy a szemükkel nem találják egymást.

Az adott helyzetben mindkét személynek kétféle stratégiája lehet: az egyik, hogy az adott várakozik; a másik pedig az, hogy elindul, és megpróbálja megkeresni a társát. Ha mindketten az első stratégiát, vagyis a várakozást választják, nyilvánvalóan sohasem fognak találkozni. Ha az egyikük várakozik, a másik a keresésére indul - a park nagyságától függően - előbb-utóbb biztosan találkoznak. (Persze csak akkor, ha helyben maradónak van elég türelme megvárni a másikat.) Ha pedig mindketten elindulnak, attól függően, hogy merre veszik az útjukat, vagy találkoznak, vagy nem, azaz a sikerre nincs semmi garancia. A kérdés az, hogy létezik-e a fiatalok számára olyan stratégia, mellyel maximalizálhatják a találkozás esélyét. A matematikusok megoldották ezt a problémát, de csak az 1970-es években…