Legalább is ezt a meglepő állítást olvastam róla. Az ormányosok rendjébe tartozó kihalt emlős, a jégkorszakban csaknem egész Európában, Észak-Ázsiában és Észak-Amerikában fellelhető volt. A mamutok legismertebb képviselője a gyapjas, északi vagy szibériai mamut. A külsőleg az elefántokhoz hasonlító óriási állatok (persze léteztek kisebb, törpe növésűek is), azonban lényegesen eltértek tőlük, a lábaikon négy ujjuk nőtt, a farkuk jóval rövidebb - kb. fele olyan hosszú - volt, mint az elefántoké, az agyaraik viszont nagyon hosszúra, akár 4-5 méterre is megnőttek. Vastag bőrüket sűrű, sárgás alsó szőr borította, amit befedett hosszú, rozsdabarna merev szőrzetűk. A megfagyott mamutok gyomrában talált ételmaradékok szerint, növényekkel táplálkoztak.
A pleisztocén korszakban élő ősember a mamutot nemcsak vadászta, hanem barlangja falára rajzolva, élethűen megörökítette az utókor számára, ezekből a műalkotásokból derült ki az, hogy a mamutok hátán zsírpúp volt, ami valószínűleg ugyanazt a célt szolgálta, mint a tevék púpja. Az óriás állatok talán legnevezetesebb múmiái Szibéria állandóan fagyott földjéből kerültek elő, ahol több mélyhűtött, kitűnő állapotban megmaradt példányt találtak. (Egyébként nálunk is több helyen leltek mamut csontokat, köztük olyanokat is, amelyek teljesen épek.)
A felengedett mamuthúsról több feljegyzés maradt fenn, lejegyezték, hogy egy 30 ezer éves, hatalmas állatból szánhúzó kutyák lakmároztak. Oroszországban, Nagy Péter cár idején, a 18. században, a Léna mentén leltek rá a jégkorszak elefántjára, de mire egy kutatócsoport a helyszínre érkezett, addigra a farkasok és a jegesmedvék felfalták a mamut húsát. Jó 200 év múlva találtak egy másik példányra, ekkor 1901-et írtak. A kelet-szibériai Berezovka folyó partján leltek a hatalmas állat szürkés-barnás tetemére, melyet a fagyott talajból csak úgy tudtak kiemelni, hogy a halott állat fölé egy házikót tákoltak össze, melyet aztán addig fűtöttek, amíg meg nem lazult alatta és körülötte a talaj. Ezután az öt tonnás tetemet szánon húzták el a legközelebbi vasútállomásig, de mire a fuvar célba érkezett volna, a hatalmas emlős ormányát megették a vadállatok. Később az emberek is megkóstolták a mamut húsát, mely leginkább a lazac ízére emlékeztette őket, de attól kissé keményebbnek, rágósabbnak találták. Alekszandr Szolzsenyicin A Gulag szigetcsoport című híres művében azt írta, hogy a fagykonzervált mamuthús ehetőségét a Szibéria-munkatáborok éhező foglyai állapították meg.
