A+ A A-

Rám spriccelte ondóját

  • Közzétéve itt: Szexuális perverziók


Az ember nem szívesen emlékszik a kényes, kellemetlen, dolgokra, az undorítóakat pedig szeretné minél előbb elfelejteni. Nagy segítség, hogy az átélt rosszat - ha nem is gyorsan, vagy azonnal - az agy képes idővel tompítani, a tudattalan mélyén elrejteni. Olyan mintha az emlékezetből kitörölné a megalázó, kellemetlen esetet vagy történéseket. Sajnos azonban elég egy pillanat, egy hasonló esetről hallani, vagy olvasni, máris azonnal felidézi, életre kelti a - látszólag - már rég elfelejtett eseményt.

Így jártam én is a közelmúltban. A nagy port felkavart Margit-szigeti szatír (vagy szatírok) esete nemcsak a médiában váltott ki nagy érdeklődést, az országban is sokan kísérthették nyomon, azon izgulva, mikor és hol jelenik meg ismét a szexuálisan beteges férfi, szurkoltak, mikor kapják el végre a rendőrök. Noha magamat kímélve, hallani sem akartam a szatírról, elzárkóztam a róla szóló híradások elől, mindhiába, mert ez az ismeretlen magamutogató egyre jobban a felszínre hozta bennem, az eszembe jutatta, egyre világosabban emlékeztetett arra a borzasztó eseményre, ami régóta az agyam egyik rejtett régiójában szunnyadt.

Hollandiából tartottam hazafelé, de egy hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntöttem, teszek egy kitérőt, és Frankfurtban megkeresem két volt kollégámat, akik, mielőtt elhagyták hazánkat, búcsúzóul meghívtak magukhoz, mint mondták, ha arra jársz, szívesen látunk vendégül. Arra gondoltam, itt az idő, s a lehetőség, hogy ezt a kedves házaspárt megkeressem. Sokat tekeregtem, mire rátaláltam a keresett utcára. Úgy terveztem, hogy a közelben megszállok, és másnap kipihenten folytatom utam.

A kellemes nyári estén sötétedő szürkületben keresgéltem nevüket a lakójegyzéken, de a csengőt már nem tudtam megnyomni, mert hirtelen, mintha csak az útburkolatból emelkedett volna ki, hosszú kabátban egy sötét alak penderült a közelembe. Először még azt sem tudtam megállapítani, hogy nő-e, vagy férfi az illető, nem láttam az arcát, csak a sziluettjét, halvány elképzelésem sem volt, mit akarhat tőlem, talán kifigyelt, ki akart kezdeni velem, megtetszettem neki, ezek a kérdések cikáztak át agyamon, de a válaszra már nem maradt időm. Ugyanis a fickó egy hirtelen mozdulattal széttárta kabátját, s meredező szerszámjából rám spriccelte ondóját. A meleg, ragadós váladék szétfröccsent rajtam, nyomot hagyva arcomon, ruhámon. A félelemtől kiabálva, de inkább rikácsolva, ugrottam be a kocsimba, máris indultam. Az ablakokban egyre több fény gyulladt fel, de különösebben senkit sem érdekelt, mi történhetett, eszükbe sem jutott, hogy közbelépjenek, vagy segítségre szorulhat-e valaki. Reakciómra egyedül a túltengő nemiségű alak reagált, amilyen hirtelen jött, oly gyorsan vált köddé.

Egy darabig csak ide-oda kanyarodtam a frankfurti utcákon, egyikből ki, a másikba be, képtelen voltam a táblákra figyelni. Fogalmam sem volt, miként jutok ki innen, hogyan tudom elhagyni ezt a rosszemlékű várost. Valahogy mégis ráleltem az autópályára, minden idegszálam remegett, gyomrom összeszorult, szememből megállíthatatlanul csordogált a könny, pedig nem sírtam. Képtelen voltam felfogni, mi történt velem, egyedül csak a menekülés motivált, hogy minél távolabb kerüljek innen. A kellemes hollandiai tartózkodás, a kedves család, a virágos városok, Amszterdam, Rotterdam emléke, az eltöltött két hét sok öröme mintha ripityára tört volna bennem.

A szemeimet borító könnyfátyolon át elmosódottan, rezegve szikráztak a távoli villanyfények, a kocsik lámpái vagy reflektorai pedig megtriplázódva vakítottak el. Nem tudtam, merre visz az út, hazafelé, vagy vissza a városba, esetleg Franciaország vagy Svájc felé küld. Egész éjjel vezettem, mint egy megszállott mentem és csak mentem. Azóta sem tudtam felidézni, hogyan jutottam el München közelébe. Csak arra emlékszem, hogy végig a kis Fiat 500-as gázpedáljáról nyomtam, s egy pillanatra sem vettem le róla a lábam. Koncentrációs tábor - DachauCéltalanságomban már az sem érdekelt, hová fogok érni, mikor pihenhetek meg. Idővel a visszataszító eset undorát, szégyenérzetét lassan egy belenyugvó, „nem érdekel semmi” állapot váltotta fel, a fáradtságtól szúrós szemeimből pedig kiapadt a könny.

