A+ A A-

A dohány pályafutása

  • Közzétéve itt: További érdekes írások


Amerika felfedezése előtt az addig ismert világ nem hódolt a dohányzás szenvedélyének. Ősi szkíta és kelta népekről feljegyezték ugyan, hogy bizonyos növény leveleit elégették, bódító füstjét beszívták. Az Altáj vidék 2400 éves szkíta kurgánjaiból füstölőedények is előkerültek. Indus papokról is fennmaradt, hogy jósláshoz növény füstjével bódították el magukat. Sehol sem találunk azonban utalást arra, hogy ez a növény dohány lett volna. Bizonyára valami egyéb kábító növény volt, mint ahogy régen ismert, és ma is szokás Kelet-Indiában a bételrágás.

Mégis sokan állították, hogy a dohány keletről származik. Régi kínai képek állítólag ugyanolyan pipákat ábrázolnak, mint amilyeneket manapság is használnak, és a szájhagyomány szerint az ottani dohány Indiában vadon termett, különbözött az amerikaitól. A mai kínai dohány azonban annyira hasonlít az amerikaihoz, hogy csakis annak változata lehet, amely a termesztés során különült el.
Vannak ugyan vadon termő dohányfajok Ausztráliában és Afrikában a Kongó vidékén, de a gyártásra termesztett gazdasági hasznú dohányfajták mind Amerikából származnak. Onnét terjedt el a tabak szó is, amely úgyszólván a világ valamennyi nyelvén dohány jelent és ennek az egyik hivatalos neve.

Kolumbusz Kristófot 1492-ben - amikor hosszú keserves hányattatás után törékeny hajóival kikötött a Bahama szigetek egyikén - barátságos bennszülöttek fogadták a parton, akik „egész füstfelhőket eregettek ki szájukból és, melyeket henger alakúra összegöngyölgetett száraz növénylevelek égetéséből nyerének olyformán, hogy az egyik végét szájukba vették, a másikat pedig égő parázson meggyújtották, annak füstjét beszívták és kifújták.” Szivaroztak. Ezt a száraz levélből készült rudacskát, a szivart nevezték a bennszülöttek tabakó-nak.

Hazatérve Spanyolországba sok mindenről, bizonyára a dohányzás furcsa szokásáról is beszámolt. Kolumbusz a királyi párnak, de akkor az arany volt a fő vonzóerő, a dohány, a dohányzás még nem keltett különösebb visszhangot a kincsre éhes udvarban.

Második útjára Kolumbuszt több papi ember is elkísérte. Bevallott céljuk a hittérítés volt, de éber szemmel járták az új világot és kitűnő megfigyeléssel a bennszülöttek életének sok érdekes mozzanatát rögzítették. Így jegyezte fel a Hieronimiták rendjének szerzetese, Romano Pano (aki hosszabb ideig élt San Domingo szigetén) az alábbiakat:” Az indiánok kétágú villaalakú csöveket készítenek, amelyeknek kettős végét orrlikaikba illesztik, a másik végét parázson égő levelek fölé tartják, hogy a füstöt orrukba szívják.”

Ennek a kétágú csőnek a neve tabakkó. A növényt, amelynek leveleit parázson elégették, szerzetesünk részegítő fűnek, herbainebrians-nak nevezi, a bennszülöttek guioja, cohobba néven emlegetik.  Nem a növényt nevezték tehát eredetileg tabaknak, hanem a szivart, amit leveleiből sodortak, a csövet, amelyen keresztül csak füstjét beszívták.

Kolumbusz nyomán spanyol és portugál hidalgók, vagyis kalandor szellemű szerencselovagok özönlötték el az új földrészt, elsősorban arany-ezüst kincseket hajhászva öltek, raboltak, nagyműveltségű népeket, ragyogó kultúrákat semmisítettek meg. Ezekből sokat megtudunk a dohányról, a dohány használatáról. A kukoricán kívül az egyik legfontosabb növényük volt, ott díszlett csaknem kivétel nélkül minden indián kertjében. Leveleit leszedve kisebb csomókba rakták, majd szellős helyre akasztva szárították. Ismerték a dohány mesterséges szárítását is, amit kemencékben végeztek el.

„Ünnepségeken füstje vidámságot keltett szívökben, kellemes bódultságba, és végre édes álomba ejtette őket. Némelyek addig szívták a levéltekercsek füstjét, amíg teljesen elkábulva összeestek és érzéketlenül feküdtek, mint a halottak.”

A dohány füstjével beteget is gyógyítottak úgy, hogy a beteg kunyhóját dohánnyal telefüstölték. Más vidéken a súlyos beteget alacsony székre ültették, körülötte izzó parázson dohányleveleket égettek. „A felszálló füstfelleg körülömli a beteget, izzadás, majd hányás vesz erőt a szenvedőn, mint a sikeres kúrának kézzelfogható jelei.”

