Rosta Erzsébet weboldala

 


Noha utazásaink előtt ritkán foglalunk le szobát - vagyis többnyire ott szálunk meg, ahol elfáradunk, vagy a táj, a település felkelti az érdeklődésünket (illetve sikerül megfelelő helyet találnunk) - ezúttal a Budapest és Varese közötti 1030 km-es távolság miatt úgy döntöttünk, nem árt, ha előre gondoskodnunk a biztos szállásról.

Klupács Anna tánc közbenMár jó ideje tervezgettük, el kellene mennünk az olaszországi Varesébe, megkeresni Attila nagynénjének és férjének sírját. Az indulás napja azonban - hol ezért, hol azért - egyre csak halasztódott, mindig közbejött valami fontos: férjem futóversenye, honlapjaink gondozása, újabb írások és az olvasói levelek megválaszolása, és közben ott volt a tavaszi nagytakarítás s a kert rendbehozatala is. Aztán végre az egyik április végi nap reggelén - kávézás közben egymásra nézve - szinte egyszerre döntöttük el, holnapután indulunk.

Budapestről, Varesébe - Milánót is érintve - végig autópályán tettük meg az utat. Mivel szeretek utazás közben a tájban is gyönyörködni, szívesebben választottam volna vegyes utat, felváltva sztrádát és főútvonalat. Ezért aztán a párom döntése miatt, időnként mantráztam, hogy a tájból alig lehet látni valamit, legföljebb az elsuhanó fákat, erdőket, mezőket, távoli hegyek kontúrját. Morgásomnak azonban nem volt sok értelme. Ha időben el akarjuk a célunkat érni, vagy nem szeretnénk a számunkra ismeretlen alsóbbrendű utakon sötétedés után bóklászni, nincs mit tenni. Marad a gyors haladás, az állandó alkalmazkodás, lélekjelenlét, körültekintés, előrelátás, a váratlan manőverezések észrevétele és azok kivédése.

Nem kellemes ez az egyhangúság, a motor folyamatos monoton zümmögése, a végtelenségbe vesző szürke útburkolat látványa, mindez igencsak elálmosít. Ám hiába ég a szemem, nehezül el a szemhéjam, ásítozok, s önt el forróság, menni kell. A veszélyes, mozgalmas egyformaságból nem lehet engedni, kötelez az állandó figyelem: előre, hátra, oldalra, táblákra, sebességre, távolságra - bármelyik alá- vagy túlbecsülése veszélyes tévedéseket eredményezhet. Ám mikor végre kissé megközelítjük célunkat, akkor sem lazíthatók, Milánó szélén óriási dugóba keveredünk, a sávok telitettek, rossz időpontban érkeztünk, ekkor indulhattak hazafelé munkahelyükről az autósok, de a cammogó haladásban valószínűleg közrejátszhat az expo másnapi megnyitása is. Kissé elkedvetlenít, hogy Milanótól Vareséig még 55 km van hátra.

Látkép az ablakunkból - VareseMiután ismét feljutunk az autópályára, már simán megy minden, a szállodánkra szinte azonnal rálelünk. A Hotel Belforte az első benyomásunkra elnyeri a tetszésünket, feltűnő a tisztaság, mosolygós a kínai tulajdonos, Jól érezheti magát Varesében, mert amikor Kínáról kérdezzük, „sono italiano” (olasz vagyok) szavakkal hárítja el a választ. Noha kívülről az épület hagyományos emeletes ház, a belseje teljesen modern, gyors lifttel, minden emeleten WiFivel, kártyára nyíló szobákkal, aktiválódó villannyal, televízióval.

