Öt nap Szilvásváradon

Többször voltunk már Szilvásváradon, de csak futólag, átutazóban jártunk, aztán - hirtelen ötlettől vezérelve - idén májusban elhatároztuk, hogy elmegyünk a Bükk hegység északnyugati peremén megbúvó községbe, Szilvásváradra. Izgatott minket az utazás, de kicsit tartottunk is a felkapott kiránduló- és jól csengő nevű nyaralóhelytől, féltünk, hogy talán túl harsány lesz a sok embertől. Ám felesleges volt félszünk, hisz az ott eltöltött öt napunk alatt megtapasztalhattuk, hogy a falu lakói számtalan programmal, ízletes ételekkel várják az odalátogatókat, nincs hangoskodás, csak jókedv, látni, hogy a turisták élvezik az ottlétet.

A község a Bükki Nemzeti Parkban, az ország egyik legszebb részén fekszik, ahol a táj megejtően kedves. A falu szépsége, kedvessége nemcsak a virágos kerteknek, tiszta portáknak, csinos házaknak köszönhető, hanem a sok zöldnek, fáknak, bokroknak is, de legfőképp az ott lakó szíves embereknek. Bárkit kérdeztünk, segítőkészen adtak felvilágosítást, mit hol találunk, merre menjünk.

Vendéglátóink - mikor látták, mennyire tetszenek az itt honos, jellegzetes fehér virágjaik - a kertjükből egy jókora földlabdával kiástak egy tucatra valót. Azóta is dédelgetem őket, remélve, hogy megtelepednek, és tavasszal már kertemben is virítanak e szép fehér virágok. Szállásunkon spánielünk hamar összebarátkozott a háziak aprócska kutyájával, a macskájuk mindvégig rosszallóan nézte Mindit.

Az első nap még tartózkodó, másnap már barátságos kislányuk annyira megtetszett, hogy kértem, hadd készíthessek róla pár képet. Oly bizalmas viszonyba kerültem Rékával, hogy azt is elárulta, a kedvenc étele a káposztás tészta. Megígértem, ha legközelebb jövünk, hozok neki egy adagot. A vendéglátó fiatalasszony párjától pedig lipicai lovakról és a Fátyol-vízesésről kaptam képeket, amelyekkel kiegészítjük és gazdagítjuk ottlétünk alkalmával készült fotóinkat.
Szilvásváradnak számos vonzereje közül az egyik a csendes Szalajka-völgy, ahol a források, a vízesések csobogását, csak a szorgalmasan ide-oda ingázó erdei kisvasút erőlködése zavarja meg néha. A Fátyol vízesés mintegy 17 méter hosszú, 18 teraszos zuhataga, valóban olyan, mint egy menyasszony fátyla, csipkés, és hosszan leomló. Az ismertető tábla szerint itt sorakoznak hazánk legszabályosabb forrásmészkő gátjai. Gyakran megesik, hogy a patakba egy fatörzs dől, mely körül idővel - a lerakódó oldott mész miatt - forrásmészkő képződik, mely gátat képezve kis tavak kialakulását okozza.

Lejjebb haladva itt-ott a pisztrángos tavak vize csillog fényesen, bennük virgonckodnak a különböző nagyságú halak, valamennyien pisztrángok. A békés vizeket óriás levelű zöldek karéja öleli körbe. A völgyből kimagaslik 959 méterével a Bükk legmagasabb hegye, az Istállóskő. Oldalában egy barlang bújik meg, az Istállóskői-barlang, amelynek 609 méter magasságban lévő hatalmas háromszög alakú bejárata, egyetlen tágas terembe vezet.

A kirándulók szívesen mászkálnak a jól kiépített Szalajka-völgyben, melyben nehéz eltévedni, sok tájékoztató tábla segít a tájékozódásban, a jól kiépített pihenőhelyeken pedig nem árt egy kicsit megpihenni.

A Szabadtéri Erdei Múzeumban plakátok informálnak sok érdekességről, például a fakivágásról, a fák természetrajzáról, felhasználásukról, a fűrészüzemről, a faszénégetőről, a vashámorról és az egykori sodronypályáról. Érdekes szemlélni a Bükk állatvilágát, amelyen preparált, kitömött állatokkal illusztrálják az itt élő vadakat. Az egyik tilalom arra hívja fel a turisták figyelmét, hogy „Tilalmas a halászat ebadta”, vagyis hagyjátok békén a pisztrángokat. Legalább is én így értelmeztem.

