Charles Pierre Baudelaire (1821-1867) francia költő, esszéíró, kritikus, a világirodalom egyik jelentős alakja. Tébolyodott és túlfeszített idegzetű emberek családjából származott. Meghasonlott lelkű, öreg apja zilált idegzetű gyermeke volt. Fiatal anyja korán özvegyen maradt, de hamarosan ismét férjhez ment. A szeretetében csalódott fiú gyűlölte mostohaapját katonás szigora miatt.
Ifjú korától fogva nem volt ép elméjű. Szerelmi viszonyt kezdett rút, visszatetsző alakokkal, néger nőkkel, törpékkel, óriási nőkkel. Egy szépasszonnyal kapcsolatban az volt a kívánsága, hogy szeretné őt kezein felakasztva látni és így lábait csókolgatni. A mezítelen lábakért való felhevülése, amelyet egy izzó versében is kifejezte, számára egyenértékű volt a nemi élvezettel. A nőket állatoknak nevezte, akiket szerinte el kellene zárni, verni és jól táplálni. Huszonhárom évesen dorbézoló és tékozló életmódja miatt gondnokság alá helyezték. Önérzete sérült. Futó kalandjai miatt vérbaja lett, ez is felőrölte ingatag szervezetét, szadisztikus hajlamokkal terhelt emberként, paralitikus elmebajban halt meg.
„Azt hiszem, hogy életem kezdettől fogva kárhozott volt, mindörökre az is marad”
írta egyik levelében édesanyjának.
Hányatott élete, tépázott idegzete, szenvedélyei, tükröződnek költeményeiben. Világhírű kötetének „A romlás virágai”, már arra utal, hogy a költő tudatában volt azzal, írásai nem mérhetők szokott erkölcsi mértékkel. „A romlás virágai” megjelenésekor elítélte a bíróság. Az idők során azonban, költészetei megtisztultak, egyéb köteteinek, valamint prózai írásainak nagy hatással voltak a következő nemzedék költőire. Hatott Ady Endrére is, de ezt túlbecsülik. Magyarra neves költőink fordították verseit, például Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Tóth árpád.