Autóvezetők

Cikkemet különböző közlekedési történetek ecsetelésével is kezdhetném, számtalan példát felhozhatnék, ám mégsem teszem, mert minden közlekedő tarsolyában bőven található átélt, megtörtént, majdnem bekövetkezett, vagy hallomásból ismert eseményről szóló sztori, s ha én is beállnék a sorba, és mesélésbe fognék, csak sokára érnék a végére, hisz még egy nyúlfarknyi úton is számos - ilyen, vagy olyan, hol pozitív, hol negatív - benyomás, impulzus éri az embert.

Mielőtt azonban az érdeklődőkkel megosztanám a különböző autóvezetőkről szóló tapasztalataimat, témaválasztásomra némi magyarázattal kívánok szolgálni. Ugyanis joggal kérdezhetik, honnan veszi a bátorságot, milyen alapon avatkozik, ártja bele magát a közlekedés kérdéseibe ez a nő, hisz a járművezetéshez legalább annyian értenek, mint a focihoz, vagy az orvosláshoz, bármilyen közlekedési szituációról is legyen szó, szinte mindenki azonnal kész a válaszadással, a megoldással. Ráadásul épp egy no, aki az ügyességükre büszke férfiak terepének számító területre merészkedik.

Való igaz, én is csak egy vagyok a sofőrök közt, egy a női vezetők sorából, ám nemcsak közlekedési képzettségem van, de több évtizedes vezetési tapasztalattal is rendelkezem, sokáig foglalkoztam e területtel, számos újságban írtam közlekedési témájú cikkeket, és a rádió délutáni közlekedési műsorában is többször segédkeztem.

Jogosítványom megszerzése óta nem okoztam balesetet, mindössze három idegenhibás koccanást kellett elviselnem. Mindegyik esetben mások hajtottak az autómnak, egyszer szemből érkező, egy másik alkalommal pedig egy hirtelen tolató autóvezető törte össze kocsim elejét. A legizgalmasabb a harmadik eset volt, mely Pakisztánban történt. Hiába éreztem előre a veszélyt, s húzódtam le egy előzésben lévő, száguldva szembejövő autóbusz elől a baloldali útpadkára (Pakisztánban baloldali közlekedés van!), az ütközést nem tudtam elkerülni, a nagy sebességgel érkező járgány valósággal lesmirglizte a már álló kocsink jobb oldalát. Szerencsénkre az autó nyitott ablakán berepülő visszapillantó tükör üvegszilánkjai csak apróbb sérüléseket okoztak - azon kívül, hogy a férjem és én véresek lettünk - komolyabb baj nem ért bennünket. Rendőrök is csak mindössze kétszer büntettek meg, bár többször próbálkoztak, de aki tisztában van a közlekedési szabályokkal (és be is tartja azokat), azzal a rend őrei nem nagyon boldogulnak.

Portugália és a skandináv államok kivételével Európa valamennyi országát bejártam autóval, nem egy helyen többször is megfordultam, sőt néhányszor Ázsiába is sikerült eljutnom. Férjemmel háromszor léptük át Irán határát, egyszer pedig Indiába is eljutottunk. Ez utóbbi, számos kalandban bővelkedő, mintegy 25 000 km-es utunkról számolunk be a Csalo! Csalo! című könyvünkben. Ha csak ezt az egyetlen utamat említeném, női vezetőként, már akkor is megérdemelnék egy kalapemelést. Az, hogy végigvezettem ezt a távot, azonban nemcsak az én érdemem, hanem férjemé is, aki remekül ért a navigáláshoz. Egyébként neki is van jogosítványa, sőt tőlem tanult meg vezetni. A sikeres elméleti (KRESZ) vizsga után, a vezetésből is kiválóan megfelelt, sőt a gyakorlati vizsga után, az egyik legszigorúbb vizsgabiztos külön gratulált a tanítványomhoz. Egy ideig vezetett, ám egy alkalommal a csúszós úton, párhuzamos közlekedésnél, egy hirtelen sávot változtató nő miatt összetörte az autó elejét, azóta megmakacsolta magát, és nem ül a volán mögé. Jogosítványa azonban mai napig érvényes, ám bevallom, szívesebben vezetek helyette, mert túlságosan merész, sőt vakmerő vezetőnek tartom.

