Régebben csak egy-két molylepke repkedett a lakásunkban, így különösebben nem is aggódtam miattuk. Azonban néhány éve - miután visszajöttünk tavaszi dalmáciai utunkról, és a szuvenírként hozott kis levendulás zsákokat készültem felakasztani melléjük - furcsának találtam a perzsa faliszőnyegeinket. Nem úgy álltak, széle, mint korábban. Ahogy benyúltam mögéjük, a göcsörtös tapintásukból azonnal sejtettem, hogy elkéstem, mert a kártevő lepkék már lerakták petéjüket. Attól tartva, hogy hamarosan kikelnek, megkértem férjem, hogy a szőnyegeket alaposan porszívózza ki, gondoltam ennyi védelem untig elég lesz ellenük. Tévedtem. Mert ezután nemcsak két szép szőnyegünket rágták meg az elrejtett petékből kikelő lárvák, hanem - ahol nem is sejtettem a jelenlétüket - az ülőgarnitúránk felső sarkán lévő indiai díszpárnánk is karcsúbbá vált. Leemeltem és döbbenve láttam, hogy a gyönyörűen hímzett, apró kis tükrökkel díszített, tollal töltött párnánkban annyira otthonos lakhelyre leltek, hogy az valóságos molybirodalommá vált, így - bár fájó szívvel - kénytelen voltam kidobni. Nyárra a lepkék már annyira felbátorodtak, hogy a szobákon kívül kíváncsian fedezték fel konyhánkat, sőt spájzunkat is.
Megijedve a szituációtól, az összes téli ruhánkat átnéztem, de egyetlen molylepkét sem találtam, mindegyik ruhadarab ugyanolyan állapotban volt, ahogyan eltettem őket. Ezen különösebben nem lepődtem meg, mert a szőrméket mindig gondosan újságpapírba csomagolom, a finom pamut-, gyapjúkabátok, ruhák zsebébe pedig molyirtó golyókat teszek, a szekrényeinkben pedig - a molyok által nem kedvelt - levendulacsokrok lógnak. Viszont a mi molypilléink - legalábbis a lárváik étkezési szokásai szerint - nem ruha- vagy bundamolyok voltak, hanem szőnyeg- és párnakedvelők. (De az is lehet, hogy - mintegy igazolva a darwini elméletet - ez utóbbi táplálékra fanyalodók maradtak életben, és szaporodtak tovább.)
Gondoltam, ennek fele sem tréfa, drasztikus védelemre van szükség. Az ahimszá, vagyis a nem ártás elvének követése itt nem vezet eredményre, kíméletlenül kell fellépnünk ellenük, mielőtt még jobban elpimaszodnak. Egyik ismerősöm molycsapdát ajánlott, ám amikor háztartási boltban érdeklődtem, az eladó közölte velem, hogy csak élelmiszer molyirtót tartanak, nálunk viszont ilyenek nincsenek.
Sokféle molyirtót kipróbáltam, például csalánlevelekkel és páfránylevelekkel dörzsöltem be a szőnyegeket, de használtam gézbe kötött majoránnát, szegfűszeget, szegfűborsot, fahéjat, feketeborsot, citromfüvet, szárított narancshéjat, mustármagot, zsályát, rozmaringot is, azonban ezek az illatok, nem riasztották el őket, molypilléim valószínűleg jót derültek rajtunk. Ajánlották az ecetes bedörzsölést, ezt azonban inkább kihagytam, mert az ecet szagát egyikünk sem kedveli. A régiek által használt naftalint rákkeltő, a kámfort pedig irritáló hatása miatt mellőztem.
A nemrég kezembe került itáliai babonákat olvasva, az is megfordult a fejemben, hogy talán a sors büntetett meg a molyokkal. Valószínűleg azért, mert - ellenszegülve a hagyományos népi bölcseletnek - sohasem tettem ki a gyapjú ruháinkat, szőnyegeinket Keresztelő Szent János éjszakáján (június 24-én) ki a kertbe, hogy a molyoktól megóvó harmatot szívjanak magukba. És arra sem ügyeltem, hogy fogyó hold idején ne mossam ki, vagy tisztítsam meg őket, sőt, az is gyakran előfordult, hogy pénteki napon kerítettem sort a varrásra, és - bár mindig volt otthon telt gabonakalászom - nem jutott eszembe, hogy a ruháim közé is kéne tenni belőlük. Ezek után - hiába nem öltöttem karácsony éjszakáján új ruhát magamra - próbálkozásaim sikertelenségre voltak ítélve.
Védekezésként maradt a partvis, a mennyezeten lévőket egyenként ezzel nyomtam össze. Ám ez a művelet egyáltalán nem volt praktikus. Ekkor ötlött a fejembe, mi lenne, ha légfrissítőt használnék. Azonnal hadba állítottam összes fellelhető illatosítómat, nem spórolva a finom aromákkal, szorgalmasan naponta többször is bepermeteztem a faliszőnyegek mögé. Kezdetben még jó néhányan menekültek az illatoktól, akiket a partvissal vártam, hogy leszálljanak, később azt vettem észre, mintha kevesebben lenének, végül pedig teljesen eltűntek. Molypilléim, sőt a leendők is kivesztek. Ekkor viszont sajnálni kezdtem őket, mert egy ideig mégiscsak közös lakásban éltünk velük.
Mivel olykor előfordult, hogy az írásom témája az álmomban is megjelent, végezetül erről is ejtenék néhány szót. Á molypillék megjelenése álomban nem egy jó jel. Ha például a ruhánkban találunk belőlük, az kapcsolati problémánkra, bizonytalanságérzésünkre utal, vagy azt jelzi, hogy valaki titkos célja vagy rosszindulata miatt kellemetlenség vár ránk. De annak sem örülhetünk, ha megöltük a molylepkét, ekkor ugyanis hamarosan összezördülünk valakivel a családból vagy egy rokonunkkal.
