A+ A A-

Rám spriccelte ondóját

  • Közzétéve itt: Szexuális perverziók


Az ember nem szívesen emlékszik a kényes, kellemetlen, dolgokra, az undorítóakat pedig szeretné minél előbb elfelejteni. Nagy segítség, hogy az átélt rosszat - ha nem is gyorsan, vagy azonnal - az agy képes idővel tompítani, a tudattalan mélyén elrejteni. Olyan mintha az emlékezetből kitörölné a megalázó, kellemetlen esetet vagy történéseket. Sajnos azonban elég egy pillanat, egy hasonló esetről hallani, vagy olvasni, máris azonnal felidézi, életre kelti a - látszólag - már rég elfelejtett eseményt.

Így jártam én is a közelmúltban. A nagy port felkavart Margit-szigeti szatír (vagy szatírok) esete nemcsak a médiában váltott ki nagy érdeklődést, az országban is sokan kísérthették nyomon, azon izgulva, mikor és hol jelenik meg ismét a szexuálisan beteges férfi, szurkoltak, mikor kapják el végre a rendőrök. Noha magamat kímélve, hallani sem akartam a szatírról, elzárkóztam a róla szóló híradások elől, mindhiába, mert ez az ismeretlen magamutogató egyre jobban a felszínre hozta bennem, az eszembe jutatta, egyre világosabban emlékeztetett arra a borzasztó eseményre, ami régóta az agyam egyik rejtett régiójában szunnyadt.

Hollandiából tartottam hazafelé, de egy hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntöttem, teszek egy kitérőt, és Frankfurtban megkeresem két volt kollégámat, akik, mielőtt elhagyták hazánkat, búcsúzóul meghívtak magukhoz, mint mondták, ha arra jársz, szívesen látunk vendégül. Arra gondoltam, itt az idő, s a lehetőség, hogy ezt a kedves házaspárt megkeressem. Sokat tekeregtem, mire rátaláltam a keresett utcára. Úgy terveztem, hogy a közelben megszállok, és másnap kipihenten folytatom utam.

A kellemes nyári estén sötétedő szürkületben keresgéltem nevüket a lakójegyzéken, de a csengőt már nem tudtam megnyomni, mert hirtelen, mintha csak az útburkolatból emelkedett volna ki, hosszú kabátban egy sötét alak penderült a közelembe. Először még azt sem tudtam megállapítani, hogy nő-e, vagy férfi az illető, nem láttam az arcát, csak a sziluettjét, halvány elképzelésem sem volt, mit akarhat tőlem, talán kifigyelt, ki akart kezdeni velem, megtetszettem neki, ezek a kérdések cikáztak át agyamon, de a válaszra már nem maradt időm. Ugyanis a fickó egy hirtelen mozdulattal széttárta kabátját, s meredező szerszámjából rám spriccelte ondóját. A meleg, ragadós váladék szétfröccsent rajtam, nyomot hagyva arcomon, ruhámon. A félelemtől kiabálva, de inkább rikácsolva, ugrottam be a kocsimba, máris indultam. Az ablakokban egyre több fény gyulladt fel, de különösebben senkit sem érdekelt, mi történhetett, eszükbe sem jutott, hogy közbelépjenek, vagy segítségre szorulhat-e valaki. Reakciómra egyedül a túltengő nemiségű alak reagált, amilyen hirtelen jött, oly gyorsan vált köddé.

Egy darabig csak ide-oda kanyarodtam a frankfurti utcákon, egyikből ki, a másikba be, képtelen voltam a táblákra figyelni. Fogalmam sem volt, miként jutok ki innen, hogyan tudom elhagyni ezt a rosszemlékű várost. Valahogy mégis ráleltem az autópályára, minden idegszálam remegett, gyomrom összeszorult, szememből megállíthatatlanul csordogált a könny, pedig nem sírtam. Képtelen voltam felfogni, mi történt velem, egyedül csak a menekülés motivált, hogy minél távolabb kerüljek innen. A kellemes hollandiai tartózkodás, a kedves család, a virágos városok, Amszterdam, Rotterdam emléke, az eltöltött két hét sok öröme mintha ripityára tört volna bennem.

A szemeimet borító könnyfátyolon át elmosódottan, rezegve szikráztak a távoli villanyfények, a kocsik lámpái vagy reflektorai pedig megtriplázódva vakítottak el. Nem tudtam, merre visz az út, hazafelé, vagy vissza a városba, esetleg Franciaország vagy Svájc felé küld. Egész éjjel vezettem, mint egy megszállott mentem és csak mentem. Azóta sem tudtam felidézni, hogyan jutottam el München közelébe. Csak arra emlékszem, hogy végig a kis Fiat 500-as gázpedáljáról nyomtam, s egy pillanatra sem vettem le róla a lábam. Koncentrációs tábor - DachauCéltalanságomban már az sem érdekelt, hová fogok érni, mikor pihenhetek meg. Idővel a visszataszító eset undorát, szégyenérzetét lassan egy belenyugvó, „nem érdekel semmi” állapot váltotta fel, a fáradtságtól szúrós szemeimből pedig kiapadt a könny.

