A baziliszkuszok a leguánok családjába tartozó gyíknemzetség. Nevüket a mondabeli szörnyeteghez való hasonlatosságuk nyomán kapták. A szárnyas testű. koronás fejű, tyúklábú, kígyófarkú, villogó szemű, rendkívül ijesztő, mérges tekintetű szörnyeteget hívják baziliszkusznak, akinek teste oldalirányban lapított, farka hosszú és ostorszerű, feje hátrafelé kakastaréjhoz hasonló bőrlebenyben folytatódik. Lábujjaik külső élén megnyúlt pikkelyekből kialakult szegély van.
A baziliszkusz hímeknek hátrafelé nyúló tarajuk van, amely két fajnál a test teljes hosszára kiterjed. A hímek háta és farka eleje tarajos, fejükön sapkaféle bőrkinövés. Hazájuk Amerika melegövi tája, forró erdeiben, trópusi folyók és patakok közeli fáikon élnek. A baziliszkusz a vízen is képes szaladni hátsó lábain, szinte teljesen függőleges tartásban.
A baziliszkusz, a középkori képzelet mesebeli, koronásfejű állatát, még a XVII. században is valóban élő szörnyetegnek hitték. Gyakran szerepel a kor faragásain, miniatúrákban, még természettudományi könyvekben is. A jámbor természetű baziliszkuszt gonosz szellemnek vélték, amely puszta tekintetével gyilkol, lehelete vészesebb a méregnél. A keresztény művészet gyakran baziliszkusz képében ábrázolta az ördögöt. Mint szimbólum szerepel a trubadúroknál és Balassa Bálinttól kezdve a régi magyar szerelmi költészetben is előfordul. (Csak a szép lányok s az baziliszkuszok, hogy szemekkel ölnek…”)