Vezettem irtózatosan rossz időjárási viszonyok között, hetekig zuhogó monszun esőben, jeges, deres pályákon, Iránban a nagy forróságban szélmalomharcot folytattam a föld felszínén kialakuló láthatatlan termikekkel, volt részem vezetni óriási forgalomban, olyan országokban kellett helytállnom, melyekben teljesen más a közlekedési értékrend, a vezetők temperamentuma. Állandóan alkalmazkodnom kellett hozzájuk, kifigyelni szokásaikat, felismerni berögződött, ismétlődő hülyeségeiket, vétségeiket, el kellett sajátítanom közlekedési szabályaikat, s kivédenem a balesetveszélyes szituációkat. Ily szokatlan körülmények között, folytonos készenléti állapotban kellett vigyáznom magunkra és másokra. Ráadásul a megszokott jobb oldali vezetés mellett, meg kellett tapasztalnom a balra tartsot is, hisz Angliában, valamint - volt koronagyarmata utódállamaiban - Pakisztánban és Indiában mind a mai napig baloldali közlekedés van. Különösen ez utóbbi helyeken vettem hasznát páromnak, aki hihetetlenül ügyesen közölte a követendő irányt. Ha én lettem volna a navigátor, valószínűleg minden útkereszteződésnél eltévedtünk volna.

Eredetileg arra gondoltam, mellékelek egy közlekedési tesztet, hogy az érdeklődők maguk fejtsék meg, milyen vezetőnek tekinthetik magukat. Végül mégis jobbnak láttam, ha nemcsak a kérdések megválaszolói jutnak információkhoz, ezért a következőkben teljesen száraz stílusban összegezem, milyen személyiségjegyekkel, tulajdonságokkal rendelkezhetnek a jó vezetők, milyenek jellemzőek a veszélyes vezetőkre, és milyen adottságokkal, jellemvonásokkal megáldottak az átlagvezetők. Az olyan közlekedést befolyásoló tényezőkkel, mint az út-, a látási- és a forgalmi viszonyok, most nem foglalkozok. Még érintőlegesen sem írok az időjárási frontok, a hőmérséklet, a szél hatásairól, a jól- vagy rosszul elhelyezett közlekedési táblákról, sem a járművek műszaki adottságairól, nem ecsetelem a járművezetők egészségi állapotát, kipihentségét, és kihagyom az alkohol és a drogok stb. káros hatásait is, pedig valamennyi felsorolt tényező többé-kevésbé befolyásolhatja a vezetőket. Közlekedésről minden részletre kimerítően írni szinte elképzelhetetlennek tűnő nehéz feladat, nem is kísérelem meg.

„Ki mint él, úgy vezet.” - mondják sokan, és - bár megoszlanak a vélemények erről a megállapításról (ezért kérdőjelet is tehettem volna a mondat végére) - annyiban ez a bölcs mondás feltétlenül igaz, hogy az életvitele sokat elárul az ember közlekedési kultúrájáról. Többféle közlekedési felmérés kimutatta, hogy az antiszociális, a társadalmi együttélés szabályait megsértő egyének a közlekedési szabályok megszegésére is hajlamosak. Ezek az emberek képesek magukat adósságba verni, tartozásukról azonban gyakran elfelejtkeznek, ígéreteiket nem tartják be, nem okoz számukra lelkiismeret furdalást az igazolatlan hiányzás a munkahelyükről, vagy onnan, ahová meghívást kaptak, és a párkapcsolataikban is hasonlóan megbízhatatlanok. Akik a mindennapokban így viselkednek, a közlekedésük során sem tudnak mások lenni. A közösségbe beilleszkedő, törvénytisztelő emberek, közlekedőként is ilyenek maradnak, partnereikkel együtt érzők, együttműködők, önzetlenek lesznek. Sajnos ez a pozitív szociális attitűd sem zárja ki a baleset lehetőségét, megtörténtét, mert vezetés közben elég egy pillanatnyi kihagyás, egy rosszul értékelt szituáció, helytelenül felfogott információ vagy észlelés, egy rossz döntés, apró figyelmetlenség, másra való figyelés, és megtörténhet a baj.


