Hiába mutat szeptember végét a naptár, és csillagászati értelemben is itt az ősz, az időjárás nem vesz róla tudomást, nem hisz nekik, mert javában tart a „vénasszonyok nyara”. Noha az éjszakák már hűvösek és nappalok is megrövidültek, a déli órákra mégis felmelegszik a levegő, s a langyos déli szél alig mozgatja a sárgulni készülő leveleket. Kora ősszel, többnyire az esős napok, olykor az első fagyok után, ha csak rövid időre is, gyakran visszatér hozzánk a nyár. Ez a szelíd napsugaras utónyár azonban mégis csak a nyár búcsúzója, az ősz előhírnöke. Bár kellemes a langy meleg és a fürdőzés a napsugarakban, mégsem jelent felhőtlen örömöt, gondolkodásra, elmélkedésre késztet. ilyenkor nemcsak a tovaszálló nyár szép emlékei bukkannak elő, de felidézzük a következő évszakot, az előttünk álló esős napokat, a borongós, párás, ködös őszt is, melynek hangulata az elmúlást juttatja eszünkbe. Pedig, ahogy azt Petőfi Sándor mondja: „(…) ősszel a föld / Csak elalszik, nem hal meg; / Szeméből is látszik, hogy csak / Álmos ő, de nem beteg.” A verset végigolvasva feltűnik, hogy a poéta, egyszer sem nevezi a napos őszi napokat vénasszonyok nyarának. Hogy honnan eredeztethető ez a - Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint - „kellemetlen hatást keltő, igen öreg asszony” jelentésű kifejezés, nem tudom, annyi biztos, hogy az élvezetes, szép utónyár illendőbb elnevezést érdemelne.
Ám téved, aki azt hiszi, hogy az egész földön ismerik ezt a jelenséget. „A trópusok állandó nyarán és a sarkvidékek hosszú telein nincs utónyár. Az Északi- Félgömbön a 30-65 fok szélességi körök között, elsősorban a kontinensek keleti részén: Kelet-Kínában és Japánban, az USA és Kanada keleti felében, Európában pedig egy hatalmas háromszög alakú területen, melynek déli csúcsa Athén, keleti csúcsa Moszkva, nyugati csúcsa pedig a skót Edinburgh tájékán van, jelentkezik a legfelismerhetőbben. Magyarország ennek a háromszögnek a közepén van, éghajlatunknak tehát gyakran visszatérő jelensége a szép kora őszi, derült, csendes utónyár.”
Érdekes, hogy éppen „Közép- és Kelet-Európában, ahol a kora őszi utónyár leggyakrabban jelentkezik, azonos és szintén csúfolódó jelentése van a német Altweibersommer, az orosz Babje ljeto, a szerb babini ljeto szónak.
A Földközi-tenger nyugati medencéjében, ahol ritkábban jelentkezik, az udvarias latin népek jobban megbecsülik a kedves őszi vendéget. A portugálok verao de sao Martinho-nak, az olaszok estate di Sao Martino-nak, a franciák été de la Saint Martin-nak, azaz szent Márton-nyarának nevezik, minthogy ezen déli országokban november elejére, a régi katolikus naptárok kissé barokkos hangzású Szent Márton-havára tolódik el az utónyár.
Az angolok Luke’s summer, azaz Lukács-nyara néven emlegetik a Lukács-nap /október 18./ tájékán jelentkező utónyarat, de az All-Hallown summer, azaz a Mindenszentek-nyara a november elején Angliában is előforduló szép őszi napokra utal.
Észak-Amerika, Kanada keleti részén Indiansummer, azaz indián-nyár a visszatérő meleg napok összefoglaló neve, talán az ilyenkor vörösbarnára színeződő őszi erdők vagy egy szebb napokat látott emberfajta borongós szimbólumaként.
Az udvarias spanyolok kedveskedve veranillo de San Juan-nak azaz Szent János-nyaracskájának hívják, de régi vallásos motívumot rejt a Hilos De La Virgen, azaz Szűz Mária pókhálója elnevezés, amely kora ősszel a levegőben úszó s a magyar nyelvben kissé rusztikusan hangzó «ökörnyál»-ra utal.” (Az ökörnyál bizonyos pókfajták lazán szőtt 2-3 m hosszú, a szélben lebegő fonadéka, melynek segítségével a pókok - különösen ősszel - a faj terjeszkedése érdekében, a szelek szárnyán könnyen tovaszálló fonadékon, egyik tájról a másikra vitetik magukat, tehát az ökörhöz semmi köze sincs.)
„A régi angoloknak bizonyára mitológiai eredetű babonás hite szerint a sors nemtől által font «életfonalak» az utónyáron szállongó pókhálóban láthatóvá válnak. Észak-Németországban, Holsteinben az utónyár idején egybekelt fiatalokra azt mondják, hogy «a pókháló font össze őket». Ebben az összetételben kiábrándító lenne az «ökörnyál» használata. Itt az utónyarat Mädchen-Sommer-nek, azaz «lányok nyarának» nevezik, ami ezt a varázsosan szép időszakot a zord idők után visszatérő tavasz és nyárbiztató előjelének rangjára emeli. (…)
A Közép-Európai utónyarakon rendszerint magas légnyomás alakul ki az Azori-szigetek és az Orosz-síkság között, feloszlanak a felhők, kisüt a nap s a terület északi részén délies, a délebbi részeken keleties gyenge szél teszi kellemessé az időt.
Közép-Európában és Észak-Amerikában leggyakrabban szeptember 25-29. között alakul ki s rendszerint átnyúlik október elejére is az utónyár. Ritkábbak azok az évek, amikor október 11-14. között is jelentkezik az előbbinél hűvösebb utónyár, sőt a magyar éghajlat egyik jellegzetessége, hogy november gyakran derült, száraz idővel kezdődik. Ez az igazán késő utónyár, amelynek már éjjelente «vénasszonyos»-nak már igazán nem mondható, éles foga van, máshol sem ritkaság. (…)
Mindenesetre a novemberre eltolódott utónyár már csak gyenge visszfényét adja a szép szeptembervégi napoknak. A távozó nyárra emlékeztető derült napok egyre gyengülő napsütéssel és erősödő éjszakai lehűléssel október közepéig még vissza-visszatérnek, de október 20. után –évszázados tapasztalat szerint - már ködös, nedves időszakok, deres hajnalok ékelődnek – jellegükben egyre erősödve - a gyengülő szép idő egyre rövidülő szakaszai közé.”
[Az információkat és az idézeteket Dr. Béll Béla A vénasszonyok nyara szinonimái az Északi-Félgömbön című írásából merítettem. (Forrás: Légkör 1975. 4. szám)]