A Szalajka-patakban már hosszú ideje vadon élnek a sebes pisztrángok, de a nagyobb hozam érdekében - ahogyan Európa-szerte sokfelé - tenyésztés céljából a 19. század végén ide is Amerikában őshonos - szaporékonyabb, nagyobb tűrőképességű és gyorsabban fejlődő, rokonához sokban hasonló - szivárványos pisztrángot telepítették.

A halak szaporítása érdekében a patakot több helyen is megduzzasztották, létrehozva több mesterséges halneveldét. A helyi pisztrángtenyészet több mint 100 évet számlál, jogosan mondhatni, régi mesterség ez már itt a völgyben.

Az erdőben szinte tapintható a csend, csak egy-egy madárfütty hallatszik, felfelé menetben még a kisvasút is csak szuszogó hangot hallat, lejtmenetben viszont már messziről hallani a fékek fémes csikorgását. Ez a keskeny nyomtávú, gőzös erdei vasút is több mint 100 éves.

Egyik nap lefelé sétáltunk, amikor feltűnt előttünk egy monumentális fából faragott szobor, a Kárpátok őre. A Kárpátok őrei voltak azok, akik a honfoglalás korában elzárták a Kárpátok hágóit, ezzel védték meg a Kárpát-medencei magyarságot. A védelmi rendszert Árpád fejedelem alakította ki. Az eredeti emlékmű Kolozsvárott, 1915-ben készült, Szeszák Ferenc műveként. A Szalajka-völgyben látható másolatát Horváth Béres János készítette.

A Millenniumi Kilátótoronyig mintegy két és fél kilométeres út vezet. A meglehetősen meredek tanösvényt, a férjem - látszatra könnyedén legyűrve a 210 méteres szintkülönbséget - napjában olykor (némi gyaloglással kombinálva) többször is végigfutotta, kivívva ezzel a felfelé caplató, fáradtságtól lihegő tanulók és kísérői elismerését. A Kilátót államalapításunk ezeréves évfordulóján, a Kalapos-tetőn építették fel.

„Edzéseiről” a párom az úton kitett 20 ismertető tábláról „futólag” szerzett információ-morzsákkal tért vissza, ennek alapján sokat megtudtam a Bükk kialakulásáról, növényzetéről, állatvilágáról, egyáltalán a Bükki Nemzeti Parkról és a természetvédelemről.

Az erdő alján, a sétány árnyas fái alatti árusok bódéinál nagy kellettje van a különböző népművészeti tárgyaknak és persze a nem művészieknek is. Kisvendéglők sora, sokféle választékot kínál, de a sokfajta étel közül, a betérő vendégek elsősorban az itt jellemző ételre kíváncsiak, a különbözőképpen elkészített pisztrángra. Persze hizlaló fagylalt, vattacukor és más édesség: torta, krémes is van bőven, de talán a legjobban a közkedvelt palacsinta fogy.

A lipicai ménes lovain feszítve néhány lovas kihúzott derékkal, büszkén poroszkál a sétálók között, a lóverseny pályán galoppoznak, ügetnek, vagy csak megülik a gyönyörűséges jószágokat. Időnként megjelenik az úton egy-egy szekér vagy konflisféle, hogy az elfáradt turistákat összeszedje.

A falu bővelkedik műemlékekben. Az Ybl Miklós által tervezett, neobarokk stílusban épült Pallavicini-kastély parkjában nemcsak az épületet mustrálgathatja az ember, hanem a nagyra nőtt szomorú bükkfákat is. A Gál múzeumban, a pedagógus lakásán összegyűjtött népművészeti tárgyakban csemegézhetnek a kíváncsiak, van mit nézegetni, hisz nagy a választék, vannak mázas korsók, cseréptányérok, tálak, fából alkotott pásztorfaragványok, ügyes öltésekkel alkotott hímzések és sok más kézimunkával készült tárgy, nehéz lenne mindet felsorolni.

Sok turistát és látogatót vonzana, a míves műemlék, a 35 méter magas, négyoszlopos, kupolás, klasszicista stílusban készült református körtemplom is. Sajnos a műremek jelenleg haldoklik, alapos felújításra vár, de még így is van élet a falakon belül, a kovácsoltvas kapuján foszló tábla hirdeti: „Istentiszteletek vasárnap de.10 órakor.”