Jó vezetők

A jó vezetők jellemző tulajdonságait nem nehéz összefoglalni, ugyanis a biztonságra törekvő autóvezetőkre - még ha olykor tudatosan megszegik a közlekedési előírásokat (például kissé gyorsabban mennek) - jellemző, hogy figyelnek és reagálnak a jelzőlámpa tilos jelzésére, a rendőr megállásra feltartott karjára. Betartják a „jobbra hajts és a jobb kéz szabályát”, az előzési tilalmat, a sebességkorlátozást, tisztelik a gyalogosok és az előnyt élvező autósok elsőbbségét, a kötelező megállást jelző stop táblát, valamennyi tiltó táblát, a záróvonalat. Számukra tabut jelentenek a járművek elől elzárt területek, nem állnak közvetlenül az utcasarokra, mert ezzel korlátozzák a többi közlekedő kilátását, számítanak az iskolából kitóduló gyerekre, vagy gyerekekre, belátják, hogy nem egyedül övék a pálya, másokkal kell osztozkodni rajta.

Fontos szempont, hogy kerülik a kockázatos vezetési manővereket, kevés hibát vétenek, megfelelően tudnak alkalmazkodni és viselkedni, nem tartják magukat szuper vezetőnek, de magabiztosak, nem önzők, nem magamutogatók, nem durvák és nem udvariatlanok. Persze amíg a negatív tulajdonságokkal és kockázatos vezetési stílussal közlekedők nem okoznak balesetet, addig sajnos ők is jó vezetőknek számítanak!

A gépkocsivezetők személyiségével kapcsolatban a szakértők megállapították, hogy a normálisan jó vagy átlagos vezetők együttműködésre készek, figyelmesek, jóindulatúak, megbízhatók, becsületesek, kitartók, lelkiismeretesek, felelősségérzetük van, érzelmileg kiegyensúlyozottak, derűsek, higgadtak, figyelmesek, élénk értelműek, óvatosak és mindig biztonságra törekvők.


Kiváló vezetők

E körbe azok tartoznak, akik viszonylag ritkán hibáznak, nem okoznak, és nem szenvednek balesetet, sőt a majdnem baleseteik száma is elenyésző. A jó vezetőkhöz hasonlóan, olykor a kiváló vezetők is vétenek a szabályok ellen, ezek a vétkek azonban szándékosak, hisz tudatában vannak szabályszegésüknek, de képesek fontossági sorrendet tartani, megfelelően súlyozni, hol és mikor vétkezhetnek egy kicsit. Ettől függetlenül igyekeznek mindig a forgalom szerint cselekedni, a fontos szabályokat betartani, képesek előre látni bizonyos szituációk kialakulását, magabiztosan kivédik a veszélyes helyzeteket, készségesek, udvariasak, derűsek, jóindulatúak, megértőek, engedékenyek, segítőkészek, érzelmileg kiegyensúlyozottak, realisták és - ami talán a legfontosabb - tudnak partnereik fejével gondolkodni.


