Miután felfedeztük Sarlóspusztát, egy ideig szívesen látogattunk el oda. Vonzott minket a kellemes környezet, a kedves fogadtatás és vendéglátás, a pihenésre alkalmas táj, örömöt leltünk a csillogó szőrű, ápolt lovakban, az apró bárányokban és kecskegidákban. Az étterem ételei magyarosan ízletesek voltak, az éjszakák mély alvást nyújtottak. Éjjelente csend borult a tájra, ekkora már a lovak és Csitta kutya is elszenderedtek, álmunkat se nyerítés, se kutyaugatás nem zavarta. Hajnalonként kipihenten ébredtünk. Meghitt, romantikus volt a hangulat.
De nem elégedtünk meg azzal, hogy jól éreztük magunkat, idővel kedvünk támadt egy kis lovaglásra is. Csakhogy korábban sohasem ültünk lóháton, még az alapokat is meg kellett tanulnunk. Többre azonban nem is nagyon vágytunk. A lovászfiú kezdésként elmagyarázta, miként kell felszállni a lóra, hogyan kell megülni, irányítani, miképpen kell felvenni a ló ritmusát, hogy kell kiemelkedni a nyeregből. Amikor elmúlt kezdeti bizonytalanságunk, és már nagyjából megültük a lovat, azt javasolta, hogy a vezetőszáras körbejárás után, menjünk be karámba, és próbáljunk önállóan egy-egy kört megtenni.
Nem mindennapi feladat várt ránk. Férjem nyugodtan, magabiztosan, szinte profi módon teljesítette a feladatot. (De csak látszólag, mert másnapra kiderült, hogy a nyereg alaposan feltörte a fenekét.) Aztán jöttem én, sikerült felkapaszkodnom a Betyár nevű lóra, aki biztatásomra szép lassú tempóban megindult, komótosan lépdelt velem. Már az út háromnegyed részét megtettük, amikor váratlanul megállt, fejét jobbra fordította, és füleit - hogy jobban hallja távoli „barátja” nyerítését - felváltva mozgatta. Betyár mozdulatlanul állt, kizárólag csak a messzeségből üzenő társa érdekes információira figyelt. Az ismeretlen paripa valami rosszról tudósíthatta lovamat, mert jobb patájával mérgesen kaparni kezdte a földet. Ettől nagyon megijedtem, arra gondoltam, mi lesz akkor, ha ez az izgatott ló, mint a mesében nekiiramodik, és táltosként átugorja a szembe lévő jegenyéket, s egyenesen az égben kötünk ki.
A kényszerű várakozásban, ijedelmem csillapítására megállás nélkül simogattam Betyár nyakát, fülébe pedig kedves szavakat suttogtam. Taktikám bejött (vagy időközben a szomszéd tanyán elhallgatott a ló), mert Betyár kimért léptekkel ismét elindult. Lassan közeledtünk a karám bejáratáig, ahonnan elindultunk. A csikós elém sietett, hogy segítsen leszállnom a lóról, de Betyár megelőzte őt, mert legnagyobb meglepetésemre, először térdre ereszkedett, majd - mintha csak egy lassított felvétel lenne – lefeküdt az oldalára, gálánsan felajánlva a könnyű földet érést. A csikós fiú és a többi lovász csak bámultak, nem akarták elhinni nekem, hogy először ülök lovon, mert ilyen produkcióra csak profi lovasok képesek.
Egy másik izgalmas történetnek is részesei voltunk, ott viszont a párom, illetőleg a Géza nevű csődör volt a főszereplő. Már napközben nagyon nyugtalan volt ez a ló, a lovászok figyelmeztettek, hogy vigyázzunk. Attila azonban nem vette ezt komolyan, és - a megszokott módon - kockacukrot akart adni neki. Géza ekkor a közeledő férjemre nézett, szeméből furcsa, félelemmel kevert gyűlöletet olvastam ki. Azonnal szóltam a férjemnek: vigyázz! Ám ő - menekülőre fogva a dolgot - éppen hogy csak megfordult, máris lendült Géza hátsó lába, és a patája telibe találta a hátsó felét, s a rúgást még jó ideig fájlalta. Az izgatott mén estére sem csillapodott le, már homályos szürkület borult a tájra, amikor óriási robajjal kitört a karámból. Alig tudtunk előle beugrani a kerti szaletlibe, mint egy örült rohant el mellettünk. Feltehetően valamelyik kanca tüzelése vette el a józan eszét. Csak két nap múlva került elő.
Később a gyerekekkel is többször ellátogattunk Sarlóspusztára. ők gyorsabban és könnyebben sajátították el a lovaglás csínját-bínját, mint mi, sőt annyira megkedvelték, hogy sok évig kedvenc kikapcsolódásuk lett. Nekünk viszont lassan más tájak felé fordult figyelmünk, programunkban egy idő után már nem szerepelt Sarlóspuszta.
A minap azonban, ki tudja mi miatt (talán egy lovas film, vagy egy kép váltotta ki), hirtelen eszembe jutott Sarlóspuszta, megelevenedtek előttem az ott eltöltött szép napjaink. Felrémlett a gémeskút, és a szomszédos - akácfákkal övezett - zsúpfedeles tanyasi házak látványa. Nosztalgiával kerestem rá a neten Sarlósra, kíváncsi voltam, vajon milyen lehet most.
Honlapjukról megtudtam, hogy II. Rákóczi Ferenc, a kuruc szabadságharc egyik hadjárata során a mai Sarlóspuszta helyén vert tábort 1710-ben. Itt találkozott a szépséges Sarló Sárával, akibe már az első látásra beleszeretett. Az erdélyi nagyúr szerelmi fészekként építette fel a kúria épületét, amit Sarló Sára pusztájának nevezett el. A fejedelem törökországi száműzetése idején a környékbeli betyárok és bujdosó szabadságharcosok leltek menedékre itt, ahol nemcsak élelem várta őket, hanem védelemre is számíthattak.
Tovább olvasva a puszta lapját elámultam, mi mindent ajánlanak a most idelátogatóknak, például Outdoor és Indoor csapatépítést, tartanak itt Pusztaolimpiát, van koronglövészet, kalandpark, és lovagolni is lehet. Az aktív pihenését szolgálják a szabadtéri nyári medence, a jacuzzi, a fitneszterem, lehet sportolni a foci-, a röplabda-, kézilabda-, és tollaslabdapályákon. Igénybe vehető a szolárium és szauna. Ki-ki mit kedvel, esténként biliárdozhat, asztali focit játszhat, van darts, lézeres lövészet és még sok minden más, amivel múlathatják az időt. A szállodában díjmentes a WiFi, a főépületében ingyenes az internet.