Legendák sora szól arról, hogy a vallási megszállottság - akárcsak a szerelem - csodákra képes. Ha pedig a kettő egy médiumban találkozik, abból rendkívüli események következhetnek. E megközelítésben akár az is igaz lehet, ami - a La Repubblica cikke szerint - egy olasz apácával történt. A racionális ész számára hihetetlen hír azután jelent meg, miután cikkem megírásába kezdtem. Az újságok és az elektronikus médiumok által átvett információk szerint, egy 31 éves apáca, aki hasfájásra panaszkodott, a legnagyobb meglepetésére egy 3,5 kilós, egészséges kisfiúnak adott életet. A nővér úgy nyilatkozott, hogy nem tudott a terhességéről, csak a hasa fájt. Nem feküdt le senkivel, mivel most is szűz. Szerinte ez egy isteni áldás, a jó isten ejtette teherbe. A „szűz anya” úgy döntött, megtartja és felneveli - a pápa után Francesco nevet kapott - gyermekét. A "Jézus kis tanítványai” nevű kolostor lakói, noha nagyon meglepődtek az eseten, támogatják, az apáca döntését.
A hír nagyjából összecseng eredeti írásom témájával, amiben elsősorban az motivált, hogy ismét a kezembe került Báró Dr. Krafft-Ebing R. Psychopathia Sexuális, különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre című könyve. A gráci, majd később a bécsi egyetem elmegyógyászat tanára, 1902-ben fejezte be könyvét, mely nálunk 1908-ban jelent meg, Kostyál Jenő kiadásában, Budapesten. A benne foglaltak adták az ötletet, hogy a vallásos érzület és a nemi vonzalom kapcsolatáról írjak. A régies helyesírású, idegen szavakkal teletűzdelt szöveget magyarítottam, hogy érthetőbb legyen, megőrizve a mondanivalóját, átfogalmaztam, és - egyéb forrásokat is felhasználva - kiegészítettem.
Miként Dr. Krafft-Ebing a témát elemző fejtegetésében olvashatjuk, a pubertás idején, amikor a nemi hormonok elkezdik működésüket, gyakori a vallási rajongás, a szentek életében ez a nemi meghasonlások időszaka. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a ki nem elégített érzékiség igen gyakran vallási hevületben keres és talál kárpótlást. A nemi vonzalomban a szerelem - mint túláradó boldogságra való remény - elsősorban nőknél jelentkezik, de előfordul ez nőies lelkületű férfiaknál is. A misztikusokra jellemző vallási elfogultság, lelkesedés nem más, mint a hívők áldozata, önkínzása, alárendeltsége, vállalva a szenvedéseket, amit - abban a hitben, hogy minden a szeretett istenségtől származik - az ő parancsára és tiszteletére élvezetnek tekintenek, és az elkövetkező jövő örömeinek vélnek. A következőkben ezekről olvashatunk néhány példát.
Clairvaux-i Szent Bernát (1090 - 1153) a ciszterci rend egyik legnevesebb képviselője előkelő francia családból származott. Alig múlt 22 éves, amikor 30 társával bebocsátást és felvételt kértek a citeaux-i kolostorba. Tulajdonképpen ezzel vette kezdetét a ciszterci rend kialakulása és elterjedése. Ebben Bernátnak igen jelentős szerepe volt. Vallási tevékenysége nagy hatású és rendkívül sokoldalú volt. Megreformálta az egyházat, újraértelmezte a Szentírást. Karizmatikus prédikációival sokakat megnyert a keresztes háborúk ügyének. Tanításaiban felértékelődött az anyaság, s így a nők szerepe, tevékenysége - melynek során szentbeszédekben dicsőítette az általa imádott és hőn tisztelt Szűzanyát - megalapozta a Mária-kultusz kialakulását. Nem véletlen, hogy egyik csodája is az Istenanyával kapcsolatos. A legenda egyik változata szerint, amikor Bernát egy Szűz Mária szobor előtt meditált, elmélyülten imádkozott, a szobor megelevenedett és Mária a kebléből anyatejet spriccelt az apát szájába. A másik történetben - miután Bernát ima közben álomba merült - Szűz Mária a szerzetes fölé hajolt, és a keblét szájába helyezte, hogy részesüljön Isten bölcsességéből. Alkotó éveit Szent Bernát korszakának nevezi az egyháztörténelem. Bernátot már életében szentként tisztelték, III. Sándor pápa 1174-ben szentté avatta, VIII. Pius pápa pedig 1830-ban az egyházdoktorok sorába iktatta.