A kipakolás után ablakunkból szemügyre vesszük az alattunk lévő házakat, a bokrokkal, fűvel kibélelt udvarokat, és felfedezzük az Alpok valamelyik - a lemenő nap fényében - szikrázóan havas csúcsát. A csillogó, hófödte bércről több fotót is próbálunk készíteni, azonban az ablakunk mellett húzódó vaskos kürtő meghiúsítja tervünket. Sajnáljuk, hisz aligha lesz erre ismét alkalmunk, nem valószínű, hogy újból eljövünk ebbe a svájci határ közelében fekvő lombardiai városba, Varesébe.

Varesei utcakép - patak a szállásunk közelébenEgy kicsit az utcánkkal is megismerkedünk, az egyik kirakatban egy cipész mini darabjait csodáljuk meg, néhány házzal arrébb pedig egy babaruha-készítő kollekciója nyeri el a tetszésünket. A sarkon túl egy non-stop, vagyis a hét minden napján (a munka ünnepén is!) nyitva tartó szupermarketra lelünk. Amíg bent nézelődünk, vásárolunk, válogatunk, a tűzcsaphoz kikötött kiskutyánkat minden - az üzletbe betérő, és onnan kijövő - vásárló megsimogatja. Mindi úszik a boldogságban, hisz szépnek, gyönyörűnek találják, hátha még tudná, hogy az egyik őt dicsérő asszony azzal büszkélkedik, hogy neki négy kutyája van.

Másnap gyönyörű napsütésben nyakunkba vesszük a várost, északnak indulunk, hogy Varese megyében megkeressük a temetőt, ahol a párom rokonai nyugszanak. A feladat nem könnyű, különösen úgy, hogy megfelelő felbontású térkép, vagy GPS nem áll a rendelkezésünkre. Mindössze annyit tudunk, hogy Cocquio-Trevisago környékén kell kutakodnunk. (Mondanom sem kell, ez utóbbi település sem látható az autós térképünkön.) Ezek után nem marad más, mint a kérdezősködés.

Klupács Anna és Esteban Canal síremlékeSzerencsére az olaszok végtelenül szívesek, bárkitől érdeklődünk, azonnal útbaigazít, még ha nem is tudja a pontos választ, akkor is segít. Ha másképp nem megy, olyan helyre vagy személyhez irányít, ahol, vagy akitől segítségre lelhetünk. Készségesen mondják, melyik útnál, szemafornál forduljunk jobbra vagy balra, hányadik kijáraton hagyjuk el az utunkba eső körforgalmakat. Ennek ellenére sincs könnyű dolgunk, sok-sok kérdezősködésre van szükség, mire felleljük a környéken található - egymástól viszonylag nagy (több km) távolságra lévő - két öreg temetőt. Ám hiába nézzük végig figyelmesen mindkét helyen egyenként az összes sírt, mégsem találjuk Annus néni (Klupács Anna), az egykoron híres balerina, táncosnő valamint férje, a világhírű perui-spanyol sakknagymester (Esteban Canal)* végső nyugvóhelyét.

Lehet, hogy van egy harmadik vagy negyedik temető is közelben, esetleg azért nem leltünk a sírra, mert túl sok idő (34 év) telt el a síremlék felállítása, s a sírhely megváltása óta? Tudjuk, hogy talán sohasem kapjuk meg a választ, de a sok „tekergés” után feladjuk a további keresést. Noha lesújtva érezzük magunkat, a jól gondozott, virágos sírok látványa örökre bevésődik az emlékezetünkbe, a fényképeket Halottak napján fogjuk feltenni honlapunkra. Azonban mégsem maradtunk kép nélkül, mert a világhálón - Luca D’Ambrosionak köszönhetően, aki 2008 őszén nagyobb sikerrel járt mint mi - találtunk néhány képet Klupács Anna és Esteban Canal síremlékéről, melyek közül kettőt az olvasóink számára is közzéteszünk.

