Etiópia, Kefa, vagyis Kaffa tartományát tartják a kávé őshazájának, ahol mind a mai napig vadon nő a kávé. Őshazájában a cserje bogyóit eredetileg nem italfőzésre használták, hanem ételként fogyasztották. A galla törzs vadászai, amikor hosszabb portyázásra indultak, táplálékul állati zsiradékkal kevert őrölt kávét vittek magukkal. (A ghível kevert kávéőrlemény fogyasztása Etiópia Kaffa és Szidamo régióinak egyes részein ma is népszerű, sőt helyenként a kávét is vajjal isszák.) A növény nevét többnyire feltalálásának helyéről, Kaffa tartomány nevéből eredeztetik, mások viszont - a bor megnevezésére is használt - arab qahwah szóból származtatják.

A jázminillatú virágú, csonthéjas bogyókat termő kávécserje élénkítő hatásának felfedezéséről két - egymáshoz meglehetősen hasonló - legenda született. Az egyik történet szerint elsőként 850 körül egy Kaldi nevű abesszin kecskepásztor jött rá a kávé e tulajdonságára, miután maga is megkóstolta annak az örökzöld növénynek a termését, amitől a kecskéi - ha legeltek belőle - fergeteges jókedvre derültek.

A másik, az előbbinél régebbi legenda viszont az etiópiai kopt ókeresztény egyház jámbor remetéinek tulajdonítja a kávészemek frissítő hatásának felismerését. A kegyes barátok mintegy másfél ezer évvel ezelőtt figyeltek fel rá, hogyha a kecskenyájukat egy távoli domboldalra hajtják legelni, az állatok egész álló éjjel viháncolnak, s vidám mekegésükkel nem hagyják aludni gazdáikat, a remetéket sem. Először bosszantotta a jámbor atyákat a dolog, de aztán megpróbálták kinyomozni, mi lehet az oka a kecskék vissza- és visszatérő éjszakai nyugtalanságának. A kecskék által fogyasztott cserjék leveleiből, bogyóiból teát főztek maguknak, és legnagyobb bámulatukra azt tapasztalták, hogy akárcsak kecskéik, maguk is egész éjszaka ébren maradtak. Ezt kihasználva reggelig frissen tanulmányozhatták a Biblia szövegét. Valószínűleg ezzel indult a kávé világhódító útjára.