Sok éven át nyaraltunk a horvát Isztrián, Moscenicka Dragán, ezek a nyarak, az ott eltöltött napok felejthetetlenek voltak számunkra. Az is igaz viszont, hogy bármikor indultunk a tengerpartra, mindig megfordult a fejünkben, hogy jó volna végre megnézni az egyedülálló természeti ritkaságot, a Plitvicei-tavakat is. Ettől az tartott vissza minket, hogy akkoriban nem engedélyezték kutyával a nemzeti park területére a belépést. Idén azonban tudomásunkra jutott, hogy - bizonyos megkötésekkel - a kutyánkat is vihetjük, így aztán - mivel ezek a feltételek a számunkra természetesek, s a felsorolt tilalmakat máshol is betartjuk - már semmi akadálya nem volt a látogatásnak.
Plitvicei-tavak, Horvátország első nemzeti parkjának térképe |
Korán indultunk, hogy minél többet lássunk. Miközben a busz nesztelenül gurult velünk lefelé az úton, gondolataink folyton csak egy kérdés körül jártak: Valóban olyan szép ez a hely, miként azt elképzeltük? Meghitt hangulatunkból még a „kiabálva társalgó” útitársaink sem zökkentenek ki. Kiszállva a buszból, szerencsére hamar elhagytuk őket. Ahogy a fák árnyékában gyalogosan ereszkedtünk alá, kezdett feltárulni a táj, mely - mint egy kacér hölgy - egyre többet mutatott magából. Mind közelebbről hallottuk a vízesések zubogó hangját, s ahogy lejjebb jutottunk a horhos ösvényen, a fák közt átszüremlő napfényben elővillanva, egyszer csak felcsillant a tórendszer alsó tavai egyikének a víztükre. Az egésztől olyan érzésem támadt, mintha csalogatnának a zuhatagok, a tavak.
Az itt eltöltött több mint hat óra alatt - miközben végigjártuk a parkot, a kisebb-nagyobb tavakat, mészkőgátakat, zuhatagokat - meggyőződhettünk, hogy ez valóban Európa egyik legszebb természeti látványossága. Egy enyhén ereszkedő völgy, melyet erdős hegyek karéja övez, ahol a vízesésekkel, tavakkal, zúgókkal, forrásokkal és barlangokkal tarkított tájat burjánzó növények borítják, s a fák, bokrok zöldjét szerény kis virágok sokasága színesíti, a turistákat pedig eligazító táblák vezetik a helyes irányba. Nemcsak a tavaknak, de valamennyi vízesésnek is neve van, egyikük - mely a Milan és a Gavan tavak között található - Milka Trnina (1863-1941), az egyik leghíresebb horvát operaénekesnő nevét viseli, aki nemcsak az operabarátoknak szerzett örömöt, hanem e páratlan természeti kincs megőrzéséért is sokat tett.
Bár a polgárháború idején (1993 és 1996 között) átmenetileg a park - a medvevadászat, a dinamittal történő halászat és a területen elhelyezett taposóaknák miatt - a Világörökség veszélyeztetett területeinek listájára került, ennek ma már szerencsére semmi jele. Sehol egy kidőlt, pusztulásnak indult fa, az utak tiszták és gondozottak, a forrásvízi mészkövet védő fahidakat, pallókat állandóan javítják, a sérült, korhadt gömbfákat azonnal kicserélik, és - mint olvastam - hamarosan a környező szállodák szennyvízének tisztítását is megoldják. Sehol sem látni elszórt szemetet, csend, béke és rend honol, mintha minden a szépséges természetért lenne.
Barnamedvével, farkassal - akik ma már különleges védelmet élveznek itt - ugyan nem találkoztunk (ez a turisták számára kiépített utakon nem meglepő), de még csak egy vidrával vagy fülesbagollyal sem akadtunk össze, kakukk hangját viszont többször is hallottuk, a kristálytiszta, átlátszó vízben pisztrángok úszkáltak, a tavak partján szelíd vadkacsák mutatták magukat, a köveken pedig itt-ott békák napoztak. Egyikük sem félt az emberektől, valószínűleg még nem volt rossz tapasztalatuk.