A hét gyermeknek életet adó Szent Hedvig (1174 - 1243) sziléziai hercegnő II. Endre magyar király feleségének, Gertrúdnak testvére, Árpádházi Szent Erzsébet nagynénje volt. Fogadalom nélkül, hősiesen gyakorolta a felebaráti szeretet parancsait. A szerzetesrendek pártfogolásával nagy hatást gyakorolt országának vallásosságára és erkölcsi nemesítésére. "Hedvig egy alkalommal - mondja a legendája - elmélyült imádságban térdelt a trzebnicai kolostor templomának feszülete előtt. Egyszer csak a feszület megmozdult, a Megfeszített jobb karja eloldódott a kereszttől, átölelte Hedviget, és megáldotta. Az Úr így adta tudtára, hogy meghallgatta imádságát." IV. Kelemen pápa 1267-ben szentté avatta.
Árpádházi (a németeknél Thüringiai) Szent Erzsébet (1207-1231), II. Endre és a meráni Gertrúd lányaként látta meg a napvilágot. A thüringiai őrgróf, Lajos feleségeként mozgalmas életet élt, rövid életű boldog házasságuk alatt három gyermekük született. A férje halála (1227) után Erzsébet egyre jobban az Isten felé fordult. Imái közben gyakran voltak látomásai, melyek egyikéről szolgálóinak a következőket mesélte: "Láttam a nyitott eget és Jézust, aki jóságosan fordult felém, s megmutatta nekem tisztaságos orcáját. Az ő látványa kimondhatatlan boldogsággal töltött el, s távozása nagy bánattal sújtott. Ő pedig bánatomat, arcának újbóli megmutatásával örömre fordította, s azt mondta: »Ha velem akarsz lenni, veled leszek.« Őneki feleltem azt, amit hallottatok." Midőn arra kérték, hogy azt a látomást is mondja el, amit az oltárnál látott, azt felelte: "Azt, amit ott láttam, nem lehet elmesélni, de nagy örömben volt ott részem, és megpillanthattam Isten csodadolgait." Férje elvesztését élete végéig gyászolta, haláláig fekete ruhát hordott. Vezeklő életmódot vállalt, gyakran böjtölt, ostorozta magát, éjszakánként sokszor virrasztott. Fiatalon halt meg, halálát három nappal előbb megjósolta. Sírjánál számos csoda történt. IX. Gergely pápa 1236-ban avatta szentté.
Cortonai Szent Margit (1247-1297) kezdetben meglehetősen kalandos életet élt, tizenhét évesen elhagyta a szülői házat, és egy montepulcianói nemes kedvese lett. Csak férje halála után, 1273-ban tért vissza ismét az Istenhez, de csak három év vezeklés és önsanyargatás után nyert felvételt a ferencesek harmadrendjébe. Ettől kezdve viszont szinte minden napját Jézussal töltötte. Harcot indított a szépsége ellen: lenyírta a haját, az arcát korommal kente be, lomposan öltözött, böjtölt, piszkos munkákat végzett a betegek és öregek szolgálatában. Egy napon Margit arra kérte Krisztust, hogy nevezze a leányának. Félelmetes komolysággal jutott el hozzá az Úr hangja: "Most még nem nevezlek a lányomnak, mert a bűn leánya vagy." Isten rányitotta a szemét életének hibáira és bűneire. Megérintette az isteni tisztaság kérlelhetetlen fénysugara. Margit magába fogadta ezt a fényt, hogy azután majd a bűnbánat szentségében megnyíljon Isten kegyelme számára. Amikor a következő reggel a szentáldozáshoz járult, meghallotta Krisztus hangját: "Leányom." Ennek a szónak a boldogságától áthatva újból és újból ezt rebegte: „A leánya vagyok. Ő mondta. Ó, Istenem végtelen édessége! Ó, régen vágyott szó, amelyért olyan állhatatosan könyörögtem! Az a szó, amelynek édessége felülmúl minden édességet! Az öröm óceánja! Leányom! Az én Istenem mondta! Leányom! Jézus nevez így engem!'' Egyszer Krisztus még nagyobb becsben részesítette Margitot, megengedte, hogy szétnyissa oldalsebét és azon keresztül megláthassa szívét. – elragadtatott, önkívületi örömében Margit átölelte szerelmét és hosszan a karjaiban tartotta. Halála után Cortona megyében azonnal tisztelni kezdték. 1728-ban XIII. Benedek pápa avatta szentté.