II. Fülöp spanyol király a toledói Hernandezt, udvari orvosát küldte Mexikóba azzal a megbízatással, hogy írja le az ország természetrajzát, a bennszülöttek életét. Többek közt 1200 új növény leírását adta nagy művében, amit az Escorial-ban őriztek. De az 1671-ben pusztító tűzvész megsemmisítette. Latin nyelvű kivonata a dohányzás hatásáról ezt mondja: „Álmosságot idéz elő, a kedélyt megőrzi, a lehangoltságtól, fájdalmakat enyhít, kivált a fejfájást, a nyálka elválasztását előmozdítja, az asztmatikus bajokban könnyebbülést okoz, és a gyomrot erősíti. Azonban túlságos használata káros, mert a májban gyulladásos bajt és sínylődést, és gyógyíthatatlan betegséget okoz.” így az orvos.
A mexikóiak yetl-nek nevezték ezt a bámulatos, annyi jó és rossz tulajdonsággal megáldott növényt.

Montezuma király udvarának előkelőségei kellemes kábítószerként használták mind a közvetlen reggelizés utáni, mind az ebédutáni szendergéshez, ami azon a vidéken általános szokás volt. Szárított dohánylevelekből szivart sodortak és az ezüstből, fából vagy nádból készített csőbe dugták. Ezt a szivarszipkát bizonyos fényűzéssel díszesre faragták, festett virág, hal, madár stb. alakokkal díszítették, olykor arannyal is bevonták. A dohányt gyakran illatos gyantafélével és egyéb zamatos anyaggal keverték.

Mexikó őslakói általánosan használták a pipát is. Sok, agyagból égetett vagy steatitból, zöldkőből stb. faragott, igen változatos alakú pipa került elő a romokból, a föld alól. Voltak madár, béka, hal és egyéb állati, valamint ember alakot utánzó pipák, utóbbiak jellegzetes tanúi az akkori embernek, a népviseletnek. Az állati vagy emberi alak teste volt a pipa ürege, abba tömték a dohány, szopókának a lábat, esetleg már testrészt, vagy egyszerűen az alapot képezték ki. Ismerték a burnótozást és a bagózást is. A bagónak szánt dohányleveleket használat előtt kis mennyiségű mésszel keverték.

Dél-Amerikai indiánjai ugyancsak dohányoztak. A vad guarami törzs tagjai ruhát nem viseltek, de dohányt már termesztettek, kunyhóik körül. Varázserőt tulajdonítottak a dohánynak, füstjét a törzsfő egy csőből a harcosokra fújta mondván: „Szálljon meg mindnyájatokat a bátorság szelleme, hogy ellenségeiteket legyőzhessétek.”

Az Orinoco mentén lakó törzsek a kígyómarás ellenmérgeként megrágott dohányleveleket használtak. Éhség és szomjúság ellen is hatásos szernek tartották. Óriás szivart készítettek, amely meggyújtva szájról szájra járt a tűz körül üldögélők között. Pipájuk szárított fakéregből készült, amely a dohánnyal együtt elégett. Másutt szivar borítékul kukoricalevelet használtak, s ezt később a spanyolok papírral helyettesítették, megvetvén alapját a manapság annyira közkedvelt cigaretta gyártásának.

Érdekes, hogy akkoriban az Andok hatalmas hegylánca oly tökéletesen elzárta egymástól Dél-Amerika nyugati és keleti tartományait, hogy Peru és Chile keskeny tengerpartjának őslakai nem ismerték a dohányzás szokásait: ez a szomszédból nem jutott át az égbenyúló hegyeken. Pizarro és Don Diego spanyol zsoldosai vitték be, ott azután gyorsan közkedvelt lett. A pipa, szivar, burnót és bagó használatán kívül, mint gyógyszer és fogporpótló is szolgált a dohány, mert leveléből kis tekercset készítettek, azt növényi rosttal beburkolták és azzal dörzsölték fogaikat fogkefe helyett.

Virgínia neve ma is a jó dohány fogalmához kapcsolódik. Onnét származik például a nálunk termelt legjobb cigaretta töltőanyagot szolgáltató dohányfajta. A felfedezők ott vadon termő növényként ismerték meg, az őslakók szorgosan gyűjtögették, szárították és agyagpipáikból élvezettel füstölték. Hitük szerint a „Nagy Szellem” ajándéka volt és vallási áldozatok bemutatásakor az engesztelésül gyújtott nagy dohányleveleket szórtak. „E füst megtisztítja az agyat a fölösleges nedvességtől, megnyitja a test pórusait, s így a bomlási termények kiszabadulását lehetővé teszi. Akik ezzel élnek, soha dugulásban nem szenvednek, rövid idő alatt megszabadulnak attól.”

Ha a tengeren vihar fenyegette, vagy a szárazföldön veszedelem környékezte őket, a háborgó tenger vizére, a levegőbe porrátört dohányt szórtak, hogy a „Nagy Szellemet” kiengeszteljék. Kisgyermekek nyakába rontás ellen rongyba csavart dohányt akasztottak.