Ez a páratlan biológiai és hidrogeológiai gazdagságú ökoszisztéma - a költségvetési törvényben átmenetileg - már 1928-ban védettséget kapott, ám a 16 tavat és a környező erdőket magába foglaló terület csak 1949-ben nyerte el a nemzeti park státuszt. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park 1979-ben került fel az UNESCO természeti világörökségi listájára. Azóta kiemelt figyelmet fordítanak rá, és fokozott védettséget élvez. A nemzeti park területe - a folyamatos bővítések hatására - ma már eléri a 300 km²-t, melynek nagy részét (közel négyötödét) erdők borítják. Az erdők legnagyobb részét a bükk- és fenyőtársulások alkotják. Európa egyik legszebb fenyőerdeje itt található. Egyes fenyők és bükkfák 50 méter magasra is megnőnek, az átmérőjük pedig eléri a másfél métert. Rendkívül gazdag a park növényvilága, eddig közel 1300 növényfajt - köztük több tucat orchidea-féleséget - azonosítottak itt. A legértékesebb növény az 1989-ben felfedezett szibériai hamuvirág. Az élővilág sokféleségét jelzi, hogy - a látogatók számára készített tájékoztatóanyag szerint - a kutatások során 321 féle lepkét 161 féle madarat és 21 denevérfélét találtak. Ami pedig a ragadozókat illeti, a korábban már említett barnamedvéken és farkasokon kívül hiúzok, vadmacskák, rókák és sasok is élnek a park területén.
Ám az igazi turista-attrakciót a hidrológiai- és a bio-geokémiai folyamatok hatására képződő és állandóan változó forrásvízimészkő-gátakkal, -küszöbökkel duzzasztott - a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka folyókkal táplált - tórendszer jelenti. Mivel az időjárástól és a geológiai viszonyoktól függően a víz állandóan változtatja folyását, ezt a mészkőképződmények helye és formája is követi, vagyis a tórendszer állandó változásban van. A vadregényes karsztos, mésztufás formáció a jégkorszak utáni időszak „terméke”, életkorát 4000 évre becsülik. Az egymástól lépcsőzetesen elválasztott tavakba a vizet - a 636 m magasan fekvő Proscansko tóból kiindulva - zuhatagok sokasága viszi alább. Egy-egy tóhoz leérve a víz kissé megnyugodva csak arra vár, hogy vízesésként újra nekilóduljon, és megtegye az összesen 8 km hosszú utat, és a 133 méterrel alacsonyabban fekvő Korana folyócska sziklás medrébe érve, elinduljon a Fekete-tenger felé. A tavak közül a Kozjak a legnagyobb és egyben a legmélyebb is, 81,5 hektáros nagyságával és 47 méteres mélységével, míg a vízesések legmagasabbika - mely egyúttal Horvátország legmagasabb vízesése is - a 78 m magas Veliki Slap. (Ez utóbbi - bár a park területén található - hidrogeológiai szempontból nem tartozik a tavak rendszeréhez.)
Miután az állóvizek legnagyobbikához, a Kozjak tóhoz értünk, a hajóra várva egy japán turistacsoport sorakozott mögénk. Egy szimpatikus idősebb férfi, látva, amint Mindinek intek, hogy üljön le, pacsit kérve, szófogadó kutyámnak nyújtotta kezét. Azonnal kapcsoltam, ugyanis ezt a spánielünk nem tudja, ezért megragadtam jobb első mancsát, és az idős úr kezébe nyomtam. Kutyám „produkciója” általános elismerést aratott. Akárcsak a busz, a hajó is elektromos meghajtású volt, hangtalanul szelte a vizet, sőt még hullámokat sem nagyon keltett. Fáradtan értünk partra, de még jókora út állt előttünk, ráadásul még el is tévedtünk. Az utóbbit azonban nem bántuk, mert találkoztunk egy magyar családdal. Mire ismét hajóra szállva, majd jó néhány lépcsőt megmászva visszaértünk a 2-es számú bejárathoz, ahonnan jó hat órával korábban elindultunk, úgy éreztem, térdig lejártam a lábam. Nemcsak másnap fájt a jobb vádlim, de még hónapokkal később is. Ettől függetlenül életre szóló élményben volt részünk. Most már értem, miért mondta azt a tavakról - jeles kutatójuk - Ivo Pevalek akadémikus 1937-ben, hogy: „Víz, tavak, vízesések és erdők máshol is vannak, de Plitvicei-tavakból csak egy létezik.” Képeinket megnézve, Kedves Olvasóink, erről önök is meggyőződhetnek.
[Forrás:
Jasmina Mužinić and Mihajlo Filipović - The Plitvice lakes: World’s Natural Heritage
Plitvice lakes – first Croatian national park by Dr. sc. Srecko Bozicevic
Nemzeti Park Plitvice tavak (Publisher: Plitvice lakes National Park Administration)
Risto Karajkov: PLITVICE NATIONAL PARK
PLITVICE LAKES NATIONAL PARK CROATIA (UNEP kiadvány, 2011-06-24]