Klupacs-Canal 2 Klupacs-Canal 3


Visszafelé, Varesebe érve igazi tumultusba keveredtünk, egyik utcából a másikba araszolunk, majd egy kis idő múltán - az egyirányú utcáknak és a körforgalmaknak „köszönhetően” - azt vesszük észre, hogy ugyanott vagyunk, ahol néhány perccel ezelőtt jártunk. Miután ez többször is megismétlődik, úgy döntünk, keresünk egy taxist, és őt követve jutunk el a szállodánkig. Szerencsénk van, mert néhány percen belül Varese centrumában egy szabad taxira találunk. Én, aki mindig megértő és udvarias vezető vagyok, ha logikus, lemondok elsőbbségemről, most mindezt mellőzöm, teljesen „rátapadok” az autójára, hogy véletlenül se veszítsem szem elől. Férjem a taxistól - hogy legközelebb ne tévedjünk el - ajándékba kap egy óriási, Varese és környékét ábrázoló térképét. Az autóból kiszállva boldogan integetek a mosolygós pilótának.

A 'La Siciliana' cukrászda választékának egy szeleteMásnap - május elsején - hideg, szeles, esős időre ébredünk, ez azt jelenti, hogy elmarad a tervezett városnézésünk, ehelyett az előző nap kapott térképről a szobánkban keresgéljük ki, milyen varesei nevezetességekről kell lemondanunk. Hiába jártunk autóval sok helyen, láttunk virágos magánházakat, fenséges palotákat, gyönyörű parkokat, sőt messziről szemrevételeztük a Varese tavat is, nem látogattuk meg a San Vittorét, nem tekintettünk be a XII. század végén épült San Giovanni keresztelőkápolnába, nem sétáltunk a város nagy parkjában, a Giardini Pubbliciben, és kimaradt a programunkból a Varese közelében emelkedő Sacra-hegyen lévő, a XVII. századi búcsújáró templom felkeresése is. Sajnáljuk, hogy így jött ki a lépés, másnap azonban hajnalban indulunk Gubbioba, ahol reméljük, lesz időnk alaposabban körülnéznünk.

Már szürkül, amikor a kicsit alábbhagyó esőben ismét felkeressük az előző nap felfedezett, az utca túloldalán lévő, La Siciliana nevű cukrászdát (Pasticceria, Specialitá Tipiche), ahol rengeteg különböző süteményből lehet válogatni, a választék talán százfélét is meghaladja. Ámuldozom a kirakott sütemények láttán, pedig életemben elég sokkal találkoztam, hisz édesapám cukrász volt. Sok ízletes finomságot megkóstolunk, remek ízűek a fagylaltjaik is, nem aromás porból készült, hanem tejjel vagy tejszínnel főzöttek. Mindit jó ismerősként fogadják, az asztal alatt türelmesen várja, hogy időnként neki is dugjak a szájába egy-egy csipetnyi édességet.

Az esti tv híradó részletes beszámolót ad a milánói expó megnyitásáról, elhangzanak a szokásos politikusi beszédek, egymásután érkeznek a celebek, akik a riporterek kérdéseire az alkalomhoz illő ismert sablon szövegeket válaszolják. Az expóhoz vezető utcák is népesek, fiatal kapucnis, arcukat eltakaró anarchista fiatalok tüntetnek, helytelenítik a fél évig tartó vásárt, harcot vívnak az igazukért. Mögöttük betört kirakatüvegek, eldobált sörös dobozok, a sáros utakon eldobott szöveges molinók, hátrahagyott cipők, ruhák, halottakat szimbolizáló rongybabák hevernek. A tv nézésből gyorsan álomba zuhanunk, holnap hosszú út vár ránk. Irány Gubbio.

* Esteban Canal - (Chiclayo, Peru 1896 – Cittiglia, Olaszország, 1981) perui származású sakkozó, nemzetközi mester, tiszteletbeli nagymester. Legjobb eredményeit a múlt század 20-as éa 30-as éveiben érte el, Magyarországon többször is sikeresen szerepelt.1933 decemberében és 1934 augusztusában kétszer is a világ ranglista 8. helyén állt.