Érdekes a templom története, aminek építtetője a katolikus gróf Keglevich Miklós volt. Az építkezés 1837-től 1841-ig tartott. A templom honlapján az olvasható, hogy az építőmester Povolni Ferenc lehetett, de más feltételezések szerint a tervező Pách János volt, de megemlítik a neves építész Hild József nevét is. A helyi legenda szerint a templom eredetileg a katolikus egyháznak épült, de a gróf és az egri érsek között támadt nézeteltérés miatt Keglevich úr a templomot a református egyházközségnek, azzal a kikötéssel - s ez már valós és igaz -, hogy a templom homlokzatára a ma is ott olvasható vasbetűs felírat, amely ma is ott olvasható "SZÉGYENÜLJENEK MEG A FARAGOTT KÉPEKNEK MINDEN SZOLGÁI! XCVII. ZSOLTÁR 7. VERS. - 1840" vasbetűs felirat kerüljön. A templom belső berendezését két évvel később, 1842. januárjában adták át, a padokat, ülőhelyeket Müller Mátyás helybeli asztalos faragta ki, a bánfalvi erdőből hozatott 33 db tölgyfából.

Az öt nap, amit eltöltöttünk Szilvásváradon, édes-kevésnek bizonyult, hisz nem tudtuk meglátogatni, a népi építészet remekét, az oszlopos Orbán házat, ahol a néprajzi, őstörténeti kiállítóhelyet épp egy televíziós stáb birtokolta. Pedig szívesen megnéztük volna a több mint 130 éve épült házat, amelynek egykori tulajdonosa az 1700-as években nemesi címet kapott. A Ménesistállóhoz és az 1860-ban épült klasszicista stílusú Lovas Múzeumba is rosszkor mentünk, mert aznap szünnap volt, de végül teljesen ártatlanul mégis belopóztunk, és sikerült lefotóznunk a karámjából minket bizalmatlanul figyelő, szépséges fehér lipicai mént. A rossz időpont miatt tehát lemaradtunk a lipicai lovak történetéről, a lovas szerszámok, eszközeinek látványáról, és nem ismerhettük meg a lovasok és lovak együttesen elért szép eredményeit sem. Nem néztük meg a Panoptikumot sem, pedig többször elhaladtunk mellette, talán azért, mert egyikünket sem különösebben izgatta, hogy mik vannak kiállítva.

Hazafelé bandukolva viszont egy feliratra lettünk figyelmesek, mely öles betűkkel azt hirdeti, hogy az Első Hazai Halfüstölde került az utunkba. Kíváncsiságunk azonnal bevitt minket az üzletbe, s íziben vettünk egy-egy füstölt makrélát, lazacot és pisztrángot. Aznapi vacsoránk csupa füstölt halból állt, nem kellett hozzá sem kenyér, sem más, fenséges hallakomát csaptunk, csak a füstölt lazac maradt meg másnapra. Aztán másnap ismét betérünk a halfüstölde boltjába, hogy kérdezősködjünk egy kicsit, és újabb halakat vegyünk. Itt azt a felvilágosítás kaptuk, hogy néhány óra múlva főnökük - Sáfrány László - a Szalajka-völgyi pisztrángtelepen lesz, ahol látványfüstölést tart. Délutáni programunk ennek megtekintése lett.

Elhatároztuk, hogy hamarosan ismét ellátogatunk Szilvásváradra, ahol remekül éreztük magunkat, oly kedvesek voltak vendéglátóink. Szeretnénk bepótolni, amit előzőleg elszalasztottunk, és újfent meglátogatjuk a Szalajka-völgyi pisztrángtelepen Sáfrány urat, aki egy jó beszélgetés keretében - illusztrálandó a füstöldében sütött hal különlegességét - kemencében sült, frissen füstölt pisztránggal vendégelt meg minket. Utóbbi élményünkről, a finom ízekről, a szabadtéri halfüstölésről és az Első Hazai Halfüstöldéről - visszaidézve a történteket és a beszélgetés során elhangzottakat - egy külön írásban számolunk be. (A kemencés halfüstölésről készített valamint a többi - Szilvásváradon és környékén készült - képet itt tekinthetik meg.)