Veszélyes vagy rossz vezetők

Azok, akik a szabályokat gyakorta tudatosan és kritikátlanul megszegik, de többnyire még a szabályokkal sincsenek tisztában, vagy egyáltalán nem tudják alkalmazni azokat. Gyorshajtásuk, állandósult beteges előzési kényszerük nyerészkedő előrejutásukból, versenyszellemükből ered.Gyakorta törik össze kocsijukat, sokszor okoznak veszélyes szituációt („majdnem balesetet”), sőt balesetet is. Beteges feltűnési viszketegségben szenvednek. A veszélyes, vagy rossz vezetők agresszívek, kapzsiak, kockáztatók, önelégültek, türelmetlenek, ingerlékenyek, feszültek, nyersek, zsarnokoskodók, közömbösek, bizalmatlanok, merevek, ridegek, faragatlanok, hanyagok, ingatagok, nyugtalanok, ugyanakkor kegyetlenül rámenősek, szívósak és küzdőképesek.

A veszélyes, rossz vezetők besorolásába tartoznak azonban az előbbi személyiségek ellentétei is, a döntéseikben határozatlan, szorongó, vacilláló, töprengésre hajlamos, aggódó, gyanakvó, zárkózott, visszahúzódó, lágyszívű, gátlásos, tartózkodó, megbízhatatlan, komolytalanul hanyag, lusta, félénk, pesszimista beállítottságú és a kevés fantáziával „megáldott” személyek.


Fiatal és a felnőtt vezetők

Ha vezetési gyakorlat szerint nézzük a vezetőket, meglepő módon az életkori érettség és a vezetési tapasztalat nem egyenlő a közlekedésre való érettséggel. A fiatalok alkalmassága elsősorban az erőnlétükkel és a terhelhetőségükkel magyarázható, ugyanakkor a fiatal vezetők személyisége gyakran még nem elég kiforrott, nem fejlődött ki teljesen, ezért sok féktelen, önző vezető kerül ki közülük, akik számára örömöt jelent a „sok lóerő”, és könnyen elkapja őket a sebesség mámora. Az úton elsősorban egyéni érdekeiket érvényesítik, veszélyesen vezetnek, mert nem ismerik még eléggé a kockázatos helyzeteket, nincs vagy csak kevés tapasztalatuk van, és gyakorta saját magukat is veszélyeztetik vezetésükkel, ezáltal kedvezőtlen helyzetben vannak a nagyobb tapasztalattal bíró, idősebb vezetőkkel szemben. A fiatalok javára írható viszont, hogy könnyebben tanulnak, gyors a felfogásuk, kevésbé fáradnak el, rövid idő alatt áttekintik a bonyolult közlekedési helyzeteket, de negatívum, hogy túl nagy az önbizalmuk, a bizonyítási vágyuk, sokat kockáztatnak, amivel sok balesetveszélyes helyzetet idéznek elő. A fiatal vezetők korukból adódóan nagyfokú érzékenységre, hirtelen hangulatváltozásokra, érzelmi labilitásra hajlamosak, ami feszültségbe, ellenkezésbe, agresszivitásba csaphat át. A vizsgálatok szerint azonban a fiatalok nem rosszabb vezetők, mint az idősebbek, sőt néha jobbak náluk.

A gyakorlott vezetők - attól függően, hogy mikor kezdték a vezetést, hány éves tapasztalattal és mennyi levezetett kilométerrel rendelkeznek - általában a fiataloknál érettebbek, és jóval nagyobb vezetési rutinnal rendelkeznek. Ám az életkori érettség még nem feltétlenül jelent közlekedési megbízhatóságot is. Inkább az életkorral járó komolyság és a közlekedési tapasztalat az, amely mindenképpen meghatározó. Hátrányt jelent viszont számukra, hogy idősödve kevésbé bírják a terhelést. Minél öregebbek, annál nehezebben viselik el a kritikát, egyre hiányosabb az önkritikájuk, hajlamosak depresszióra, vagy üldözési mániában szenvednek, egyre nehezebben alkalmazkodnak, ítélőképességük gyengül, megrögzött vezetési hibáikhoz ragaszkodnak, ingerlékenyek, makacsok tudnak lenni. Pozitívumként írható számlájukra, hogy gyakorlottságuk, nyugalmuk, megbízhatóságuk kompenzálja gyengeségeiket, s ezek nagyban segítik őket a közlekedési nehézségek leküzdésében.