A Nap már felfelé tartott az égen (állása szerint délelőtt tízre járhatott az idő), amikor megérkeztem Dachauba. Nem tudtam hová kanyarodtam be, kiderült, hogy a koncentrációs tábor parkolójában találtam helyet. Elmacskásodott lábaimmal alig tudtam lábra állni. A németek első náci táborára nem voltam kíváncsi, elég volt a stresszből, csak a mosdót kerestem, ahol jéghideg vízzel lemostam arcomról a rám száradt ondót, a toalettben elvégeztem a dolgom, aztán továbbindultam Budapest felé.

Ausztriába érve, fejembe vettem, hogy Atterseeben szállok meg, ott, ahol kifelé menet. Ám hiába kerülgettem ide-oda a tavat, a keresett címet nem találta, ezért - belenyugodva a kudarcba - máshol hajtottam pihenőre fejemet. Amint lefeküdtem, lehunytam a szemem, mintha ringlispíllé vált volna, a szoba elkezdett forogni velem. Mint a sok italtól lerészegedett ember, úgy éreztem magam.

Megfogadtam, otthon semmit sem szólok a dologról, csak a kedves fogadtatásról, a sok kellemes élményről, benyomásról fogok beszámolni. Bár a színészkedés nehezemre esett, nem akartam szomorúságot okozni szüleimnek. Megpróbáltam vidám képet festeni az útról, a tulipános, fapapucsos, szélmalmos Hollandiáról, az amszterdami virágpiacról, Anna Frank és Rembrandt házáról, a csatornákon ringatózó hajókról, a Rijks múzeum festményeiről, a hágai Béke Palotáról, a Rotterdami kikötőről, de mindenekelőtt Ossról, a kis városkáról, ahol vendéglátóim: Irénke néni és a Papa, oly szívesen fogadtak.

Azóta sem mondtam el senkinek, soha nem beszéltem erről az undorító frankfurti esetről, most viszont úgy éreztem, nem tarthatom tovább magamban, elmesélem a páromnak, sőt beszámolok róla olvasóimnak is, hadd tudják meg, milyen érzés, ha így megaláznak egy nőt. Kívánom, még csak hasonló se történjen meg egyikükkel sem!

További olvasnivaló

A mellek I. – Jövendölés és karakt…

  A női melleknek három fontos funkciójuk van: gyakran erotikus élvezetet nyújtanak, fontos szerepet játszanak a hölgyek énképének a kialakításában, és a kismamák szoptatni tudják a csecsemőiket velük. Érzéki örömöket -...

Folytatás...

Betegségről árulkodó testjelek a hag…

TARTALOM Bevezető gondolatok a hagyományos kínai gyógyításról, a betegségek diagnózisáról Aranyér Bronchitis (krónikus) Cukorbetegség (diabétesz) Csecsemőkori alultápláltság (csecsemők hiányos táplálkozásának szindrómája) Epehólyag gyulladás és epekő Gutaütés (agyvérzés és az agy...

Folytatás...

Kéztípusok

A kéz alakját az ujjak formája határozza meg.  Már a középkorban háromféle kéztípust ismertek: az elementárist, a motorikust és a szenzibilist, később négy kéztípust különböztettek meg: a szögletest, a...

Folytatás...

Lábujj-hiedelmek

A hamisítatlan művészi láb ujjai enyhén befelé hajlanak. A felfelé ívelő lábboltozat szenvedélyes természetet jelez és gyakori a déli országokban.A befelé forduló lábujjak többnyire a szórakozott, feledékeny emberek sajátjai. Az...

Folytatás...

Meghívás Telki Művészek Házába - …

Örömmel vettük a kedves invitálást, hisz régen (a ’80-as évek elején) és csak átutazóban jártunk ebben a csodás természeti környezetben fekvő, az elmúlt évtizedekben gyors fejlődést mutató, ma már...

Folytatás...

Szállj ki, biztatom magam

Valahogy nem akarnak fogyni a kilométerek, az útnak még több mint harmada hátra van. A Dzsammuig megteendő 115 km végtelen hosszúnak tűnik. Bár jövet sem voltam nyugodt, most azonban visszasírom...

Folytatás...