Mintegy tíz perc komótos autózás után, Šibeniktől 33 km-nyire, rátalálunk az elsősorban barátságos lakóiról, védett tengeröbleiről és 400 hajót befogadó jacht-kikötőjéről (Marina Frapa) híres mediterrán halászfalura, Rogoznicára. A véletlen úgy hozza, hogy a tengerparton kialakított körforgalomban balra fordulunk, így a tengeröblöt átszelő töltésen áthaladva, egyenesen a település szívébe, a régebben különálló szigetként létező Kopara-félszigetre jutunk. Néhány száz méter után, a régi kikötőnél állunk meg, ahol férfiak csoportosulására leszünk figyelmesek.
Vasárnap délután lévén - a francia petanque, vagy az olasz balote dalmát megfelelőjére - a tengerparton mindenütt igen népszerű boćanje nevű játékra gyűltek össze. Látván lelkesedésüket, mi is beállunk a szurkolók közé. Bár a szabályokat nem ismerjük, arra hamar rájövünk, hogy egy - a játék elején elgurított - kisebb golyót akarnak a nagyobbakkal minél jobban megközelíteni. A résztvevők nagyon komolyan veszik a küzdelmet, olykor hosszú vitákat folytatnak, melyik golyó van a legközelebb, ki dobott jól vagy rosszul, ki volt szabálytalan. Belemerülve a játékba, csaknem elfeledjük, hogy nincs még szállásunk. Mivel a turista iroda zárva van, a közeli vendéglőben érdeklődünk. A segítőkész pincérfiú azonnal előkapja a mobilját, és néhány telefonálás után egy darab papírt tesz elénk, melyre gondosan lerajzolja, hová kell mennünk. Hálából aznap este náluk vacsorázunk.
Remekül érezzük magunkat a szállásadó családnál. Valamennyien kedvesek: a nagyszülők, a fiatalok és mindannyiuk szemefénye a kisleány. A szobánk praktikusan berendezett, kényelmes, minden megtalálható, hogy komfortosan érezzük magunkat. A szőlővel telefutatott nagy teraszról a kertre látni, két oldalán színes virágok. A kocsibejáró melletti sávot kihasználva nőnek a konyhakerti növények, a kerítéstől 30 méterre pedig már ott a tenger.
Nagyokat sétálunk a fenyőerdők karéjával szegélyezett öbölben. Finomakat eszünk a vendéglők remek halas kosztjaiból, megkóstoljuk speciális salátáikat, borukat. Már az első nap után barátságot kötünk a macedón cukrásszal, akit ettől kezdve minden este meglátogatunk. Fagylaltját szimpátiából jól megpúpozza. Felhívja figyelmünket a néhány házzal arrébb lakó idős magyar asszonyra. Örömünkre szolgál, hogy megismerkedhetünk Júliával, aki régóta itt lakik ezen a szép környéken. Évek óta egyedül él, a gyerekei azonban minden nyáron meglátogatják.
Tőle tudjuk meg, hogy a közeli - magas sziklafalakkal övezett, kisebb futballpálya nagyságú - Sárkány szeme sóstó (horvátul Zmajevo jezero) a népi legenda szerint egy sárkány lakhelye, és magas vízszintjének változása mutatja, hogy a gazdája elment élelmet keresni, vagy otthon tartózkodik-e. Az utóbbi esetben nem árt óvatosnak lenni, mert a víz színének megváltozása a sárkány ébredezésére figyelmeztet.
Sajnálja, hogy nem egy hónappal később jöttünk, ekkor ugyanis végignézhettük volna Rogoznica leglátványosabb eseményét, a hajók százait és zarándokok ezreit felvonultató, július 2-án kezdődő, Szűz Mária tiszteletére rendezett színpompás körmenetet. Jó lett volna tovább maradni, de - miként azt a képeink is mutatják - így sem maradunk látnivaló nélkül, és persze unatkozásra sincs semmi okunk.
Délelőttönként felkeressük a mindössze néhány standból álló aprócska piacot, ahol a barátságos kofák, mint jó ismerősöket köszöntenek minket, tisztára törölt portékájuk igencsak kívánatos. Attila naponta fut hosszú távokat, ilyenkor Mindi alig várja, hogy visszatérjen, mert akkor őt is elviszi gazdája egy körre. Amikor játszanak, megállunk a pétang pálya szélén, és izgulunk a szimpatikusnak talált versenyzőkért.
Egyik vásárlásunk során a vízpart sziklái felől fájdalmas nyávogást hallottunk, kiderült két éhes kiscica hívogatta az anyját, aki vagy meghalt, vagy elhagyta őket. Innentől kezdve napi programunk lesz a kiscicák hajnali etetése, többnyire Attila viszi nekik a tejet és a felaprított kis felvágottfélét. Aggódunk a két gyámolításra szorult kiscicáért, ki fogja etetni őket, ha elmegyünk. Hazajöttünk óta is sokat jutnak eszünkbe, reméljük élnek még.
Nehéz szívvel búcsúztunk a családtól és Rogoznicától, de a két napra tervezett itt-tartózkodás már egy hétre nőtt, és még célba vettük Dubrovnikot. Útravalóul finom bort kapunk, mi pedig hazaérkezésünk után postázzuk vendéglátóinknak a róluk készült képeinket.