Kanadában a Szent Lőrinc folyam mentén elterülő termékeny talajvölgyekben, valamint Orleans szigetén az őslakó indiánok nagy dohányültetvényeket gondoztak. Társadalmi életükben a pipa olyan megszokott használati tárgy volt, hogy anélkül, semmiféle köztevékenységük nem mehetett végbe, békekötésük, szerződésük nem volt érvényes.

A békepipa, a „kalumet” szent volt előttük, varázserejű talizmán, melynek tulajdonosa, avagy őrizője sérthetetlenséget élvezett. rendszerint vörös pipakőből volt faragva, szára hosszú, könnyű fából készült cső. sastollakkal, női hajból készült fonadékkal, tarka szalagokkal, gyöngyükkel stb. díszítették. Csak ünnepélyes alkalmakkor használták, akkor, amikor az egész törzs érdekeit érintő ténykedésről volt szó, vagy ha a „Napban trónoló Nagy Szellemnek” áldozatot mutattak be.

„A törzsfő meggyújtja a békepipában áldozatra szánt dohányt, háromszor mindkét kezével a Nap felé emeli, majd meg a Nap teendő útját keletről-nyugatra jelezvén, félkört ír le a békepipával. Egyúttal könyörög az egész nemzetségért, kéri a Napot, hogy népét kegyelembe részesítse és oltalmába vegye.”

…”Ezután megteszi az első szippantást, melynek füstjét tisztelete jeléül a Nap felé fújja; a körben álló családfőkre kerülvén a sor: egyenként odajárulnak az áldozati oltárhoz, hogy hasonló módon adjanak kifejezést vallásos érzelmeiknek és hódolatuknak…”

Nevezetes alkalmakkor a békepipatáncot járták el, amelyben tarkára festett arcú, tollakkal díszített harcosok és nők is részt vettek.  Az éneket dobpergés, kavicsokkal töltött száraz tökhéj csörgése kísérte. A Nagy Főnököt táncolták körül, aki a békepipából a négy égtáj felé egy-egy füstfelleget fújt.

Ismerték és kedvelték a dohányt a legmesszebb, északra lakó törzsek, sőt az eszkimók is. „Az alaszkai öbölben és környékén az asszonynépet a matrózok egy kis bagóval örök hálára kötelezték, kivált, ha valamelyik matróz a saját szájából kivett adagnak felét nyújtotta oda. Ezen adag aztán szájból-szájba került, melyből mindenki kivette a maga élvezeti részét.”

A dohány, a dohányzás tehát meghódított minden népet a hatalmas földrészen Alaszkától a Tűzföldig, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceán partjáig. (…) Az amerikai földrészről indult ki a dohány és elterjedt a világ minden táján. Útja nem volt sima. Gátolták tűzzel-vassal, egyházi átokkal, börtönnel és sok vérrel, de megállítani senki sem tudta.


[Forrás: Az Élet és Tudomány Tudományos Kalendáriuma, Gondolat kiadó,1960. október hó]

További olvasnivaló

Egyes betegségek figyelmeztető jelei

  Számos betegség alapvető okait a stresszes körülményekben kell keresnünk. A stresszes állapot könnyen felismerhető a palmisztriában, ugyanis ilyenkor a tenyér tele van apró finom, pókháló-vékonyságú vonalkákkal. Ha csak a stressz...

Folytatás...

Keralai halászok

A nyaralók számára külön programot jelent a reggeli halászat, a nap fénypontjaként megkülönböztetett figyelemmel kísérik a halászok munkáját, drukkal kevert izgalommal várják vissza őket portyáikról. A halászasszonyok is ott...

Folytatás...

Vackor kézelemzése

  Az elasztikus tenyér erőt sugároz, olyan emberről vall, aki nemcsak beszél, hanem cselekszik is. A tömör állagú tenyérhez társuló arányos ujjak szintén a test energiáját hangsúlyozzák, de egyben az intellektus...

Folytatás...

Egyébként a hosszú utazást a tenyerem Ho…

  Bharat Bhusan Sharma etnográfus, az Indiai Köztársaság Nagykövetségének munkatársa Indiában a jóslás a gyermek születésének pillanatában kezdődik. Percnyi pontossággal megnézik, hogy melyik napon és mikor született. Ezután elkészítik a gyermek...

Folytatás...

Farsangi fánk és egérke

Életem eddigi farsangjaira gondolva nem túl sok esemény jut az eszembe, de az a kevés meglehetősen emlékezetes. Egy ilyen kedves emlékem anyai nagyapámhoz kötődik, akinek Kaposvárott, a Kis Róma-hegyen...

Folytatás...

Az ujjak, mint a képességek jelei

Miután a hüvelykujjat helyesen katalogizáltuk, vizsgáljuk meg a többi ujjat. Mindegyik valamilyen karaktervonást jelez. Az ujjak mutatják meg azt, hogy az energia és a logika milyen irányt fog venni...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?