Október vége felé járunk, az évszaknak megfelelően reggelenként későn pirkad, este pedig gyorsan sötétedik. A fákon már több a színjátszó, sárga, vörös, barnára színezett levél, mint a zöld. Arborétumszerű kertünkben rengeteg a fa és bokor, amelyek a nyári hőségben kellemesen hűtenek, ilyenkor ősszel viszont rengeteg munkát adnak, minden áldott nap csak söprünk és söprünk, mert ha nem tennénk, bokáig járhatnánk a levelekben. Ám nemcsak az udvarunkat lepi el paplanként a sok lehullott levél, hanem a portánk előtti járdát, sőt még az úttest egy részét is. De nem „ragozom tovább”, mert aki a mérsékelt égövön él, tudja, hogy van ez.
 |  |
Bár a hajnalok csípősek, a levegőt kellemesen felmelegítik a napsugarak. Napok óta tart ez a kellemes idő, úgy látszik tartósnak bizonyul. Noha szeptemberben - kicsit talán korán is - már elbúcsúztunk a vénasszonyok nyarától, sokunk örömére most októberben ismét visszatért. Október 19-én férjem két szál lila orgonával lepett meg, amit édesanyja kertjéből hozott.
Mint mindig, megörültem a virágnak, nem akartam hinni a szememnek, csodálkoztam a természet furcsa viselkedésén, miként lehetséges, hogy a májusi orgona októberben ismét kivirágzott. Pedig nem kéne álmélkodnom, mert az elsárgult levelű fám szomszédságában még teljes pompájában virítanak daturám tölcséres virágai, és - miként azt rózsaszínű virágzata bizonyítja - még a leánderem sem tért pihenőre. Annak ellenére, hogy a kertemben kibújtak a tavaszi virágaim levelei, s az ablakpárkányon már az ősz krizantémjai virítanak, egy cserép erika társaságában. Megbolondult a természet, vagy a vénasszonyok ajándéka?
 |  |
Soraimat 2013. október 21-én, Orsolya napján írom, ami azért fontos, mert a népi hiedelem szerint, ha ezen a napon szép az idő, akkor karácsonyig ilyen marad, sőt az egész tél kellemes lesz. Persze csak akkor, ha Dömötör is „tudja a dolgát”, vagyis nem csinál hideg szelet, mert ez utóbbi a kemény tél előjele.