A női és a férfi vezetők

Közlekedési felmérések szerint a férfiak agresszívabbak, mint a női vezetők, a nők inkább a szorongók táborába sorolhatók. Ugyancsak kimutatták, hogy az egyedülállók között több az agresszív vezető, mint a házasságban élőknél. Amíg sok férfit megszédít a sebesség mámora, a nők inkább a védekezést tartják szem előtt. A férfiak hajlamosak az úton versenyezni, a nők inkább elkülönülve szeretnek vezetni. A nőknél a reakcióidő hosszabb, mint a férfiaknál. A férfiak huzamosabb ideig terhelhetők, és később fáradnak el. A nők többször koccannak vagy baleseteznek, mint a férfiak, viszont a sérülések nem olyan súlyos kimenetelűek, mint a férfiak esetében. A férfiaknál a balesetveszélyes időszak fiatalabb korban jelentkezik, míg a nőknél későbben. A nők inkább használnak biztonsági övet, a férfiak viszont ritkábban kötik be magukat. A férfiak gyakran ittasan követnek el balesetet, a nők inkább a „nehéz napjaikon”.

A női vezetőket az autóvezetés nem veszi túlzottan igénybe, számukra olyan mintha könnyű munkát végeznének, viszont az idegi megterhelés s a figyelemkoncentráció, amit megkövetel a forgalom, különösen a városi vezetésnél, már nehéz munkavégzésnek felel meg. A nők azonban meglehetősen jól bírják az ilyenfajta megterheléseket, ugyanis a gépkocsiban adódó kézi mozdulatok számukra nem jelentenek nehézséget, gyorsan automatikussá válnak. Gondoljunk arra, hogy a nők például beszélgetés, vagy tévézés közben milyen remekül tudnak mással is foglalkozni, képesek kötni, horgolni, varrni, főzni, mosogatni, vasalni stb., tehát egyidejűleg többféle tevékenység folytatására, vagyis meg tudják osztani figyelmüket, és kézügyességük is sokkal jobb, mint a férfiaké, akik többnyire, egyidejűleg csak egyvalamire tudnak koncentrálni. Mivel a gépkocsivezetés gépies mozdulatok sorozata, a nők teljes figyelmüket a forgalomra tudják irányítani. Ráadásul a nőknek jobb a távolbalátásuk valamint a mélységlátásuk is, ezáltal képesek a helyes távolságbecslésre. Mindezeken túl a nők többsége óvatosabban vezet, mint a férfiak, különösen dugóban, vagy kígyómenetben figyelnek jobban, nem ugranak ki a sorból meggondolatlanul. A nők mellett szól az is, hogy ritkábban isznak alkoholt, mint a férfi vezetők. Összességében a nők a volán mellett is hűek anyai hivatásukhoz, gondoskodóak, megértők, óvó-védő nemi szerepükből adódóan, számukra az élet megőrzése elsődlegesen fontos.

Mindezeket olvasva felmerülhet az emberben a kérdés, akkor a nők jobb vezetők, mint a férfiak? Ezt persze senki sem állíthatja biztosan. Hisz például, ha olyan ügyességi versenyt rendeznének a férfi és a női vezetők között, amelyben nemcsak tolatás és hegymenet szerepelne, hanem kerékcsere s különböző vezetéstechnikai feladatok is, minden bizonnyal a férfiak vinnék el a pálmát. Ha ezt a volán előtt ülő nők és férfiak egyaránt tudják és belátják, akkor előbb-utóbb valószínűleg vége szakad a manapság is dúló konkurenciaharcnak.