A Nap már felfelé tartott az égen (állása szerint délelőtt tízre járhatott az idő), amikor megérkeztem Dachauba. Nem tudtam hová kanyarodtam be, kiderült, hogy a koncentrációs tábor parkolójában találtam helyet. Elmacskásodott lábaimmal alig tudtam lábra állni. A németek első náci táborára nem voltam kíváncsi, elég volt a stresszből, csak a mosdót kerestem, ahol jéghideg vízzel lemostam arcomról a rám száradt ondót, a toalettben elvégeztem a dolgom, aztán továbbindultam Budapest felé.

Ausztriába érve, fejembe vettem, hogy Atterseeben szállok meg, ott, ahol kifelé menet. Ám hiába kerülgettem ide-oda a tavat, a keresett címet nem találta, ezért - belenyugodva a kudarcba - máshol hajtottam pihenőre fejemet. Amint lefeküdtem, lehunytam a szemem, mintha ringlispíllé vált volna, a szoba elkezdett forogni velem. Mint a sok italtól lerészegedett ember, úgy éreztem magam.

Megfogadtam, otthon semmit sem szólok a dologról, csak a kedves fogadtatásról, a sok kellemes élményről, benyomásról fogok beszámolni. Bár a színészkedés nehezemre esett, nem akartam szomorúságot okozni szüleimnek. Megpróbáltam vidám képet festeni az útról, a tulipános, fapapucsos, szélmalmos Hollandiáról, az amszterdami virágpiacról, Anna Frank és Rembrandt házáról, a csatornákon ringatózó hajókról, a Rijks múzeum festményeiről, a hágai Béke Palotáról, a Rotterdami kikötőről, de mindenekelőtt Ossról, a kis városkáról, ahol vendéglátóim: Irénke néni és a Papa, oly szívesen fogadtak.

Azóta sem mondtam el senkinek, soha nem beszéltem erről az undorító frankfurti esetről, most viszont úgy éreztem, nem tarthatom tovább magamban, elmesélem a páromnak, sőt beszámolok róla olvasóimnak is, hadd tudják meg, milyen érzés, ha így megaláznak egy nőt. Kívánom, még csak hasonló se történjen meg egyikükkel sem!

További olvasnivaló

Lábtan

A 18. században felmerült a tenyérjósok fejében a talpvonalak és a lábujjak vizsgálatának gondolata. Ám az ötletet hamar elvetették, mégpedig azzal az indokkal, hogy a talp a föld fölé esik...

Folytatás...

Szelleműző afrodiziákum: a paradicsom

Talán nem mindenki számára ismert, hogy mai konyhánk elmaradhatatlan „kellékét”, a paradicsomot egykoron „szerelem almájának” is nevezték. Sőt a bibliai történetnek létezik egy olyan változata, mely szerint nem alma, hanem...

Folytatás...

Mircigina kézelemzése

Ránézve kezére, arra gondoltam, könnyű dolgom lesz, kielemzését egyszerűnek véltem. De tévedtem, mert kezének ellentmondásosságával sokat bajlódtam, a kis és a nagyobb méretű képek közötti különbözőségek elégé összezavartak, például...

Folytatás...

Beszédhang és karakter

A hang tökéletesen megfelel a hangképző lény karakterének, legyen az galambturbékolás, oroszlánordítás, tigrismorgás, tehénbőgés, báránybégetés, kakaskukorékolás, disznóröfögés, lónyerítés vagy szamárüvöltés, mindegyik hang jellemzi a tulajdonosát.Más a művelt, intelligens ember hangja...

Folytatás...

Marcipán és percipán

Gyerekkorom nagy részét cukrászműhelyben töltöttem el. Míg édesapám keze alól a márványlapú asztalon mesterművek születtek, addig én az asztal másik végén a házi feladatokat írtam. Sülő krémeslapok vajastészta illata elegyült...

Folytatás...

A védekező és érzékelő bőr

Az emberi testtel kapcsolatos modern tudományos kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a kéz sokkal fontosabb szerepet játszik, mint bármely más bőrrel borított felület a test többi részén. Nemcsak védekező eszközként szolgál...

Folytatás...
Felnőtt tartalom!

Ha elmúltál 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthatsz és a tartalom a számodra elérhető lesz.

Ha nem múltál el 18 éves, kattints a "Nem múltam el 18 éves" gombra, ez a tartalom a számodra nem lesz elérhető.

Elmúltam 18 éves Nem múltam el 18 éves

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?