Interjú nagybátyámmal, Szász Endrével munkájáról, mindennapjairól, szokásairól

Hetvenedik életévét taposó nagybátyámhoz, Szász Endréhez, egy napsütötte, tavaszi napon látogattam el a fák csöndjében megbúvó várdai kastélyba. Bandival - így hívták jó ismerősei, barátai, családjának tagjai - mindig szívesen beszélgettem, hisz bármilyen témához hozzá tudott szólni, mindenről volt markáns véleménye, jó volt visszaemlékezni vele, a már nem élő szeretteinkre, de kedveltem életkedvét, világnézetéről vallott nézeteit, optimizmusát, újrakezdési, megújulási képességét, humorát, életigenlését, felfogását, természetszeretetét, de legfőképp azt, hogy nézeteit soha nem akarta rákényszeríteni senkire sem.

Kihasználva a látogatás adta alkalmat, nemcsak személyes dolgokról beszélgettünk, hanem sok másféle témáról is, ebből a csokornyi szövegből kerekítettem ki ezt az interjút. Annak, hogy megint írok róla, s közre adom beszélgetésünket, az az oka, hogy azt érzem, mintha méltatlanul kevesen, kevésszer emlékeznének rá, kezdenék elfelejteni a boszorkányos technikájú, egyéni stílusú, kiváló rajztehetséggel megáldott művészt. Annak ellenére gondolom ezt, hogy a róla készült visszaemlékezésemre sok látogatóm kíváncsi. Remélem, e rövidke írásomat is szívesen veszik.

Régebben éjjel alkottál, délelőtt aludtál, most is ilyen fordított életritmusban élsz?

Mindig bagoly típusként éltem. Egyébként azért szoktam rá az éjszakai munkára, mert nappal soha nem hagytak dolgozni, Most is állandóan szól a telefon, jönnek hozzánk. Szinte minden nap van külföldi vendégem, a magyarok azt hiszik rólam, hogy felvágok, ezért kevésbé keresnek fel. Sok az üresjáratom, de régen is így volt.

Hogyan tartod magad karban?

Úgy, hogy nem foglalkozom túlságosan magammal. Ha nekiállok dolgozni, elmúlik minden fájdalmam.

Vitaminokat, ásványi sókat szedsz?

A feleségem adagolja a biogyógyszereket, vitaminokat, gyógyteákat itat velem. Sőt, a bio-kertjében mindenféle bio-finomság megterem. Igaz elég nagyra sikerült a konyhakert, az első évben például cukkini mérgezést kaptunk. Minden vendégünk azt ette. Kati, a feleségem kezdetben nem tudta, miből mennyit ültessen.

Gyalogolni, kocogni szoktál?

Sétálni szoktam itt a parkban, de kocogni már nem tudok, fáj a lábam.

Valószínűleg a sok cigarettától. Egyiket a másikra gyújtod. Mennyit szívsz naponta?

Elég sokat. Egy csomaggal.

Nem többet, hisz mióta itt beszélgetünk, már az ötödikre gyújtasz?

Mert most nem dolgozom. Munka közben nem cigarettázom. Egyébként már többször próbáltam leszokni, de a nikotinéhség mindig kibírhatatlanul idegessé tett. Legutóbb a tapasszal próbálkoztam, aminek segítségével húsz cigarettáról sikerült három-néhány darabra csökkentettem napi adagomat, sajnos bőrgyulladást kaptam, így most ismét pöfékelek.

Mit eszel szívesen?

Eddig nem érdekelt mit iszom, eszem, de öreg koromra rájöttem az étkek ízére. A gulyáslevest kedvelem legjobban, de szeretem a franciás ételeket is. A húsokért nem vagyok túlságosan oda, bár minden ízletesen elkészített ételt szívesen fogyasztok. Senki olyan rakott kelt nem tud készíteni, mint a feleségem.

Édesanyám ételeiért is odavoltál. Gyakorta jártatok hozzánk Gizus nénivel és Júliával, és emlékszem, egy évig nálunk laktál, akkor anyám főztjét dicsérted, de a Susenka nagymama gánicáit is jónak tartottad.

Bözsi réteseinek ízét most is érzem az ínyemen, mindig jók voltak a nálatok töltött lebzseléseim, a vendéglátásaitokat pedig nem tudom elfelejteni. Most, hogy felemlegetjük, felsejlenek előttem a nokedlis csirkepaprikások és a rántott combok.

Mit iszol szívesen, most is teát, kávét, szeszes italt továbbra sem?
 
Az italok közül előnyben részesítem a vizet, szeszes italt valóban nem iszom, kávét annál többet. Felkelés után s napközben kávézom, régebben festés közben teáztam, de mostanában ég a gyomrom tőle.

Hánykor szoktál kelni?

Általában reggel nyolckor fekszem le és igyekszem délután kettőig-háromig aludni. Ha tudok aludni, tulajdonképpen elegendő két-három óra is. Állítom, hogy aludni tudni kell, Amerikában ezt már tanítják. Én gyerekkorom óta szinte beleringatom magam az álomba.

A szemed hogyan bírja az éjszakai munkát?

Nehezen. Az egyik szememre teljesen vak vagyok, a másikból pedig hiányzik a lencse. Félek elmenni orvoshoz, mert kórházban tartanának. Belebetegednék, ha nyolc napig nem dolgozhatnék. Kint megcsinálnák azonnal, csak nálunk ilyen körülményes. Persze restellnék kimenni, hiszen a magyar orvosokat ugyanolyan jónak tartom, mint a külföldieket.

Mit olvasol szívesen, könyvet vagy újságot?

Könyvet. Rengeteget olvastam életemben, s legalább hatszázat illusztráltam, többségükben klasszikusokat, kevés ifjúsági témájút. Gyermekkoromban szenvedélyesen faltam a könyveket, talán a szemem már akkor megsínylette az éjszakai paplan alatti olvasást. Akkor is és mindig az irodalmat kedveltem, a ponyvákat messzi ívben kerültem. A könyv szerintem nemcsak arra való, hogy szórakoztasson, hanem, hogy tanítson, amit az ember saját tapasztalataival összevetve tud hasznosítani.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Igazából sohasem sikerül kikapcsolódnom, mert mindig a következő kép izgat, az jár az eszemben, hogyan fogom elkészíteni.

Miről nem tudnál lemondani?

Mindenről le tudok mondani, olyan dolgokról is, amik másnak tragédiát jelentenek.

Elégedett vagy az életeddel, mire vágysz, mit szeretnél elérni?

Világéletemben elégedett ember voltam, elégedettségem nemcsak optimizmusomból fakad, a munkám mellett nem maradt idom elégedetlenségre. Most meg pláne elégedett vagyok, kiegyensúlyozottan élhetek, nyugodtan alkothatok, kell ennél nagyobb öröm? Sok képet szeretnék még festeni.

Foglalkoztat a halál, az elmúlás gondolata?

Habár beteg a szívem, kétszer majdnem meghaltam, mégsem félek a haláltól, csak annyiban foglalkoztat, hogy ne maradjon utánam rendezetlenül semmi, biztonságban akarom hagyni a feleségem. Úgy vélem, akkor hal meg az ember, ha egyszer csak azt veszi észre. hogy nincs rá szükség. Én úgy érzem, még hasznos vagyok, ha már nem leszek, akkor elmegyek. A természet bölcsen intézi ezeket a dolgokat.

Kívánom, alkoss és élj még sokáig!

Készült Várdán, 1996 tavaszán