Agnes Blannbekin (1244 – 1315) osztrák apácát szüntelen az a kérdés izgatta, mi történhetett azzal a testrésszel, amely Krisztus körülmetéltetésekor elveszett. Saját elmondása szerint egy napon, amikor éppen mélységes meditációba merülve a Szent Előbőr hollétén gondolkodott, egyszer csak valami mennyei édességet érzett a nyelvén, és egy bőrdarabot érzett a szájában. Amint a bőrkét lenyelte, minden tagját, egész testét elöntötte a szentség érzete. Később ez még sokszor megismétlődött vele.
Sziénai Szent Katalin (1347-1380) domonkos apáca, Olaszország védőszentje, gyapjúfestő iparoscsalád 25. gyermeke volt. Hatévesen már látomása volt, egy évvel később szüzességi fogadalmat tett, és - mivel serdűlő korában tragikus események történtek családjában - még gyermekként eltökélte, hogy a bűnbánó, vezeklő életet választja. Ekkor (1363-ban) Katalin visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet mások nem láttak, csak Katalin látta állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának. A pestisjárvány idején Sziénában életét is kockára téve ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. Gyóntatójának közlése szerint 1375. április 1-jén Pisában a keresztre feszített Jézus előtt részesült Krisztus szenvedésének stigmáiban, de kérésére ezek láthatatlanok maradtak. Később Katalin maga mondta el, hogy a Megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. Akkor ő - hogy a feltűnés kísértéseit elkerülhesse - azt kérte, hogy a sebeket kívülről ne lehessen látni. És az Úr meghallgatta, mert a vérvörös sugarak fehérré váltak, és úgy fúródtak a testébe. Attól kezdve a sebek gyötrelmét Katalin haláláig szenvedte. A szentté avatást II. Pius pápa 1461. június 29-én végezte. Szent Katalint 1939-ben - Assisi Szent Ferenccel együtt - Itália védőszentjévé nyilvánították. 1970-ben pedig Avilai Szent Terézzel együtt megkapta az egyházdoktor megtisztelő címét.
Génuai Szent Katalint (1447-1510) gyakran oly belső tűz emésztette, hogy magát lecsillapítandó a földre vetette magát és azt, kiabálta: "Szerelem, szerelem, nem bírom tovább". Emellett különös vonzalommal viseltetett gyóntatója iránt. Egy napon annak kezét az orrárhoz emelte, ekkor oly illatot érzett, amely szívéig hatolt. "Mennyei illatot, melynek kelleme holtakat életre ébreszthet." Szent Katalin 1944-től az olasz kórházak egyik védőszentje.
Veronica Giuliani (1660-1727) olasz kapucinus, misztikus apáca az isteni bárányka iránti ájtatosságából egy földi báránykát vitt az ágyába, csókolgatta azt, emlőin szoptatta és egy pár csepp tejet is adott neki. Veronica egész életében odaadással viseltetett a megfeszített Krisztus iránt, és - hozzá hasonlóan - az ő testén is öt helyen jelentek meg stigmák. Veronicát VII. Pius pápa (1742-1823) felvette a boldogok sorába, XVI. Gergely pápa (1765-1846) pedig szentté avatta.
[Forrás:
Báró Dr. Krafft-Ebing R. Psychopathia Sexuális, különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre, Budapest, 1908., Kostyál Jenő kiadása
Diós István: A szentek élete (http://www.katolikus.hu/szentek/)
Jacobus de Voragine: LEGENDA AUREA, Budapest : Neumann Kht., 2004 (http://mek.niif.hu/04600/04626/html/index.htm)
Klaniczay Gábor: Az égi szerelem – Misztika és erotika a középkorban, Rubicon 1994/6]
